A képtárak a nevekre kattintva érhetők el.
A Yucatán felé vezető két éjszaki buszutunkat csak néhány órára szakítottuk meg Pueblában. Puebla a szép festett csempével borított épületeiről és a kellemes atmoszférájáról híres. Mi is ezekre lettünk volna kíváncsiak, de valahogy egyikből sem tapasztaltunk túl sokat. A legtöbb csempét a turistaboltokban láttuk, úgy kellett vadásznunk a szebb épületekre a város utcáit róva. A kellemes atmoszféra valahogy nem tudott megérinteni minket, ahogy a zsúfolásig tömött járdákon és sétálóutcákban a vasárnapi korzózókat kerülgettük. Újra buszra pattantunk inkább, hogy meg sem álljunk a maya paradicsomig.
Merida kellemes városában csak azért álltunk meg, mert onnan jól meg lehet közelíteni a könyék két híres romját, Uxmált és Kabah-t. Az egyik top régészeti helyszínnek tartott Uxmálban, van néhány nagyon szépen helyreállított épület, és néhány szépen megmaradt dombormű. Kabah igazából egy pici helyszín, a Maszkok Palotája nevű épület falán sorakozó közel 300 hatalmas Chac-Mool (az esőisten) maszk miatt érdemes ide eljönni.
A következő állomásunk az ugyancsak a kitűnő atmoszférájáról híres Valladolid volt. Legnagyobb sajnálatunkra a város egyetlen (egyébként olcsó és kitűnő) hátizsákos szállását éppen tatarozták. (A főszezon elején, a teljes hostelt lezárva. Ez Dél-Amerika. :) ) A következő elfogadható árú szállás, amibe végül beköltöztünk, a következőkből állt, sorolom: előszoba-hall, egy szék, egy íróasztal, ebben tévézett a kedves portásbácsi. Két szoba, amikben az egyetlen berendezési tárgy egy ágy, egy éjjeliszekrényke volt. Volt még egy hatalmas, hosszúkás helyiség, amiben ha lejátszunk néhány kispályás focimeccset, pihenhettünk volna a berendezési tárgyon, a kanapén. A végében volt még két lepukkant kis fürdő. A szálló - szerintem - még építés alatt állt. Gondolom még minimum öt-hat év kell, hogy európai szemmel is befejezett érzetet keltsen… :) Ilyen körülmények között úgy éreztük, a város hangulata nem fog tudni megérinteni minket, ezért másnap reggel innen is továbbálltunk.
Következett Chichen Itza, ami szintén a leghíresebb mexikói régészeti helyszínek közé tartozik. Nos, valóban szép volt, de úgy éreztük, nem tudta magát nekünk teljesen megmutatni. Gyakorlatilag mindegyik épület körbe volt kerítve, se bemenni, se felmenni rájuk nem lehetett. Így nem tudtunk felmászni az egyébként impresszív és gyönyörűen helyreállított piramisra, pedig az összes képeslapon emberek mászkálnak rajta. Két híres épületről, A Szakállas Ember Templomáról és a Jaguárok és Pajzsok Templomáról el kellett higgyük, hogy látványosak, meg a benti szobrok és domborművek szépek, mert bizony bemenni nem lehetett. Érthető, ha a turistabuszokból kitartóan kiözönlő tömeg ellen ilyen drákói intézkedéseket hoznak, mi mindenesetre kissé kielégítetlenül távoztunk.
Következett Tulum, a kedves tengerparti kisváros, és az utazásunk utolsó régészeti helyszíne. Amire nem számítottunk, hogy ez a maya település duplán is meglep bennünket! Az egyik kellemes meglepetés a romterület volt. Az tudtuk, hogy a szétszórt kis épületeket elsősorban a tengerparti elhelyezkedésük dobja fel, de azt nem, hogy ennyire! Képzelj el néhány szépen helyreállított szakrális maya épületet, rendezd őket el harmonikusan, és az egészet dobd le a Karib-tenger hihetetlenül kék vizének sziklás partjára! Már ettől csodálatos kis hely lehetne, egy gyöngyszem, és akkor még nem is említettem, hogy a sziklák közé szorított homokos öblökben fürdeni is lehetett! Kultúra és szórakozás egyszerre – mi más kívánhat egy megfáradt utazó!? :)
Itt akadt egy kis kalandom is. Kicsit beljebb úsztam a tengerben, hogy a vízről is tudjak néhány fotót csinálni a romokról és a strandról. Bár a kiskamera vízálló, kicsit esetlennek éreztem vele magam a vízben. Már elkészült néhány kép, éppen helyet változtattam, amikor éreztem, hogy valami nekiütközik az oldalamnak. Valami hordalék gondoltam, kicsit arrébb úsztam. Néhány másodperccel később újra éreztem, hogy valami hozzámér. „Mi ez, valami állat?” Most már egy kicsit idegesebben úsztam arrébb. Ami a tengerben mozog, és nem menekül el előled, az általában csíp, szúr, harap, ha hozzád ér. Ráadásul a regényben, amit éppen olvastam, nagy szerepe volt valami mérgező medúzának vagy minek, ez sem javított a kedélyemen. Aztán amikor harmadszorra a hasamra tapadt az a valami, már rendesen megijedtem, menekülőre fogtam a dolgot. Már remegő lábakkal gázoltam ki vízből, amikor újra éreztem a tapadós érzést a lábamon. Gyorsan odakaptam, és egy pillanatra sikerült meglátnom a tettest: egy alig 15 centis hosszúkás kis halat, aminek a nagyobb testvérei a bálnákra és a cápákra tapadva utaznak a tengerben. Jól megijesztett a kis dög! (Később már csak a felszopóhalként emlegettük…) :))
A másik kellemes meglepetés maga Tulum falu volt, kellemes hangulatával, lassú, nyugodt ritmusával, jó éttermeivel - és több kilométer hosszú, kitűnő strandjával! És akkor nem is említettem a Yucatan-félsziget és a környék másik hatalmas attrakcióját a szenotékat! Sokezer évvel ezelőtt a félsziget mészkőalapjában rengeteg cseppkőbarlang képződött, amiket a megemelkedő talajvíz később elöntött. A világ egyik legnagyobb víz alatti barlangrendszere húzódik itt, és ezekben lehet búvárkodni. Mivel megoldható, hogy sose távolodj el 50-60 méternél messzebb a legközelebbi kijárattól, sima nyíltvízi búvárvizsgával is lehet merülni. Itt volt az alkalom, hogy komoly vizsgák és para nélkül kipróbálhassuk a „barlangi búvárkodást”. Nem késlekedtünk, rövid helyzetfelmérés után be is fizettünk a merülésre.
Kasztni nélküli vicces kis teherautókkal vittek ki minket a barlangunkhoz. Miután a búvárvezetőnk elmondta az alapokat, már csobbantunk is a vízbe, és kezdődött a móka! A szenoték vize itt olyan tiszta, mint a levegő, egyáltalán nem érzékeled, hogy vízben vagy. Súlytalanul lebegsz teremről teremre egy barlangban. Csodálatos élmény! Csak akkor kapsz észbe, hogy vízben vagy, amikor az előtted lebegőre pillantva meglátod, hogy búvárruhában van. Amikor a felszínhez, a bejáratokhoz közel értünk, a beszűrődő azúrkék színű fény nyűgözött le minket. Gyönyörű látvány egy ilyen szakasz, hát még ha egy búvár is belebeg a képbe!
Ezeket a komoly vízalatti képeket természetesen nem én csináltam
Olyannyira megtetszett a hely, hogy kitaláltuk, visszajövünk ide sznorkelezni (pipával merülni) is! Számítottunk rá, hogy ez is egy másfajta élmény lesz, de sokkal másabb és sokkal jobb volt, mint vártuk. Bár a felszínhez voltunk kötve, és a látószög így korlátozottabb volt, ez mégsem volt zavaró. Mivel nem volt rajtunk felszerelés, olyan helyekre is befértünk, ahová palackkal nem tudtunk volna bemenni. Függő és álló cseppkövek erdeje közötti fél méteres, vagy még szűkebb réseken úsztunk keresztül, sziklákon másztunk át, köveket kerülgettünk. Rettentően élveztük!
Két helyszín volt már csak hátra. A Playa de Carmen nevű tengerparti kisvárosban szerettünk volna néhány kellemes pihenős napot eltölteni, de a hely évről évre felkapottabb (állítólag a világ leggyorsabban növekvő városa). Amikor meglátogattuk, már tömve volt turistákkal, szinte Siófok fílingje támadt az embernek. Megszavaztuk, Tulumban fogunk tovább pihenni. Bár az idő nem volt tökéletes, megint eltöltöttünk itt néhány kellemes napot.
A hazarepülésünk előtti utolsó napon értünk fel Cancunba. A 70-es évek elején még semmi sem volt a város helyén, csak néhány elszórt halászfalu, út is alig vezetett a félszigetre. Aztán néhány befektető kitalálta, hogy építenek itt egy olyan fényűző üdülőhelyet, ami még Acapulco fényét is elhomályosítja. Óriási összegeket öltek tájrendezésbe, új utak építésébe, ivóvíz biztosítására. És elkezdtek ömleni a nyaralók, a földből sorra kinövő puccos hotelek alig bírták kielégíteni a hatalmas igényt. A kockázatos befektetés busásan megtérült.
Bár Cancun belvárosában szálltunk meg, nem hagyhattuk ki a Hotel Zóna megtekintését sem. A tizenvalahány kilométer hosszú keskeny földnyelven tényleg nincs más, mint rengeteg szálloda, bevásárlócentrum, gyorséttermek. A buszról valahol a zóna közepén szálltunk le találomra. A legközelebbi hotelhez golfpályák között vezetett az út. Mivel a szállók közvetlenül a partra épültek, jó szorosan egymáshoz, a strandok csak ezeken keresztülgyalogolva érhetők el. Az, amelyiken keresztülsétáltunk, a legjobbak közül való volt, a hallja valami elképesztően igényes volt! Ez az, amikor a sok pénz ízléssel is párosul! (Csodálkoztunk is, hogy beengedtek minket! :) ) Miután kibámészkodtuk magunkat, sétáltunk egyet a strandokon, majd egy másik szállodán keresztül tértünk vissza az útra. Ennek a hotelnek az udvarán szembesültünk azzal, hogy sokan az egész nyaralásuk alatt ki sem mozdulnak innen! Szólt a zene, mindenki a medencékben hűsölt, vagy a nyugágyakban napozgatott, esetleg a vízibárokban iszogatott. Hát így is lehet…! ;)
Délután még átugrottunk egy közeli szigetre, Isla Mujeresre. Már az első tíz percben tudtuk, hogy ez még Tulumnál is jobb! Lassú ritmus, hangulatos utcácskák, finom strandok, jó éttermek. Sötétedésig maradtunk, kiélveztük az ittlétünk minden percét. Az indulás előtt még beültünk egy Margaritára, az utunk, a dzsí-tí elbúcsúztatására. Estére már csak az utolsó blogbejegyzések megírása maradt, meg a pakolás. Kidobtunk néhány elrongyolódott ruhadarabot, és elővettük a meleg cuccokat otthonra. Vegyes érzések töltöttek el, amikor arra gondoltunk, hogy utoljára pakolunk így össze, hogy 24 óra múlva hazaérkezünk. Éreztük, végérvényesen véget ért a dzsí-tí. De nem szomorkodtunk, rendesen kijutott nekünk a jóból. Ideje már hazamennünk.
