Medellinnek két arca van: az egyik a szinte minden charmot nélkülöző nyüzsgő kereskedelmi központ, a másik pedig a hihetetlenül pezsgő éjszakai élet. Ez utóbbi lehet az, ami miatt szinte mindegyik utazó imádja a várost. Mi is meglátogattuk a város szórakoztató központjának számító El Poblado nevű szép új városrést. Hát itt tényleg el lehet lenni egy darabig, csak pénztárcával bírja az ember! Egy szép park körül szétszórt több tucat bár, étterem és kávézó kínál minden földi jót a szórakozásra vágyóknak.
Megnéztük a városközpont egyetlen szép részét, a Botero teret és környékét. A téren a modelljeit mindig furcsán kövérnek ábrázoló szobrász-festő, Botero húsznál is több szobra látható. A szemben levő múzeumban pedig egy szép kortárs gyűjtemény láttunk, köztük 92 Botero festményt. Viccesek voltak, néha majdnem hangosan felnevettünk. Új kedvencre leltünk!
Elmentünk megnézni a városi temetőt is, ami ugyan a buenos airesi Recoleta Cementerio egy jóval kisebb változata, szép kriptákkal és kifejező szobrokkal, de a magas falak miatt ez jóval zártabb, meghittebb benyomást kelt a látogatóban.
Az egyik nap elbuszoztunk megnézni az El Penol nevű hatalmas gránittömböt, ami egy festő szépségű mesterséges tó közepén fekszik. A szikla egyik repedésében kúszik fel az a 650 betonlépcső, amelyik felvisz a csúcsra épített kilátóhoz, ahonnan csodálatos körpanorámában gyönyörködhettünk.
Ahogy kicsit távolabb mentünk a sziklától, nem tudtuk nem észrevenni, hogy az oldalán - dél-amerikai módi szerint - egy hatalmas „GI” felirat virít. A helyi graffity. Ez amúgy itt rajtunk kívül szemmel láthatóan senkit sem zavar… :) (Peru volt ebből a szempontból a legrosszabb, ott szinte minden domb a város vagy valamelyik klub vagy párt nevét viselte.). A szikla tövében a bazársoron találtunk egy konyhát, ahol elfogyasztottunk egy isteni finom napi menüt: a szokásos finom leves krumplival, főzőbanánnal és yuccával; sült pisztráng, rizs és hasábburi, csalamádé(!!!), az elmaradhatatlan sült banánnal, és valami egzotikus gyümölcslé (talán guanabana?) - természetesen frissen készítve. Testileg, lelkileg jóllakva buszoztunk vissza a városba.
Klikk: Medellin Képtár Térkép
Cementerio de San Pedro Képtár
El Penol Képtár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése