Tevelesen

Késő délután volt, aznap már igazán nem számítottunk semmi izgire. Kényelmesen haladtunk a vörös homokkal és alacsony cserjéssel borított pusztát átszelő autóuton. Már jó ideje nem jött velünk szembe senki, így nem kellett egyfolytában az előttünk kanyargó szürke betoncsíkra tapasztani a tekintetünket. Nyugodtan hagytuk hát, hogy a kietlenségével lenyűgöző táj elterelje kicsit a figyelmünket. Előttünk néhány száz méterre egy ragadozó madár járta éppen légi táncát a magasban. Kitartóan cirkált az út jobb oldalán közeledő alacsony, vörös homokdűne felett. Festővászonra kívánkozott a látvány: a lemenő nap fényében vörösen izzó homokdűne, a szárnyait szélesre tárt ragadozó és az alatta unottan ácsorgó ... TEVECSORDA??!! Az biz’a!!! Ott topogtak púposan és tétován a hirtelen autóútban végződő homokdűne tetején.

Autó lefékez, fotómasina előkap, autóból kipattan. Óvatos léptekkel közeledtünk a homokdűne aljához. Egy-két állat már akkor kiszúrta jelenlétünket, amikor leállítottuk a kocsit, de ahogy gyalogosan közeledtünk a csoport felé, egyre több tevefej fordult felénk. Bizalmatlanul méregettek, ahogy a kamera fedezéke mögé bújva próbáltunk észrevétlenül közelebb lopózni a bandához. Az álca nem vált be. Egy hangtalan vezenyszóra hirtelen valamennyi állat hátatfordított nekünk és lassú ügetéssel a homokdűne mögé menekült. Mivel ákos még nem lőtte el az ilyen esetekben átlagosnak mondható minimum három tucat képet, nem volt más hátra, mint előre: mi is ügetésbe fogtunk! Ahogy nehézkesen szökdécseltünk felfelé a süppedős homokban, esetlenül kerülgetve a száraz bokrokat, fűcsomókat, eszembe jutott, hogy itt talán kígyók is lehetnek. De nem volt idő ilyen gondolatokkal bíbelődni: Ákos már fent volt a csúcson és a kamera folyamatosan kattogó hangjából arra következtettem, van még miért loholni. Loholtam. Mire felértem, a 15-2o főből álló tevecsorda már jó 2oo méter előnyre tett szert. Mostanra libasorba rendeződve, de még mindig ütemesen kocogva távolodtak egy korábban már kitaposott kanyargós teveösvényen. Még néhány fotó és már el is nyelte őket a bozótos.

”Vad tevehordát üldöztünk!!”- örömködtünk hangosan és szinte táncra perdültünk jókedvünkben. Ákos levezetésképpen még ellőt néhány képet a környező bokrokról, én meg lassan elindultam lefelé a kocsi felé. Ahogy gondolataimba mélyedve kerülgettem a térdig érő bokrokat, egyszer csak érdekes hullámvonalra lettem figyelmes a homokban, ami pont a mellettem meredező bokor aljában ért véget. A látvány megtorpanásra késztetett. „Ákos, gyere csak ide!” – szóltam hátra. „Ez véletlenül nem kígyónyom?”- kérdeztem a mellém érkezőtől. „De igen!” – kiáltott fel az elhivatott fotós csillogó szemekkel és máris lelkesen vetette magát az előttünk heverő újabb témára. Belőlem minden bizonnyal hiányzik az e fajta elhivatottság – csak így történhetett, hogy valószínűleg világrekordot állítottam fel a biztonságos betonútig tartó sprintemmel...

Marhavesz

Ma este vonatoztunk egyet! Persze ausztral modra: sotetedes utan nem nagyon mertunk menni, ezert bealltunk egy road train moge, igy huztunk le 320 km-ert. Mert amugy hiaba lehet 130-cal es meg tobbel menni itt az Eszaki Teruleten, ha sotetedes utan minden bokor mogott egy kengurut vagy egy tehenet velsz felfedezni! Ongyilkos vallakozas gyorsan haladni!

A road train (kozuti vonat) az otthon megszokott kamionjaink felturbositott valtozata: a nyergesvontato utan nem egyetlen egy, hanem 2-5 utanfutot kotsz, es maris kesz a messzi ausztral varosokba olcson arut szallito jarmu! Ezek az 54m-es hosszat is elero hatalmas jarmuvek nem csak a kinezetukben, hanem a extrem hosszu fekutjukban is hasonlitanak a vonatokra. Talan ez az egyik oka, hogy igen meggyozo acelracsot szerelnek mindegyik elejere - igy az esetlegesen elutott allatok nem tesznek kart a kocsiban.

Nehany nappal korabban lattunk egy autot, aminek valoszinuleg nem jutott ilyen massziv felvezetoauto. Ejszaka volt. Nem sokkal azutan, hogy lekanyarodtunk az Ausztraliat eszak-deli iranyban ketteszelo Stuart Highway-rol az Urulu iranyaba, ahogy elhaladtunk mellette, az egyik szembejovo auto villogott nehanyat. Nem nagyon ertettuk, errefel nem szokas villogni, de azert lelassitottunk.

Ketten bamultunk mindenre felkeszulten a fenyszoro altal megvilagitott savot a sotetben, amikor nehany perc elteltevel az egyikunk felkialtott! "Van valami az uton!" Gyorsan felrekaptuk a kormanyt, igy gond nelkul ki tudtuk kerulni az uton hevero testet, egy doglott sotetbarna tehenet. Nehany meterrel arrebb egy csunyan osszetort auto allt az ut szelen.

Gyorsan kiszalltunk megnezni, kell-e segitseg, van-e meg valaki a kocsiban, de az ures volt. A benne maradt szetszort targyak sietos tavozasrol arulkodtak. Remeljuk, a tehenen kivul nem volt mas aldozata a balesetnek… L

Visszafele megszamoltuk, azon a nehany kilometeren 6 elutott tehenet lattunk. Az mar eddig is bebizonyosodott, hogy ahova kiteszik az allatokat jelzo tablat, azt okkal teszik. A jelek szerint itt meg inkabb jogos a Warning! Stock wandering on road (Vigyazat, az uton joszag koborol) tabla.

Az opalfovaros

Coober Pedy-t az utikonyvunk is csak egy utott-kopott kisvarosnak titulalta, ami bar nem olyan duledezo, mit regen, kicsit meg mindig olyan, mintha a vilag vegen lenne – nem veletlen, hogy a Mad Max III-at is itt forgattak.

Mitol olyan kulonleges ez a poros banyavaros? Az egyik dolgo az opal. 1915-ben egy erckutato tarsasag aranyat keresett a kornyeken – sikerteleneul. Vizet keresve mentek tul a kinezett aranymezokon, amikor a felszinen opalt talaltak. A hir elterjedtevel kitort az opallaz: ot evvel kesobb Coober Pedy-re neveztek el teruletet az abo "Kupa Piti" nev utan. Az abo nev a szamtalan kis banyaaknara utal, es szabad forditasban ennyit tesz: a feher ember godre. A gazdasagi vilagvalsag alatt az opalkitermeles az opal alacsony ara miatt szinte a nullara esett vissza. 1946-ban azonban egy abo no szenzacios felfedezese ujabb opallazat inditott el. A '60-as evekben a nagy szamu bevandorlonak koszonhetoen a banyaipar felfejlodott, millio dollaros uzlette teve a kitermelest, es a vilag opalfovarosava valtoztatva ezt a 3000 fos kisvarost.

Manapasag is 45 nemzet, foleg del- es kelet-europai bevandorlok adjak a lakossag 60%-at. Igy hat nem volt nagy szam, amikor elmondtuk, hogy magyarok vagyunk – a pult mogott allo holgy mosolyogva meselte, hogy a varosba a mai napig folyamatosan erkeznek a szerencsejuket probara tevo bevandorlok, koztuk magyarok is.

A masik kulonlegesseget a varos baratsagtalan klimaja adja: a minimalis, 175 mm eves csapadek keves novenynek eleg, a tajat emiatt joreszt koves puszta (na meg rengeteg meddohanyo kupac) alkotja. Telen a klima kellemes felsivatagi, meleg nappalok es hideg ejszakak valtogatjak egymast, ekkor esik az a kis eso is; nyaron viszont a homerseklet 35-50C fok koruli, alkalmi homokviharokkal tarkitva. Nem csoda, hogy mar az elso banyaszok is a fold ala menekultek a hoseg elol. Olyannyira bevalt es elterjedt ez a megoldas, hogy lakossag fele ma is ilyen barlanglakasokban el, sot a fold alatti templomok, kavezok, ettermek alkotjak a varos egyik turisztikai nevezetesseget.

Mi is csak az egyik foldalatti templomot akartuk megnezni, de szerencsere bekeveredtunk a tobb kis maganmuzeum egyikebe, ahol egy korabeli banyat, a modern(ebb) banyagepeket, es a mindennapi foldalatti eletet egy igazi foldalatti otthont mutatnak be.

A muzeum tulajdonosa, Trevor Berry, egy jokedelyu negyvenes fazon elmondta, hogy a kilencvenes evek elejen csak atutazott a varoson, amikor az opal rabjava valt. Hat orat toltott el akkor egy banyaban, egy alagutfuro gep mogott dolgozo banyasz munkajat figyelve. "Egy oranak tunt az egesz, es egy eletre az opaliparhoz lettem kotve" – vallotta egy korabbi ujsagcikkben. Ot-hat evebe telt, amig meg tudta oldani, hogy csaladostul idekoltozzon, majd miutan sikerult neki, o is asni kezdett. A talalt opalbol nem gazdagodott meg, de orokmozgo leven a kincskeresesen kivul sok masba is belefogott: a felelsegevel egyutt felsofoku vegzettseget szereztek az opaliparbol, az interneten nyitott opalboltjuk (www.berrydopals.com.au) lehetove tette a helyieknek, hogy annak es annyiert adjak el a kiasott koveiket, akinek es amennyiert akarjak. Az internetuzlet tobb mint 2 millio dollart forgalmazott a nyitasa ota, tobb dijat is nyertek vele. Nehany eve vette meg azt az opalmuzeumot, amit mi is vegigjartunk, itt naponta haromszor tart egy rovid ingyenes bemutatot, o az a szakallas figura a kepeken. Mr. Berry a maradek szabadidejeben opal utan kutat a banyajaban.

Nagyon elveztuk a muzeumot, vagy ket orat nezelodtunk benne. Azutan megneztuk a foldalatti katolikus templomot, majd az egyik etteremben ittunk egy foldalatti kavet. Bar megcsapott a szele, nem ragadott magaval minket az opallaz, igy egy rovid internetezes utan tovabb tudtunk indulni eszak fele. J

Flinders Ranges NP I.

Tegnap kora delutan erkeztunk meg a Flinders Range Nemzeti Parkba. Gyorsan megvettuk a parkbelepot a bejaratnal felallitott kis fedett pultnal. Ez itt ugy megy, hogy a pultnal felveszel egy boritekot, arra rairod a kocsi rendszamat, a belepes datumat, beleteszed a penzt, es bedobod egy lezart ladaba. Az ausztralok alapvetoen becsuletesek, ill. a belepo nekik nagyon olcso, ezert nem kell or meg kapu a bejarathoz, a becsuletkassza eleg jol mukodik. Hogy azert ne csak a latogatok lelkiismereten muljon a bevetel, ezert a kitoltendo boritekon van egy levalaszthato resz, amit a szelvedo moge kell tenni, igy jelezve, hogy befizetted a belepot. Ugyanilyen boritekon kell fizetni a kempingdijat is.

Gyorsan elszaguldottunk parkokban megszokott hol jo, hol rossz minosegu murvauton az aznapra kinezett turautvonalhoz. Azaz csak szaguldottunk volna, de elneztuk az egyik keresztezodest, igy tultoltuk vagy 20 kilometerrel. Sebaj, gyorsan visszafordultunk es mar tenyleg a celunk fele robogtunk!

Tenyleg lehet robogni az itteni utakon, a pomazi Klapka Gyorgy utca minosegileg meg sem kozeliti ezeket a murvautakat! Azon kettesben alig lehet vegigmenni a lengescsillapitok komoly karositasa nelkul, ezeken meg szinte nincs is katyu, helyette a felulete kopik meg valahogy, vagy inkabb felbordasodik, ami csak a komfortfokozatot csokkenti, de haladni azert lehet rajtuk! A bordasodast az autok kereke okozza, gondolom ezert van az, hogy a bordak altal keltett razkodas pont eltalalja a kocsi rezonanciafrekvenciajat – ugy razza a karosszeriat, mintha az minden pillanatban darbjaira akarna szetesni, minden csavart kulon hallasz zorogni a kocsiszekrenyben! Minel lassabban mesz, a kocsi annal jobban razkodik. Gyorsan kell menni, akkor szinte csak a bordak tetejen suhansz, a razkodas elviselheto, csak kanyar ne jojjon, a kocsi szinte uszik, annyira nincs kapcsolata az uttal! Rally ole! J

Hamar a parkoloba ertunk, osszeszedelozkodtunk, es nekivagtunk a kinezett 7,5 km-es utnak a Bunyeroo folyo volgyeben. Egesz nap borus volt az ido, ezert is valasztottunk ezt a szakaszt, itt nem kell messzire latni, es meg borult idoben is lehet jo kepeket csinalni. Erre raerositendo, megint szemerkelni kezdett, ahogy elindultunk. Nem hatraltunk, csak lesz ez jobb is, gondoltuk. Es tenyleg, nehany percnyi szemerkeles utan tisztulni kezdett, meg a nap is kisutott! Vigan rugtuk a port a mederben. Mert viz ugye nincs ilyenkor, csak eso utan, amig a fold el nem szivja. Szep igy is mindenesetre. Ennel mar csak a Mungo-to a viccesebb, amiben tizezer eve nem volt viz, de ez egy masik tortenet! J

Valoszinuleg a folyovolgy es a paras idojaras okozta, de eleg sok volt a legy. Eleinte meg jol birtuk oket, nem akartak folyton a szemunkbe, szankba maszni, de aztan ahogy haladtunk, valahogy egyre tobb legyunk lett! Mar nem fertek olyan jol el a vallunkon, taskankon es a fejunk tetejen, egyre tobb perpatvar zummogott a fulunkben, es a helyukrol kitaszitottak az arcunkon akartak megpihenni. Ezt nem sokaig birtuk, elokerultek a legyhalok. Most mar ugy neztunk ki, mint a kirandulo bankrablok, de nyugtunk volt egy darabig legalabb! J A legyhaloban turazas masik elonye, hogy mas turazokkal talalkozva azok szo nelkul atadjak a vizuket es a szendvicseiket. Na jo, ez nem igaz! ;))

Szep volt a folyomeder, a part nehol megemelkedett, egy-egy kisebb sziklafalba csapott at, maskor csak bekesen hullamzott, kenyelmesen emelkedve a kornyezo dombokig. Ilyenkor Moncs megy elol, a tajat, allatokat furkeszve, en meg le-leszakadva fotozgatva jovok utana. Mos is igy volt, a setank kozepe fele intett, ovatosan jojjek, nehogy elriasszam az uj felfedezest! A sziklafalon egy sargalabu sziklakenguru (Yellow-footed Rock-wallaby) ugralt felfele, majd a biztonsagosnak tartott tavolsagban megallt. Egymast furkesztuk. En fenykepeztem, szerencsere o nem. J Ez a felenk, ritka faj kitunoen alkalmazkodott a hegyi kornyezethez, a hatso laba a koveken valo kapaszkodashoz idomult, kitunoen egyensulyozik – a hegyi kecskeket megszegyenito ugyesseggel ugral a meredek sziklafalakon. A mienk szerencsere nem volt olyan nagyon felenk, igy sikerult egy-ket jo kepet keszitenunk rola. A kozeleben ugralo siheder kolyke szemermesebb volt, egy sziklaperem moge huzodott, igy nem lett megorokitve.

Egy jo ora elteltevel elerkeztunk a folyovolgy elejere, ahol a volgy szetterul, es a "folyonk" szimpla patakkent csordogal tovabb. Eppen visszafordultunk volna, amikor ket tevet fedeztunk fel fak kozott! Valoszinuleg vadak voltak, a teve az egyik azon allatfajok kozul, amit a feher ember hurcolt be, aztan azok elszabadultak, es elszaporodtak.

A teveket a kontinens kozepen elterulo hatalmas, athatolhatatlan sivatagok atszelesehez hoztak be meg a 19. Szazad vegen. Az elkoborolt peldanyok remekul feltalaltak magukat, ma mar tobb ezer (ha nem tizezer) vad teve el a belso, szaraz teruleteken, nem kis fejtorest okozva ezzel a honos allatokert aggodoknak.

A teveket is lefenykepeztuk, majd visszaindultunk az auto fele. A legyeink nem tagitottak, de az autohoz erve ugyesen beslisszoltunk a fulkebe, kirekesztve a nem kivant tarsasagot. A legkitartobbak a tukron utaztak velunk a kempingig, de a kozelgo este menekulesre kesztette oket is. Szerencsere ebbe a kis felreeso kempingbe aznap ejjel mas turazo nem jott, igy Monccsal egy kellemes (legymentes) estet toltottunk el egyutt. Amolyan legyottot! ;))

Flinders Ranges NP II.

Masnapra nagyobb turat terveztunk, ezert koran keltunk. (A fenebe, azt hinne az ember, hogy egy evig nyaral egy ilyen uton, erre ugyanannyiszor kelunk orara, mint otthon! J) Esos, borus reggel fogadott, csak remeltuk, hogy kitisztul az ido, mert hegyre menos "setat" terveztunk aznapra. Az eso azonban meg egy ora mulva is kitartoan szemerkelt, kezdtunk lemondani a tervunkrol. Keson indultunk el a kempingbol, lassan csorogtunk vissza a park kozpontja fele a 30 km-es murvauton, amikor meglattunk ket kengurut, amint az eso elol egy fa ala huzodtak. "Na, ezek sem szeretik az azott kenguruszagot!" – nevettem fel.

Ezen jol elrotyogtunk egy darabig, de aztan ahogy haladtunk tovabb, lattuk, hogy nem csak ez a ketto, de minden kenguru a fak ala huzodik ilyenkor. Orulet, nem is sejti az ember, maskor mennyi allat rejtozik korulotte a suruben, csak ilyenkor lehet mindet latni, pont esoben! Rengeteg fotot csinaltunk, de meg igy is csak a kenguruk felet, harmadat tudtuk megorokiteni. Mire a park kozelebe ertunk elallt az eso, ekkor jott a masodik meglepetes: a kenguruk kijonnek az utra inni! Az ut kozel es tavol az egyetlen vizszintes felulet, ami meg is fogja a vizet, ezt hasznaljak ki ezek a kis okosok. Ebben a parkban meg az atlagnal is jobban hozzaszoktak az allatok az ember jelenletehez, volt ugy, hogy 3 meterre megkozelitettuk kocsival az ivo ugri-bugrit, mire hajlando volt arrebbmenni.

A park kozpontjaba erve leparkoltunk, majd rovid tanakodas utan ugy dontottunk, a keses ellenere nekivagunk a kinezett turanak, majd jol kilepunk. Az utvonal 600 meter szintet lekuzdve egyenesen folvisz a Flinder Ranges (Flinders terseg) legmagasabb csucsara, a St Mary-re. A hegyseg egy szinte tokeletes kort alkotva koruloleli a Wilpena Poundnak nevezett kis belso, lapos reszt. Az utvonal kivulrol kozeliti meg a hegyseget, majd a csucsrol egy szep nagy ivet leirva a Wilpena Pound-ba ereszkedik vissza, es 22 km elteltevel visszaerkezik a kiindulopontra. 360 fokos korpanoramat igert a csucsrol a leiras, es ugy nezett ki, meg is van ra minden eselyunk, hogy ebbol lassunk is valamit!

Ugyanez a turaleiras a terseg legkemenyebb utvonalanak irja le a St Mary-t, amit azert szerencsere atlagos eronlettel es nemi turatapasztalattal meg lehet csinalni. Ugy gondoltuk, ezeknek birtokaban vagyunk, ezert magabiztosan vagtunk neki az utnak. A csucsra felvezeto 6 km-es szakasz elso felen szinte semmi sem tortent, enyhen emelkedve egy erdoben setaltunk. "Hogy lesz ebbol csucs?" – morfondiroztam magamban. Hat megtudtuk nem sokkal kesobb, az osveny fordult egyet, es szinte nyilegyenesen nekiindult a hegynek. Izzaszto masfel ora kovetkezett, ahogy a meredek, koves osvenyen kapaszkodtunk, masztunk felfele - annal is inkabb, mert kozben a nap is kisutott, megmutatva, hogy ha kitartoak vagyunk, milyen kilatas is varhat rank nehany szaz meterrel feljebb.

Es tenyleg: ha nem is verofenyes napsutesben, de viszonylag napos idoben csodalhattuk meg az alattunk eleterulo Flinders terseget. Miutan kibameszkodtuk es -fotoztuk magunkat, keszittettunk egy nem tul jol sikerult kozos csucsfotot egy ausztral sraccal, elindultunk visszafele a hosszabbik uton. Ez az ut egyenletesen ereszkedett vissza a volgytalpra: a kopar sziklak utan cserjesben, majd egyre magasabb fak kozott setaltunk, aztan nehany tisztas es egy szep folyomeder utan visszaerkeztunk a parkoloba. Rendesen elfaradtunk, nem vagyunk mi hozzaszokva ennyi gyaloglashoz! ;)

Evezredes talalkozohely - MUNGO

A különböző Abo törzsek (s ezt régészeti leletek tömkelege bizonyítja) már évezredekkel ezelőtt találkozó helyként használták a Mungo tó partvidékét. Ahogy mi Budapesten, „a Moszkva téren az óra alatt kedden nyolckor” vártuk egymást annó, úgy ők „a vörös gumifa levele hullatása után két héttel a tó partján” találkoztak egymással, s osztották meg tapasztalataikat, kalandjaikat, esetleg cserélték el egymás között tárgyaikat... Úgy tűnik a Mungo vidéke magában hordoz egyfajta különleges találkozóhely szellemet, mely az ember háta mögött keveri a lapokat...

A nemzeti parkban töltött harmadik, utolsó napunk reggelén ugyanis alig nyitottuk ki csipás szemeinket, mikor a sátrunk felé közeledő léptekre lettünk figyelmesek. Macs, aki már az autóban pakolászott, óvatosan kandikált ki az autó mögül, s közben az égiekhez fohászkodott: nehogy túlságosan közlékeny ausztrálok támadjanak... Amint megpillantotta a közeledő párt, arcán széles mosoly terült el, a szívét kissé összeszorító enyhe rémület nyomtalanul elpárolgott, és kitárt karokkal ment látogatóink elébe. Moncshoz és Labanchoz volt szerencsénk! Az éj leple alatt besettenkedtek a kempingbe és majdnem közvetlenül mellénk parkoltak le! Nagyon megörültünk egymásnak, egymás szavába vágva meséltük kalandjainkat, kérdeztük a másikat, ki merre járt... Hosszúra nyúlt az aznapi közös reggelink, miközben kupacba gyűltek a falevelek az asztalunkon...

Mungo NP

A Mungo Nemzeti Park talan el is kerulte volna a figyelmunket, ha Safiek nem ejtik utba azt. Pedig a hely, a Willandra-to Regio reszekent termeszeti es kulturalis szempontbol egyszerre szamit vilagoroksegnek - es ilyen helybol, mint ez, csak kb. husz van az egesz vilagon!

A Mungo-tavat, mint minden tavat a kornyeken szep kekkel jelolte a terkepunk, ezert egy nagy vizfeluletre szamitottam. Sejthettem volna abbol a tobb szaz kiszaradt folyo- es patakvolgybol, amin keresztulhajtottunk idaig, hogy Ausztraliaban nem minden folyik, ami kek, de arra, hogy ez a to 18 ezer eve szaraz, az eszembe sem jutott! Akkor kezdtem gyanakodni, hogy nem csak a szaraz evszakbeli kiszaradasrol lehet itt szo, amikor raebredtunk, hogy a latogatokozpont es a szomszedos regi birkanyiro epulett bizony a tomederbe epult!

A to - az atlagember szamara is erdekes - tortenelme kb. 60 ezer evre nyulik vissza. Ausztral oslakosok, aboriginalok (a latin ab origin = eredeti, osi kifejezesbol) taboroztak es halasztak a vizzel teli tomeder partjan, amig a kozelukben bivaly meretu novenyevok, Zygomaturusok, mara mar kihalt oriaskenguruk legelesztek. A legregebbi human leletek ebbol a korbol datalodnak: sirok, csontvazak, hasznalati targyak, jol megmaradt tuzhelyek kepezik a legregebbi emberi nyomokat itt a kontinenesen. Ugyanitt talaltak meg a vilag legregebbi hamvasztasos temetkezesi nyomait is.

A to 60 000 - 37 000 evvel ezelott vizzel volt tele. A 37 000 - 18 000 evvel ezelotti idoszakban tobbszor kiszaradt, majd ujra feltoltodott. 18 000 evvel ezelott, az utolso jegkorszak alatt teljesen kiszaradt, es a klimavaltozas miatt ezutan mar nem toltodott fel ujra. Ma mar csak a szaraz tomeder, es a to keleti partjan egy 25 km hosszu, felkoriv alaku homokdune (a Kinai Nagy Fal) orzi a nedves idoszak emleket.

Egy 70 km-es jelzett, razos foldut visz korbe a tomeder es a part legerdekesebb reszein, ezt jartuk be mi is a jobb sorsa erdemes Commodorral. A legerdekesebb es legszebb resz a homokdune volt: a szel es a viz folyamatosan erodalja az osi homok- es agyagdombot, latvanyos formakat alakitva ki belole. Ugyanakkor ez az a terulet, amelyik a legtobb regeszeti leletet is orzi. Orzi, de nem tul jol, mert az erozio miatt nap nap utan kerulnek elo ujabb allati csontok, tuzhelyek, targyak a homokbol, hogy azutan a szel ujra betemesse oket. A latogatoktol azt kerik, hogy ne nyuljanak ezekhez a leletekhez, ne bolygassak meg az eredeti elrendezest.

Varazslatos ez a hely, osi foldeken setalsz. A szel altal kimosott (kifujt) csontokrol nem tudod, hogy tiz vagy tizezer eve kerultek ide. Ovatosan jartunk-keltunk ebben az elo muzeumban, lelkesen fenykepeztuk minden erdekeset vagy szepet: a dunet, a sziklakat, a csontokat, osi tuzhelynek hitt letort faagakat. A kagylokrol legalabb biztosan tudtuk, hogy minimum 20 ezer evesek!

Az eredeti vegetaciot a 19. szazadban betelepitett labasjoszagok szinte teljesen lepusztitottak, a novenyzet mostanaban kezdi visszahoditani a tomedret. A homokdune mostani erodalt allapota is nekik koszonheto – itt mar nem tud visszanoni az eredeti novenytakaro sem.

Aznap este, amikor megerkeztunk, osszefutottunk az egyik abo ranger-rel (parkorrel): a Muthi-Muthi torzs lakja ma is ezt a helyet, a nemzeti parkot is veluk kozosen uzemelteti az allami parkfelugyelet Vicces volt, hogy masnap reggel pedig Maccsal es Safival futottunk ossze, ket autonyira aludtunk mellettuk, anelkul, hogy tudtuk volna egymasrol. Macskabol rogton elotort a hazigazda, es reggel nyolckor mindenkinek toltott egy nagy bogre vorosbort, ezt kortyolgattuk ehgyomorra a lelkes beszelgeteshez, amikor is kitargyaltuk, kivel mi tortent amiota elindultunk Sydney-bol. J

Gondolatok egy nemzeti parkban - Mungo

„Elvadult tájon gázolok,
ős, buja földön dudva, muhar...”
jut eszembe Ady versének e két sora, ahogy a 15.000 éve kiszáradt, egykori Mungo tó fenekén kószálunk. Itt, hol hosszú évezredeken keresztül friss édesvíz hullámzott, ma csenevész bokrok kűzdenek a kiszáradás ellen a szikkadt talajon. Napszítta, hófehér csontok hevernek mindenütt – koponyák, lábszárcsontok, sőt, az egyik bokor tövéből egy kenguru görcsbe rándult ujjai merednek felém... Elérvén a tómeder szélét holdbéli táj fogad: a kopár, szürke domboldalt szépen rétegezett sárga, vörös és zöld agyag kúpok, kémények tarkítják, egyik-másik tetején kékes-zöld bokor díszeleg. Hirtelen, az egyik kúp mögül előballag egy emu, majd még egy! Egészen szürreális jelenet! Mintha a jurassic park forgatása után itt maradt ősállatok léptek volna elénk, vagy mi magunk váltunk volna részesévé egy időutazásnak. Talán már azon sem lepődnénk meg, ha a homokdűnék árnyékából a két-háromszor ekkora ősemu, a Genyornis tűnne fel, vagy ha a bokrok között orrszarvú méretű és alkatú Zygomataurusok rágcsáló fogaikkal vastag faágakat ropogtatva ingatnák gigászi fejüket. Egyikük erszényéből tán kikandikálna a kicsinye, de hiába szorult kis agy és sok-sok levegő hatalmas fejébe, annak súlya mégis majd’ a földre húzná az oltalmat jelentő anyai erszényből a kis óvatlant. Mindeközben a távolban hat méteres óriás kenguru menekülne szökdécselve a színesre mázolt fekete bőrű emberkék hegyes nyilai elől......

De mindez már régen volt, nagyon régen. Az elmúlt hetvenezer évben jelentősen megváltozott itt az éghajlat, az éltető vizet szolgáltató tórendszerek kiapadtak, a tavak körüli zöld fűvel borított éden félsivataggá alakult. A valaha itt élő ősállatok évezredekkel ezelőtt kihaltak, az Abokat pedig az európai telepesek üldözték el földjeikről, otthonaikból – nem is olyan régen. De a Föld, az Élő Bolygónk nem felejt... s a figyelmesek előtt néha felfedi titkait, színes és izgalmas történeteket mesél...

A Mungo tó keleti partján ma látható, félhold alakú, a kínai falként elhíresült agyag és homokdűnét (a holdbéli tájat) az évezredeken keresztül nyugatról fújó szél alkotta: építette és koptatta. E terület a régészek számára aranybányának bizonyult. Százával kerültek elő a különböző ősállatok, halak, rovarok, hüllők, madarak, emlősök maradványai, valamint az ember jelenlétének, településeinek bizonyítékai. A 15. és 37. ezer éve itt lerakódott agyagréteg zöld, a 37 és 60. ezer közötti barnás – e két rétegből kerül elő a legtöbb régészeti lelet, mely az akkori életfeltételekről, környezetről és az Abo-k akkori életéről és szokásairól tanúskodik.

Fellelkesítenek minket a kirakott ismertető táblák, hogy néz ki a Zygomataurus és hogy az óriás kenguru nyomott pofájának koponyacsontja, milyen a többtízezer éves tűzrakások nyoma, és a figyelmeztetések: minden csontot, Abo emléket hagyjunk ott, ahol találjuk! Kis naívan azt gondoljuk, a kínai falon egy régészeti-lelet mező kellős közepén találjuk magunkat – s ez valószínűleg így is van, csak értő szem kell a felfedezésükhöz, megértésükhöz... Egy órán át hiába kutatjuk az ősi csontokat, egyet se találunk, csupán csak nemrég elhullott kengurú csontvázakat. Séta közben azonban szebbnél szebb sziklaformációkat láttunk, ezek bőven kárpótolnak minket.

A világörökség Willandra Tavak Régió részét képező Mungo Nemzeti Park managelésének lehetőségét mára visszakapták a hajdan itt élő Aboriginalok: a Paakantyi, Ngyiampa, Muthi Muthi népcsoportok. Nem túl sok pénzzel, de nagy odaadással és jelentős segítséggel két, az alapvető szükségleteket kielégítő kempingező helyet, egy információban gazdag kulturális központot, néhány kellemes sétautat, 4 kerék meghajtású túraútvonalakat és egy hetven kilométeres, bármilyen autóval abszolválható körutat alakítottak ki a park területén. Utóbbi, az általunk is bejárt, a tófeneket keresztülszelő, majd a hajdani tavat szinte teljesen megkerülő autós körút során (melyhez jól használható, a térség egyes jellegzetességeit 39 megállónál elmagyarázó, térképes brossúrát kaptunk) megismerhetjük a környék közelebbi múltját, az európai birkatartó telepesek és az állataik által a környezetben okozott károkat és a rehabilitációs zónában megtekinthetjük a tómedret még kétszáz évvel ezelőtt benépesítő, azóta kipusztult ciprus fenyőket. A fák sorsát igen fontos tulajdonságuk pecsételte meg: nem támadják meg őket a termeszek. A környéken ezért mindent ebből a fából építettek, a házakat, birkaólakat, kerítéseket... a fák száma szép lassan nullára csökkent. Most újbóli betelepítésével próbálkoznak... Érdekes az ember. Először mindent felhasznál, felél, tönkretesz, megöl, aztán óriás összegeket költ a rehabilitációra, a saját pazarló életmódjából fakadó egyensúlytalanságok helyreállítására. Így vagyunk mindennel. Nem előre gondolkodunk, hanem utólag próbáljuk helyrehozni a néha már helyrehozhatatlan dolgokat is.

És tényleg vannak koalák!

Az utakon felelőtlenül átrohangáló kengurukra, koalákra, wombatokra, emukra... és ki tudja még milyen állatokra figyelmeztető táblák ismétlődnek unos untalan az utak mentén. Mindenképpen érdemes őket komolyan venni, a bizonyíték ott hever az utak szélén. (Meg is állapítottuk, hogy bár a legtöbb itt honos állatfajt veszélyeztetettnek vagy éppen a kihalás szélén állónak minősítenek, a számukat tekintve szemmel láthatóan még mindig jobban állak, mint mi.) Még csak egy hete voltunk úton, de mi is ütöttünk már el MAJDNEM kengurut, nyuszit, rókát. Ennek ellenére a koalákkal kapcsolatban úgy okoskosdtunk, hogy már ahhoz is óriási szerencse kell, hogy egyáltalán vadon élő példányokra bukkanjunk egy eukaliptusz erdőben. Így aztan egyikünk sem hitte volna, hogy pont az aszfalton fogunk találkozni először ezzel az édes kis plüss mackóval.

Már jó néhány órája ránk esteledett a kanyargós, néptelen autoúton. Pár órával korábban kanyarodtunk le a déli parton több száz kilométer hosszan elnyuló Great Ocean Road-ról és indultunk be a kontinens belseje felé. Talán 50 kilométert ha haladtunk, amikor egyik pillanatról a másikra átláthatatlan ködfüggönybe ütköztünk. A látótávolság némelyik ködgomolyagban olyannyira lecsökkent, hogy reflektorral világítva is csak kb. 10-15 métert láttunk előre. Lépésben haladtunk. Az út bal oldalán újabb tábla: vigyázz kenguru! „Na már csak ez hiányzott...”. Szinte arcunkat a szélvédőnek nyomva, árgus szemekkel fűrkésztük a mindent elnyelő tejszerű fehérséget. Aztán egyszer csak ott volt. Reflektorunk fényében sietősen próbált átkelni az úton. Először nem ismertük fel. Ákos első gondolata az volt, hogy valami fura kutya, én a magam részéről wombatnak saccoltam. De ahogy közelebb értünk láttuk, hogy kutyának azért tényleg nagyon fura lenne, egy wombathoz képest meg túl hosszú a lába. Nehezen akartunk hinni a szemünknek. Pedig már ki is lehetett venni a jellegzetesen töpszli kis orrocskát, a helyes fehér pamacsos fülecskéket. Szerencsére még a kormányt sem kellett félrekapni. Pont akkor tűnt el az út túloldalának biztonságos sötétjébe, amikor mellé értünk.

Megkönnyebbülten dőltünk hátra. Nem nyírtuk ki az első (olyannyira vágyott) vadonélő koalánkat!

(Megjegyzes: a koalas kep persze csak illusztracio, egy prosibol fotoztuk ki.)

Autós kalandok II.

A 128 dolláros menetiránnyal szembeni parkolásunk után az első dolgunk az volt, hogy új aksit vegyünk a járgányba. Egy szép erős darab került bele, de igazából nem tudtam mennyit is bír majd a szerkezet, lehet-e róla este tölteni a laptopot, elemeket stb.

Éppen csak elhagytuk Ballaratot, estére beálltunk egy kempingbe, gondoltam túl nagy baj nem lehet, ha kísérletezek egyet, rajtahagytam hát a szivargyújtóra dugott 220-as átalakítón az összes cuccomat. Hajnalban, a pisifelkelés alkalmával gyanús volt, hogy elég halványan pislog az utastérlámpa, ijedten ki is húztam mindent. Azzal a reménnyel aludtam el, hogy reggelre majd csak összeszedi magát az aksi annyira, hogy meg tudja pörgetni az indítómotort!

Hát nem tudta! A slusszkulcs elfordítása után talán egy kattant aztán se kép, se hang. Uhh, ez csutkára lemerült - áktoztam magam. Körülnéztünk, vajon honnan kérhetnénk segítséget. Moncs gyorsan odaszaladt egy éppen indulni szándékozó idősebb ausztrál párhoz, hogy ugyan tudnának-e egy kicsit segíteni bikázni. (Persze ezt a szót nem ismerte, de szépen körülírta a dolgot). A fazon nagyon segítőkész volt, rögtön oda is állt orral a mi kocsink elé - összekötöttük az aksikat a korábban biztonságiból megvett bikakábellel. Némi töltögetés után próbáltunk indítani, de egy negyed gyenge forgatás után megint csak a néma csend maradt. Vagy 10 percig nyüglődtünk, de aztán beláttuk, ez bizony annyira halott, hogy így bikázva nem fog elindulni. Szépen megköszöntük a segítséget és az elrabolt idejüket, majd elindultam segítséget keresni.

Van vajon a kempingnek aksitöltője? Nincs – mondták a recepción, de szemben van egy autószerelő, ott próbáljam meg. A szerviz tulajdonosa, egy középkorú fazon azt a vidéki ausztrál angolt beszelte, aminek csak a felét értem, de ez nagyjából elég volt a kommunikációhoz. Hozzam ide az aksit nyugodtan, egyezett bele, de nincs olyan bika töltője, kb. 24 órát kéne tölteni. Uh, ennyi időnk nincs - szívtam a fogam. Végül kiegyeztünk abban, hogy 2 óra alatt feltölti amennyire lehet.

Kempingbe vissza, recepción megbeszél, hogy ugye nem gond, ha 3 órával később csekkolunk ki, mint a 10 óra, aksi kiszerel, átcipel. A maradék időben kimostunk, pakolásztunk. Amikor visszahoztam az aksit, nem sok reményt fűztem hozzá, mert a beleszerelt töltésjelző lámpa egyáltalán nem világított. Visszaszereltem, és egy fohász kíséretében indítottam. Egy-két erőtlen forgás után, láss csodát, beindult a járgány! Le sem mertem állítani a következő húsz percben. Át is gurultunk vele a barátságos szerelőhöz, hogy nézze meg ezt a benzincső dolgot, mert hogy, egyszer eresztette a naftát a masina, meg az olaj is folyt elől. A benzincsövön nem látott repedést, nem cserélte, az olajfolyásra annyit mondott, hogy a kormányszervóból jön… De legalább kikódolta rádiót, ami azóta nem szólt, amióta elhoztuk a kereskedőtől. (Ha lekerül az a rádió az aksiról, egyfajta lopás elleni védelemként letilt.) - Nem kell végre a barátnőddel beszélgetned az úton - újságolta vigyorogva a szaki, amikor felhangzott az első szám a zenedobozból. Ezen elröhécseltünk egy darabig. :) Megnézte a komputert is, nem volt benne hibaüzenet, ezzel teljesen megnyugodtunk.

Egy fish and chips ebéd után röpke három órás késéssel vágtunk neki az aznapi szakasznak. Szerencsénk volt, mert pont időben, egy gyönyörű naplementére értünk oda a 12 Apostolhoz.

Angol kicsit (nagyon!) másképp

Későre járt már és még jó néhány kilométer megtétele várt ránk az aznapra kitűzött úticélunk eléréséig. Bekanyarodtunk hát hulla fáradtan egy autópálya melletti gyorsétkezde elé, hogy némi kávé magunkba diktálása révén nyerjünk még pár órát a totális, végleges beájulás előtt. A „drive in” ablakocska előtt 3-4 kocsiból álló sor kígyózott, így inkább a parkolóba kanyarodtunk. Gyorsan kipattantam az anyósülésről és a főbejárat felé vettem az irányt. Fél úton járhattam, mikor rájöttem, hogy csak egy kevés apró van nálam. „Nem tűnik puccos helynek, elég lesz...” – döntöttem el magamban. Egy fiatal, jól megtermett párocska andalgott kéz a kézben ugyancsak a bejárat felé. Attól félvén, hogy előttem érnek a pulthoz és a végén még végig kell várnom, amíg lerendelik az egész étlapot, az ajtóban pofátlanul eléjük vágtam és egyenesen a pulthoz vágtáztam. Anélkül, hogy egy pillantást is vetettem volna a kifüggesztett étlapra, a pult mögött unottan ácsorgó fiatal lánykának szegeztem a kérdést:
- Van kávé?
- Igen.
- Elvitelre is?
- Igen.
- Akkor kettőt kérnék. Tejjel.
- Rendben. Az annyi, mint... „wrmmrmmmmrm... dollár”
- Hogyan?
- „Wrmmrmmmmrm... dollár”
- Elnézést mennyi?
- „Wrmmrmmmmrm... dollár!”
- Mégegyszer ha lehetne...
- „WRM-MRM-MMM-RM... dollár!”
- Öööööööö.... Fizethetek hitelkártyával?

Ez volt a hitelkáryával fizetett valaha volt legkisebb kiadásom, alig két dollár, azaz közel 300 forint. :)

Phillip-sziget

A bubajos koala mackokkal torteno elso randinkat a nehany negyzetkilometernyi Phillips Szigeten ejtettuk meg. Bar valoban egy szigetrol van szo, a szarazfoldhoz valo kozelsege miatt az ember szinte alig van ennek tudataban. A szigetre atvezeto hidacska, akar egyszeru kozuti feluljaro is lehetne.

A szigetre athajtva, elso utunk rogton a Koala Parkba vezetett. Itt vegre eloben is megcsodalhattuk ezeket tunderi kis joszagokat, mikozben azok a leglehetetlenebb pozokban szunyokaltak az eukaliptusz fak szelben hajladozo again. Avatatlan szemeink viszonylag nehezen szurtak ki az elso macit a folenk magasodo fak lombkoronajaban, de amint tudtuk mit keresunk, mar konnyu dolgunk volt. Egymas utan fedeztuk fel a zold eukaliptusz levelek kozott megbujo szurke szormokokat!

De a koalakkal meg nem merult ki e kis sziget gazdag kinalata. Kovetkezo utunk a kikotobe vezetett, ahol setahajora pattanva lehet megkozeliteni a sziget legnyugatibb csucsketol nehany kilometerre fekvo un. Foka Sziklat (Seal Rock). Mielott megvettem volna a hajojegyeket, azert bizti ami bizti, rakerdeztem a penztarban allo kislanytol, hogy aznap vajon valoban lesznek-e fokak azon a sziklan. Nehany masodpercig furcsan nezett ram, aztan csak ennyit valaszolt: "Ezerszamra." Ennyiben maradtunk. (Megjegyzem, akkora hulyeseget azert nem kerdeztem, hiszen balna lesre is csak az ev bizonyos szakaban lehet vallalkozni. Sajnos nem ebben...) Es tenyleg igaza volt! Tobb szaz foka sutkerezett egyszerre a sziklak tetejen! Vagyis hat sutkereztek volna. Napsugarak hijan csak az elegedetlen, panaszos boges maradt.

Az idelatogatasunk valodi oka azonban meg mindig hatra volt. Egy minden este ismetlodo attrakcio szemtanui kivantunk lenni! Az eloadas cime: Pingvin Parade. Szivmelengeto kis felvonulasa ez a sziget deli reszen feszkelo tobb szaz fos pinvinkolonianak, amely sotetedes utan kis csapatokba verodve erkezik vissza az ocean felol, majd az ellensegesen viselkedo siralyokat kicselezve, szorosan egy kupacban maradva, kacsazva vegigvonul a homokos parton, fel egeszen a domboldalt borito alacsony aljnovenyzetben megbujo szamtalan feszekig.

Ez a latvanyossag tobb tucat turistat vonz ide minden este. Hogy ez az intenziv erdeklodes semmikeppen se zavarja meg a faradtan hazateroket, a nezosereg reszere ket oriasi emelveny es fapallo lett kiepitve a szoban forgo partszakaszon, sot a felvonulas teljes ideje alatt rangerek tartjak fent a rendet. Az uditoitalokat es pattogatott kukoricat arulo stand, az elmaradhatatlan souvenir bolt azert mar egy kicsit tulzas, de ettol eltekintve ujabb pirospont a termeszetet olyannyira megovni kivano ausztralok ellenorzojebe.

Felejthetetlen latvany volt, ahogy az elso kis pingvinek megjelentek a homokos tengerparton. A feher tarajos hullamokat meglovagolva erkeztek egyesevel. A sotet ejszakaban csak a feher kis hasuk arulta el oket. A partra kierve felenken toporogtak egy helyben, tarsaikat kerestek, majd gyorsan egymashoz siettek. Felenkseguk oka a parton ogyelgo siralycsapat, ami valamilyen oknal fogva megprobalta elallni a feszkekig vezeto utat. A megtermett siralyokhoz kepest picurka pingvinek (a vilag legkisebb pingvinfajtaja ez!) csak kb. 8-10 fos csoportokba verodve mertek elindulni a siralykordon fele. A taktika hatasosnak bizonyult, a erofoleny meghatralasra kesztette az undok utonallokat es az edesen totyogo csapat elott szabadda valt a hazafele vezeto ut! A turistak lelkes biztatasa mellett vegre megindulhatott a Pingvin Parade!

Azert melos dolog errefele pingvinnek lenni...

------------------------
(Szigorúan tilos a pingvinek környékén fényképezni, ezért az emelvényes képek lopva Ákos mobiljával készültek, míg az utolsó kép egy képeslapról lett fotózva.)

Autos kalandok I.

Tortent egyszer, hogy az utolso benzincsoppjeinkkel sikerult elgurulnunk a legkozelebbi varosig, a 2000 fos Orbostig. Meg is talaltuk az egyetlen benzinkutat, ami egyben italboltkent is uzemel – a kossuk ossze a kellemeset a hasznossal ausztral modra! ;) Errol meg azt kell tudni, hogy Ausztraliaban nem lehet alkoholos italt kapni az elelmiszerboltokban vagy a hipermarketekben, erre a feladatra az un. Bottle Shopok (Palack Boltok) lettek kitalalva. Gondolom igy jobban kontrollalhato, ki es hogyan jut alkoholhoz.

Gyorsan teletankoltam a kocsit, de amikor be akartam zarni, hogy bemenjek fizetni, nem mukodott a taviranyito. Sebaj, bezartam kulccsal a kozpontit, majd a boltban abbeli oromunkben, hogy nem kellett tolnunk a kocsit, vettunk is egy hatos pakk Fostert, ilyet meg ugysem ittunk. Amikor ujra nyitni akartam a kocsit a kulccsal, valahogy nem fordult a logikus iranyba. Sebaj, megprobaltam ellenkezoleg! Arra ment, kicsit vonakodva, de hatarozottan fordult, csak a kozponti zar vart kattanasat nem hallottam Forditanam vissza a kulcsot (ugy latszik kettore zartam! ;)), de nem megy. Ket perc alatt mindket kulcsot tobbszor kiprobalva belattuk, hogy nem tudjuk kinyitni az ajtokat.

Ott alltunk a kis benzinkuton, a harom kut kozul az egyiket elfoglalva, kezunkben egy pakk sorrel, es nem tudtunk bejutni a kocsiba! Meg jo, hogy nem a puszta kozepen csinaltuk ugyanezt! Tanacstalanul jarkaltam korul a kocsit, amikor meglattam a hatso ajtot. Nem sok remennyel, de beleprobaltam a kulcsot. Csodak csodaja, nyitotta! Legalabb a sort be tudjuk rakni! ;) Atmasztam a csomagokon es probaltam bentrol nyitni az ajtokat, de nem engedelmeskedtek: nagy nehezen fel tudtam huzni mindegyiknel a gombot, de nem tortent semmi. Utolso mentsvarkent megprobaltam inditani a kocsit, bar ugy sejtettem az immobiliser nem fog engem itt furikazni hagyni. Legnagyobb meglepetesemre beindult a motor! Ugy latszik itt csak a kocsiba bejutast nehezitik meg. Letekertem Moncsinak az ablakot: "Itt szallsz be, vagy hatul?" "Inkabb itt" – mondta, majd nekiveselkedett az ablaknyilasnak. "Vegul is igy is hasznalhanank!" – nyogte, mikozben behernyozta magat az ablakon. Egy masodpercig azt hittem komolyan beszel... J

Legurultunk a varos masik vegere, a kb. fel kilometerre levo autoszervizig. Miutan kimasztunk az ablakokon, elmondtam a fonoknek, mi a problema. Kuldte rogton az ehhez erto egyik szerelojet, aki egy olajozospray segitsegevel 20 masodperc alatt kinyitotta a kocsit. "Csak be volt koszolodva a zar" – mondta. Halasan koszongettuk a segitseget, majd amikor kerdeztuk, mivel tartozunk, a standard ausztral valaszt kaptuk: "No worries, mate." (Ne aggodj emiatt, haver!) Megkonnyebbulten vigyorogva szalltunk vissza a kocsiba, hogy elindulhassunk vegre az estere kinezett szallasunk fele.

Utolag megneztem a kocsi gepkonyvet, eros radiofrekvencias ter kozeleben nem mukodik a taviranyito. Arra az esetre pedig, ha hosszabb idore hagyod magara a kocsit, el kell tekerni teljesen balra a kulcsot, a deadlock allapotba. Ez kikapcsolja az elektronikat, nem nyithato taviranyitoval a kocsi, es kiiktatja a belso gombokat - igy ablakbetores modszerrel sem lehet konnyen bejutni. Az ajtok ilyenkor csak kulccsal nyithatok – ha nincs a zar berozsdasodva… J

Édentől délre - Ben Boyd Nemzeti Park

Végre magunk mögött hagytuk Sidney-t! Az eredeti tervhez képest másfél hetes csúszásban voltunk, így aztán úgy döntöttünk, hogy New South Wales állam rovására probáljuk behozni a késést úgy, hogy gyakorlatilag csak átrobogunk rajta. De ahogy suhantunk el a szebbnél szebb óceán parti nemzeti parkok mellett, felülbírálva korábbi döntésünket csak beletapostunk a fékbe az utolsó pillanatban, hogy eltöltsünk két napot az állam legdélibb csücskében fekvő Ben Boyd névre hallgató nemzeti parkban.

A sebtiben beszerzett prospektus és térkép alapján egyből kinéztük a legizgibb, de ugyanakkor legmegvalósíthatatlanabb túraútvonalat. A kívánatos ösvényke az óceánparton egymástól 3o kilométerre fekvő két világítótorony között húzódott és igen változatos terepen haladt keresztül. Sajnos nem körtúra lévén, ez inkább 6o kilométert jelentett volna számunkra, ezért be kellett érnünk a táv egy-egy szakaszával.

Első nap a legdélibb csücsökben magányosan álldogáló világítoronyot (Green Cape Lightstation) vettük célba. A túravonal kiinduló pontjáig vagy 2o kilométert kellett bevezetni a park mélyébe. Már-már kezdtünk felháborodni azon, hogy még mindig az autóban ücsörgünk, amikor – talán kitartásunk jutalmaként – egy hatalmas fekete varánusz (pontos nevén: lace monitor) sétált ki elénk a poros útra. Amint megpillantott bennünket, nyelvét szorgosan öltögetve fordította felénk hosszúkás fejét. Bár nem az volt, mi ezt invitálásnak vettük és gyorsan kipattantunk a kocsiból, hogy közelebbről is szemügyre vegyük ezt a félelmetes külsejű dögevőt. Ő viszont cseppet sem volt kíváncsi ránk. Robosztus testéhez képest meglepő gyorsasággal vetette be magát az út menti sűrűbe, majd vaskos karmai segítségével kb. másfél méter magasságig villámgyorsan felkapaszkodott az egyik közeli fa törzsére. Talán úgy gondolta, hogy ezzel le vagyunk rázva. Nem voltunk. Odaosontunk és csak azért is lencsevégre kaptuk. Megadóan tűrte.

Zsákmányolt fotóink birtokában elégedetten másztunk vissza az autóba. Már cseppet sem bántuk a még előttünk álló kilométereket.

Aztán csak megérkeztünk végre. Leparkoltunk a kocsival és végre elkezdődhetett a kb. 16 kilométeres túra. New South Whales déli részén az óceán meredek sziklafalba ütközve ér véget. Utunk e sziklafal peremén vagy egy kicsit beljebb, a derékig érő bozótoson keresztül vezetett. Ezen az alacsony, sűrű aljnövényezettel borított fennsíkon láttunk először kengurukat és wallabykat (kis termetű kenguru). Lépteink és beszélgetésünk zajára kapták fel itt-ott fejüket, a nappali rejtek- és pihenőhelyként szolgáló bokrok takarásából. Egyre elégedettebben lépdeltünk a keskeny ösvényen: az előbb egy varánusz, most meg kenguruk. Ugyan mi kellhet még a boldogsághoz? Mondjuk a szikrázó napsütésben fehéren fölénk magasodó valódi világítótorony az óceánparton? Még néhány kilométer és ez is megadatott. Most már nyugodt szívvel visszafordulhattunk.

A második napra kinézett 18 kilométeres szakasz az előző napinál változatosabb tájakra kalauzolt el bennünket. Sűrű eukaliptusz erdőkön, part menti sziklákon, fejünk felett összeboruló sejtelmes bozótoson, kopár fennsíkon és homokos tengerparti szakaszokon haladtunk át. Úgy dél felé, amikor legerősebben tűzött le ránk a nap, pont egy olyan partszakaszra bukkantunk ki a bozótosból, ahol az óceán felől érkező hatalmas hullámok a part menti szikláknak csapódva, több méter magas vízpermetet löveltek fel a magasba. „Lehet fürcizni!” – kiálltott fel Ákos boldogan és ruháit szanaszét dobálva, már rohant is lehűlni a sós záporba.

Aznapi uticélunk egy homokos tengerparti szakasz volt. A part vonalát követő erdő mélyén valahol egy kemping húzódott. Lakói közül néhányan éppen a tarajos hullámok meglovagolásán igyekeztek. Mielőtt visszafordultunk volna, hogy ugyanazt az útvonalat végigjárva visszajussunk a hűségesen várakozó négykerekűnkig, lehuppantunk a homokba és a körénk gyűlt sirályok kitartó figyelmét élvezve jóízűen befaltuk a szendvicseninket.

Mikor újra felkerekedtünk, a napkorong már fáradtan sietett éjszakai nyugvóhelye felé. Jól ki kellett hát lépnünk, hogy még világosban érjünk vissza a parkolóba. Szándékunkat egy jól megtermett vörös kenguru húzta keresztül. Békésen legelészve állta utunkat a kopár fennsíkot átszelő, kétlábúak számára kialakított ösvényen. Még új volt nekünk ez a kengurusdi, ezért a világért sem akartuk elriasztani. Tyúklépésben araszolva közelítettünk felé. Nem volt ellenére. Hamarosan teljesen elmerültünk egymás kölcsönös tanulmányozásában. Ő unta el előbb. De az is lehet, hogy játékos kedvében volt, mert csak néhány métert szökdécselt előre, szigorúan az ösvény vonalát követve. Ott aztán újra legelészésbe kezdett, fél szemmel azt lesve, mikor érjük megint be. Vagy egy kilométeren át játszottuk ezt: előreszökdécselt, utolértük, csodáltuk, előreszökdécselt, utolértük, csodáltuk... Teljesen olyan volt, mintha kengurut sétáltattunk volna! (Lehet, hogy az aportírozást is ment volna...?) Aztán az egyik kanyarban egy szökkenéssel letért az ösvényről és attól két méterre kezdett legelészni. Vége a fogócskának, jelezte. Tudomásul vettük és óvatosan elsomfordáltunk mellette.

Az elkengurúzott időt már nem tudtuk behozni. Az utolsó kilométereket már sötétben botorkálva tettük meg az autóig.

Aranylaz

Amikor 1851-ben aranyat fedeztek fel Ausztraliaban, a hir hamar elterjedt az egesz vilagon. Emberek ezrei adtak el mindenuket, hogy megvehessek a hajojegyet az igeret foldjere. Anglia, Irorszag, Wales Skocia es az akkori angol gyarmatok pl. India adtak az uj nepesseg legjavat, de egy jobb elet remenyeben jottek Kinabol, az U.S.A-bol., Nemetorszagbol, Franciaorszagbol is. Amikor a hajo kikotott Melbourne-ben, a remenyteli aranyasok kozul meg senki sem tudta, merre induljon. A foldekrol visszatert aranyasok hirei, a boltosok pletykai, az ujsagokban kozolt beszamolok alapjan indultak el vegul a szerencsevadaszok a legjobbnak velt aranymezok fele. A legtobbeknek fogalmuk sem volt milyen korulmenyek varnak majd rajuk, vagy hogy hogyan kell egyaltalan aranyat asni.

Ballarat az ausztral aranylaz hullam egyik allomasa. Ma egy elo muzeum, affele elo skanzen orzi ezen regi idok emleket. A helyszin nem az eredeti aranymezo, hiszen abbol nott ki kesobb a varos, hanem az egyik kornyekbeli domboldal az, ahol felepitettek az 1860-as evekbeli viragzo Ballarat masat: lakoepuletek, boltok, muhelyek, egy banya, kocsma, szalloda, iskola es meg ki tudja mi minden van itt. Amitol elo az egesz, hogy minden mukodik: a boltokban kosztumos eladok dolgoznak, az epuletekben "laknak", a muhelyekben munka folyik, a mesterek korhu eszkozokkel dolgoznak. Mindenhol korhu jelmezekbe bujt "szineszek" jarnak-kelnek az utcan, kis kozjatekok tarkitjak az amugy sem unalmas perceket: a pataknal, ahol mi is kiprobalhattuk (volna) az aranymosast, egy rendor koveteli az egyik "igazi" aranymoso engedelyet. Kis vita, uldozes, menekules, a rendor a vegen a levegobe lo.

Lementunk egy korabeli banyaba, betevedtunk az iskolaban egy enekorara (mintha egy filmbe csoppentunk volna! es meg a szineszek is jok voltak, nagyon vicces volt), megneztuk a voroskabatos angol katonak gyakorlatozasat, ittunk egy sort a fapadlos barban, megneztunk egy korabeli (jo bena, es ezert vicces) szinhazi eloadast, betevedtunk jo sok boltba. Ezekben persze mar nem az eredeti arukeszletet, hanem a bolt jellegenek es a mai (turistas) igenyeknek megfelelo valasztekot kinaljak: a vegyesboltban kis aranymoso talakat, asot, bogret, a szatocsnal nyalokat, edesseget, a peknel finom peksutiket, a nyomdaban a nevedre kiallitott WANTED plakatot vehetsz. A kovacsmuhelyben kis patkokat keszitenek, hol ott helyben beleutotik a nevedet, az edenykeszitonel kis edenyeket, gyertyatartokat, a gyertyakeszitonel gyertyat es szappant arusitenak.

Az elejen egy kicsit tartottunk tole, hogy gagyi lesz ez az elo muzeum, de remekul szorakoztunk, a tervezett fel nap helyett szinte zarasig maradtunk.

Az aranylaz 12 eve fontos epizodja volt az ausztral tortenelemnek: hatalmas, a feher ember szamara eddig athatolhatatlan teruletek valtak elerhetove es lakotta; az elegedetlen banyaszok felkelese pedig politikai valtozast kenyszeritett ki gyarmati kormanyzasban, megteremtve ezzel egy jogallam alapjait.

Eden - Killer Whale Museum

Eden egyik fo nevezetessege a Gyilkos Balna Muzeum, nem veletlenul, tenyleg szep kis gyujtemeny egy-ket igazan kulonleges relikviaval.

Az Eden melletti Twofold-obol a hosszuszarnyu es a deli balnak kedvenc helye, ahol megallnak pihenni es enni, mielott tovabb vandorolnanak az antarktiszi vizek fele. Manapsag az obol elsorangu balnaleso hely, mig a 19. szazadban ugyanezert elsorangu balnavadasz helynek szamitott. A hely tobb kulonlegesseggel is buszkelkedhet, peldaul ez volt az elso alkalom (es egeszen az utobbi evtizedekig talan az egyetlen is), ahol az abok, az oslakosok fontos es megbecsult szerepet toltottek be feherek tarsadalmaban. Az abok kituno latasukkal es nagy munkabirasukkal megbecsult tarsaik voltak a feher balnavadaszoknak: ott, ahol a fehereknek egy meteres tavcso kellett a balnak kemlelesehez, ott az abok puszta szemmel kepesek voltak meglatni a tobb kilometerre elhalado allatokat. Utana is is jol jott az izomerejuk, amikor a balna megpillantas utan a csapat hanyatt-homlok rohant a csonakokhoz, hogy egy kemeny evezes utan, meg a rivalis balnavadasz tarsasagok elott erjen a zsakmanyhoz.

A legnagyobb erdekessege a Twofold-obolnek, hogy ide datalodik az egyetlen eset, amikor gyilkos balnak (kardszarnyu delfinek) es az emberek egyutt vadasztak. Ez a szokatlan egyuttmukodes egyetlen balnanak, egy Old Tom nevu vezerhimnek volt koszonheto, akinek a csontvaza a muzeum egyik buszkesege. Old Tom rendszeresen kijott a partra, es kiugralt a vizbol, amig a vadaszok csonakba nem szalltak, es kovettek Tomot a zsakmanyhoz. Tom turelmetlensegeben sokszor a fogai koze kapta csonakok a vontatokotelet, es elhuzta az embereket a kiszemelt balnaig. Az evek alatt Tom fogai a tovukig lekoptak a sok vontatastol, a kopas jol latszik a fogsora bal oldalan. Tom tarsai betereltek vandorlo rokonaikat az obolbe, es megakadalyoztak, hogy azok lemerulve elmenekuljenek a vadaszok elol. A kiszemelt balna megszigonyozasa utan Tom sokszor megragadta a szigonykotelet, fekezve, farasztva az aldozot. A balna elejtese utan az emberek hagytak, hogy a kardszarnyu delfinek elvegyek jogos jutalmukat, megegyek a balna izletes nyelvet es ajkait.

Ezutan kovetkezett a tetem lassu es nehez bevontatasa az obolbe, ahol aztan megkezdodott a feldolgozasa. A balna legertekesebb resze zsirja volt, amibol tisztan ego lampaolajat keszitettek. Keresett arucikk volt ez a budos, kopkodo faggyugyertya es a draga mehviaszgyertya koraban.

Akkoriban zsirjan kivul a balna szinte minden reszet felhasznaltak:

• a szilabol – ami a planktonok kiszuresere szolgalt – fuzo, abroncsszoknya, lovaglopalcanyel, kesnyel, sakkeszlet, jatekok;
  
• az ambrabol parfum;
  
• a csontokbol es mas belsosegekbol szarvasmarha-, szarnyas- es disznoeledel;
  
• a csontokbol es a verbol tragya;
  
• a kollagenbol (zselatinszeru allati feherje) zsele;
  
• a husbol emberi es allati elelem pl. levesek, martasok;
  
• a hasnyalmirigybol inzulin;
  
• az agyalapi mirigybol hormonok es gyogyszerek;
  
• a majbol A vitaminban dus balnaolaj;
  
• az olajbol (robbanoanyagokhoz) glicerin, szappanok, butorlakk, nyomdatinta, kenozsir; szalonna, margarin, sutozsir es zsirkreta;
  
• a borbol biciklinyereg, kezitaska, retikul;
  
• az inakbol teniszuto-hur, sebeszeti varrat;
  
• a fogas balnak fogaibol faragvany, zongorabillentyu
  

keszult. A balnafeldolgozo iparag volt Ausztralia elso beveteli forrasa meg joval a mezogazdasag es az allattenyesztes felviragzasa elott. Manapsag mindent elo tudunk allitani a balnakat helyettesito alapanyagokbol, egyedul a NASA urhajoin hasznalnak a mai napig egy specialis kenoanyagot, amit a legfinomabb balnaolajbol, a balna spermajabol nyernek. J

A Twofold-obolben 1828-tol 1930-ig folyt balnavadaszat. A melytengeri balnavadaszat elterjedese, a deli balnak megritkulasa egyre ritkabb fogast eredmenyezett az obolben. A sok-sok evnyi vadaszat utan Old Tom holttestet 1930-ban talaltak meg az obol vizeben sodrodva. Azt beszelik, hazajott meghalni. Old Tom halala utan a gyilkos balnak nem segitettek tobbe az embereknek, ezzel vegleg lealdozott az edeni balnavadaszat kora.

1947-ben Ausztralia 16 masik orszaggal egyutt a Nemzetkozi Balnavadaszati Bizottsag kereteben alairta a balnavadaszat tilalmarol szolo nemzetkozi egyezmenyt. 1982-ben a Bizottsag feloldotta a balnavadaszati tilalmat. Ma mar csak Izland, Norvegia es Japan folytat cethalaszatot emberi fogyasztas celjabol.

************

Ket erdekessegrol olvastunk meg a muzeumban. Az egyik a reumas betegek egy specialis kezeleserol szol.

A recept: vegy egy, a kozelmultban kifogott balnat. Vagj rajta egy akkora lyukat, hogy egy ember nyakig pont beleferjen. Allitsd bele a pacienst egy orara, es hagyd, hogy a balna 40C fok koruli testhomerseklete vagy bomlas gazai megtegyek hatasukat. Figyelem! Elofordulhat, hogy a beteg hamarabb kidol, mielott a kezeles veget er! Vigyazzunk, nehogy a beteg a kezeles utan meghuljon! A kezeles utan a paciens egy-ket hetig dogszagot araszthat.

A masik erdekesseg egy modern kori Jonas tortenete. 1891 februarjaban 2 ket csonak iramodott el a Kelet Csillaga balnavadaszhajo mellol egy hatalmas ambrascet nyomaban. Miutan megszigonyoztak, a cet majdnem 300 meter melyre merult, mire visszafordult. Az egyik csonak alatt tort a felszinre, ripityara zuzva azt. A legenyseget kimentettek, ket fo viszont hianyzott. A haldoklo balna napnyugta korul uszott a felszinre, ahonnan rogton a hajora emeltek, es azon nyomban el is kezdtek feldolgozasat. Ahogy a hatalmas gyomor es a maj a fedelzetre kerult, a legenyseg ritmikus mozgasra lett figyelmes a jokora bendoben, mintha valami lelegezni akarna. Ahogy felvagtak a gyomrot, egy nadragszar es egy bakancsos lab bukkant elo, aztan kihuztak a testet is, James Bartley-t, az egyik hianyzo matrozt.

Duplajara dagadva, ontudatlanul, de elve kerult elo 15 ora utan egy balna gyomrabol. Az emesztonedvek maradandoan halottfeherre fakitottak a boret, kihullott a haja, es majdnem megvakult. Meg ket hetig felrebeszelt, es eltelet egy honap, mire el tudta mondani, hogy kerult a balna szajaba, hogyan sodrodott at a hatalmas fogak kozott, hogyan siklott vegig a roppant torkon, hogy vergodo elo halak koze a gyomorba keruljon. (Az ambrascet az egyik legnagyobb fogascet. Ragadozo. Halakkal, tintalahalakkal, oriaspolipokkal taplalkozik.) A modern Jonas meg 18 evet elt, 39 eves koraban halt meg.

Mielott melyre merul, az ambrascet sokszor melyet lelegzik, hogy oxigent taroljon az izomrostjaiban, a szoveteiben, a vereben. Ez teszi lehetove, hogy tobb mint egy oran keresztul a viz alatt maradjon, amikor majd' 2000 meterre a tenger melyere merul orias tintahalakat keresve. Valoszinu, hogy James Bartley az igy eltarolt oxigennek koszonheti az eletben maradasat.

Az első kempingezés

Lelkesedésünk határtalan volt. Az első kocsiban alvós és egyben kempingfelszerelés felavatós éjszakának néztünk elébe. A környezet tökéletes volt: egy erdővel és a föléjük tornyosuló magas mészkősziklákkal körülvett kis tisztáson parkoltunk le 4-5 másik család társaságában. A tisztás elég nagy volt ahhoz, hogy ne zavarjuk egymást. Egymástól jó nagy távolságokra vertünk tanyát. Az ausztrálok óriási rutinnal rendelkeznek a kempingezés terén. Lakóbuszaikkal, sátraikkal és ötletesnél ötletesebb kempingfelszereléseikkel egy életre lenyűgöztek bennünket! Most is elismerő pillantásokat vetettem az itt-ott békésen pislákoló tábortüzek körül felállított terülj-terülj asztalkák és kényelmes kempingszékek láttán. Bár tudtam, hogy már későre jár az idő az efféle huncutsághoz és ráadásul még rengeteg dolgunk is van (úgy, mint főzőcske az újonnan vásárolt benzinfőzőnkkel, alvóhely kialakítása a kocsiban... stb.), azért bepróbálkoztam: „Milyen jó lenne, ha mi is tudnánk tüzet rakni” – sandítottam sunyin Ákos felé. Jól sejtettem. Egy nézéssel el lettem intézve.

Felosztottuk a feladatokat: Ákosé lett a benzinfőző üzembehelyezése és a vacsora elkészítése, az enyém pedig a kocsi átpakolászása, a fekvőhelyek kialakítása. Már majdnem el is készült a nyoszolya, amikor az ablakon kipillantva kocsimagasságig érő lángnyelveket láttam felcsapni onnan, ahol Ákost véltem tevékenykedni. „Nahát, meglepi tábortűz készül!!” – örvendeztem magamban. Gyorsan kikecmeregtem hát a kocsiból és átsiettem annak túloldalára, hogy dicsérő szavakkal illessem ezt a drága embert. Ahogy megkerültem a kocsit, arcomra fagyott a mosoly. Tábortűznek se hire, se hamva, viszont a főző palackostul, mindenestül eszeveszetten lángolt. Ákos meg ott térdelt mellettük és az éppen kéze ügyébe került hátizsákponyvával próbálta kétségbeesetten elfojtani a felcsapó lángokat. Egy pillanatra még a ponyva, valamint Ákos nadrágja, keze is lángrakapott a ráfröccsent benzintől, de hál’Isten, ezeket a másodperc töredéke alatt, mindenféle sérülés nélkül sikerült heves karcsapásokkal eloltania. De a főző – és ami még rosszabb, a benzinnel teli tartály – még mindig égett. Továbbra is földbegyökerezett lábbal bámultam a jelenetet, amikor Ákos taktikát váltva felkapta a 12 literes víztartályt és azt kezdte el pánikszerűen lóbálni a lángok felett. Csak a kupakot felejtette el letekerni, így a tartályban rekedt víz hangos lögybölődésén kivül semmi más nem történt. Végre én is magamhoz tértem. Villámgyorsan letekertem az éppen kezemben szorongatott 3 decis ásványvizes palack kupakját, majd a benne lévő kb. másfél deci vizet a lángokra öntöttem. Nem volt elég. Sebaj, legalább Ákosnak volt alkalma lekoppintani a vízráöntős technika lényegét: abbahagyta a hasztalan himbilimbit, ő is lecsavarta a kupakot és az íly módon fogságából kiszabadult 12 liter ásványvizzel bőségesen meglocsolta a lángoló alkatrészeket.

Az izgalomtól teljesen kifulladva pihegtünk néhány percig az immáron tócsában álló kormos benzinfőző, benzinpalack és kiégett fekete fűcsomók felett. Aztán ijedten körülnéztünk, hátha szemtanúja is akadt annak, ahogy majdnem erdőtüzet produkáltunk Ausztrália egyik leghíresebb nemzeti parkjában, a tűzveszélyes időszak kellős közepén. Hát valóban akadt. A hozzánk legközelebb sátrazó idősebb ausztrál házaspár a saját tábortüze mellől, kényelmes kempingszékeikbe sülyedve, békésen sörözgetve nézte végig az akciónkat. Nem tűntek izgatottnak. Talán éppen saját ifjúkori balgaságaikra gondoltak vissza nosztalgikusan.

Kalandozasok Sydneyben es kornyeken II.

Husvet hetfon a tobbiek ellatogattak a Ku-Rin-Gai Chase Nemzeti Parkba, mi pedig – egyreszt hogy kikeruljuk a hetfo esti csucsforgalmat, masreszt hogy kiprobaljuk a kocsit alvas szempontjabol – egy ket napos turat terveztunk be. A Blue Mountains hegyseg leghiresebb sziklaformaciojat, a Harom Novert, szerettuk volna megnezni, de mire felertunk a hegyekbe, a volgyekbe erszkedo, mindent eltakaro felhok, es gyenge, de kitarto eso fogadott. Ezert hatat forditottunk a novereknek, es ugyancsak a Blue Mountains terseghez tartozo, alacsonyabb fekvesu es szarazabb klimaju Wollemi Nemzeti Parkot vettuk celba.

A volgybe ereszkedve mar lattuk, hogy nem akarmilyen helyet valasztottunk aznapra! Egy fennsikba a folyo es a szel mely volgyeket martak, mig az igy kialakulo “hegyek” teteje teljesen sik maradt – tiszta Grand Canyon erzesunk volt! Aznap egy rovidebb, 9 km-es turat nyomtunk a Vilagito Hernyo Alaguthoz (Glow Worm Tunnel). Az 1920-as evekben a kornyeken viragzo olajkitermeles folyt, ennek a nyomait kovethettuk vegig a tura soran: a vasut nyomvonalan jutottunk el az egykori vasuti alaguthoz, es a regi kocsiuton ertunk vissza a kiindulasi pontunkhoz. Erdekes volt latni, hogy milyen gyorsan visszahoditotta a termeszet a tulajdonat: a vasuti nyomvonalan a legtobb helyen meg bent vannak a talpfak (a sineket Europaba vittek a masodik vilaghaboru soran a tengerpartokra tankakadalynak! :)), de a benott fak es a lehullott sziklak miatt nehol csak sejteni lehetett, merre is jarhatott eredetileg a vonat.

A tura masik erdekessege a Glow Worm Tunnel volt: az alig egy kilometer hosszu, kanyarodo alagut falat apro, fluoreszkalo hernyok nepesitik be, amik apro bogarakat csalnak a fennyel magukhoz. Nagyon erdekes volt, nehany helyen olyan surun voltak a fenypottyok, mintha az utat jeloltek volna nekunk! Persze csak arrol volt szo, hogy az alagut kivajasa soran hosszanti barazdak maradtak a falban, amiket a hernyok eloszeretettel foglaltak el. Tobbszori probalkozasra sikerult is egy jo kepet csinalnunk.

Masnapra tenyleg kitisztult az ido, a volgybol kifele jovet csak lassan tudtunk haladni, mert folyton meg kellett allni, hogy ujabb es ujabb fotokat keszitsek: a szep napsutes baranyfelhokkel parositva kihozta a volgy legszebb arcat. Mivel kedd volt, veget ert a hosszu hetvege, ezert ujra megkockaztattuk a Blue Mountains Nemzeti Park megkozeliteset! Jol szamitottunk, meg a kilato kornyeken is elfertunk!

Most nem a Harom Novert vettuk celba, hanem a Blackheat nevu varoskabol indulo Grand Canyon nevu osvenyt, ami joreszt egy patak melyen a sziklaba vagott medret koveti kilometereken at. A novenyzet a tegnap az alagut bajaratanal rovid idore megtapasztalt mersekelt (ovi) esoerdo: egy vagy ket dominans fafajta, egyszintu lombkorona, az orchideak, lianaok es kuszonovenyek ritkak. Ilyen erdo Ausztraliaban csak kis, izolalt foltokban fordul elo. Az aljnovenyzetet foleg pafranyok es pafranyfak(!) alkotjak. Ezek annyira mokasak, hogy szinte a Juraban ereztuk magunkat, azt varva, mikor bukkan ki egy dino az egyik mogul! :)

Kalandozasok Sydneyben es kornyeken I.

Mit is csinaltunk abban a ket hetben, amig Viktornal es Ilanal dekkoltunk? Egy csomo szep helyen jartunk! (Mint mindig, a kepekre kattintva most is a tortenethez tartozo keptarhoz ugrotok.)

Ilaek eloszor elvittek minket Ausztralia leghiresebb strandjara, a Bondi Beach-re (e: bonda’j bi’cs). Jopofa volt latni, ahogy a szorfosok a hullamokkal kuzdottek, mikozben mi a parton a korabban megvett retesunket majszoltuk. Engem leginkabb a parti setanyon talalhato termeszetes homokko szobrok nyugoztek le.

Monccsal tobbszor elugrottunk setalni a City-ben es megnezni a Botanikus kertet Sydney-ben. Kiskoromban is az allathatarozo volt a kedvenc konyvem, igy nem csoda, hogy itt is a hatalmas gyumolcsevo deneverek es a a szelid, kajakunyeralo madarak kotottek le, nem pedig a bokrok es a fak. Este Ila csatlakozott hozzank egy kis borozgatasra.

Egy szep esos hetvegi napon hazigazdaink elvittek minket Palm Beach-re. Amikor nem esett az eso, jo volt! ;)) Felavattam lagalabb az uj esokabatomat! Az elozorol a bali motorozasos sz*rra azasok soran derult ki, hogy mar sokkal inkabb lelegzo, mint vizallo, megerett a cserere.

Amig mi a varosban koricaltunk, addig Vikek elvittek Safiekat a Royal Nemzeti Parkba. A regi kabatom Ilan sem lett vizallo. :) Macskarol es Viktorrol erdemes megnezni a rajtakapott szerelmesek cimu kepeket! Szepek, na! ;)

Husvet vasarnap, amig a tobbiek ellatogattak a Sydney Koala Parkba, addig mi a Blue Mountains (Kek hegyseg) fele vettuk az iranyt. Szerencsetlensegunkre a Kek Hegyseg egyike a Sydney kornyeki legnepszerubb kirandulohelyeknek, igy tortenhetett, hogy mielott elertunk volna a celunkhoz, egy 3 km-es kocsisor visszafordulasra kesztetett. A kek hegyek kornyeken a Georges River Nemzeti Parkot talaltuk megkozelitheto tavolsagra, ahol egy nagy folyotorkolat es ennek kornyeke alkotjak a vedett teruletet. Az egesz inkabb egy nagyon szep park volt, mint egy altalam elkepzelt nemzeti park, de nagyon szep volt - a rozsaszin torzsu fak es a gyonyoru sziklak teljesen elvarazsoltak minket.

Sydney

Amikor 2 hete megerkeztunk Sydney-be es negyen bekoltoztunk Ila es Vik nappalijaba, mi sem gondoltuk volna, hogy ilyen sokaig fogunk visszaelni a vendegszeretetukkel. Hihetetlen turelemmel turtek, hogy gyakorlatilag nem lehetett kozlekedni a lakasban, hasznalni a nappalit; pillanatok alatt elfogyott a wc papir, a cukor, tej stb.



Igy alakult. Nehezebb volt kocsit venni, mint gondoltuk, osszeszedni, bevasarolni a turacuccokat, Hepatitis ismetlo oltast beadatni - es kozben meg meg kellett nezni a varost es a kornyeket is. Es jott a husvet is, amikor nem volt tanacsos elindulni, mert minden ausztral kirohan ilyenkor a varosbol, dugot okozva az autopalyakon, elfoglaljak az osszest szallast, campinget. Ilyenkor az arak varazsutesre minimum a duplajukra nonek mindenutt, ha lehet egyaltalan helyet talalni.

-------------
Az autonk mar a masodik napja volt meg, amikor egyre nyilvanvalobba valt, hogy bizony uj aksi kell bele: a parkolasokat, rukvercbe kapcsolasokat nagyon nem birta, ilyenkor mindig leallt, es egyre nehezebben indult el ujra. Az egyik este a haz elott a robbantunk le, keresztben allva eltorlaszoltuk az utca teljes forgalmat. Viktor lerohant segiteni, de o sem gondolt bele, hogy Monccsal nem hogy a parkolohelyre nem fogjak betolni az emelkedon a masfel tonnas jarganyt, hanem megtartani sem tudjak majd egy-ket masodpernel tovabb! Szerencsere a tologatas alatt az aksi osszeszedte magat annyira, hogy megint sikerult beinditani.

Masnap este csak az ut jobb oldalan volt parkolo, gyorsan beallitottam oda a kocsit. Kicsit kint volt, de legalabb ruki es tologatas nelkul leparkoltunk! Masnap mar nem volt akkora az oromunk, amikor egy kis cetli fogadott, hogy a menetirannyal szemben parkolunk, ami tilos, es megbuntetnek 128 dollarra! Ha nem esett jol, az aksi ara ugyanennyi volt, amikor megvettuk aznap. Udv a szabalyokkal teli Ausztraliaban! :(
-------------

Nem tetlenkedtunk azert, a sok vasarolgatas es henyeles kozott azert eleg sok nemzeti parkot is bejartunk a kornyeken, ha normalis internet kozelebe erunk fel is toltjuk oket! Ma viszont ugy nez ki, hogy semmi sem allhat a csaladi feszekbol valo kirepulesunk utjaba, hat utra fel! ;)))