"Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, házak, célok, életkorok és változások között haladsz... Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben."
(Márai Sándor)



visited 15 states (6.66%)
Create your own visited map of The World or try another Douwe Osinga project

május 29, 2007

Autós kalandok III.

Ballarat óta sok minden történt. A kocsi a tízezer kilométeren megevett 2 liter olajat, a kormányszervó felhangosodott, és néha leeresztett az egyik kerék. Öreg autó révén már megszokásból aggodalommal füleltem minden szokatlan zajra, és ezek a jelek egyáltalán nem nyugtattak meg. Ami a legjobban megijesztett Macskáék esete után, az a váltó, ami valahogy már nem volt használható motorfékre úgy, mint régen: hiába tettem 3-asba, 2-esbe nem volt hatása, mintha nem eresztette rá a kuplungot... Meg is ijedtem, hogy már ez sem vált rendesen, de aztán egy kis próbálgatás után kiderítettem, hogy csak a motorfékkel szarakszik, amúgy jó: a 3, 2, 1 állásban csak a 3., 2. és 1. sebességig vált fel.

Már elváltunk Safiéktól, lassan csorogtunk le Sydney felé. A kerék, ami napokig jól viselkedett, az egyik reggelre megadta magát, teljesen leeresztett. Szerencsére a parkolóban éjszakázott egy belga backpacker-ös pár is egy bérelt camperbusszal, tőlük tudtam pumpát kérni. Begurultunk az első városba, Graftonba, ahol megcsináltattuk a gumit. A többi bajunkkal elküldtek a helyi Holden márkaszervizbe. Amikor odaértünk, már szívtuk a fogunkat a fényes iroda, és a hatalmas telep láttán: itt a gatyánkat is ráfizetjük a bulira! Én a mesterrel szerettem volna beszélni, de ehelyett a recepción egy csajnak kellett elmondanunk a hibákat, aki annyit vett le a benzinfolyásos mondókámból, hogy ereszthet akár a tank is, lehet hogy cserélni kell. „Basszus, ezek csak fődarab cserékben tudnak gondolkodni, menjünk el egy kisebb helyre!” – egyeztünk ki Monccsal.

Lecsorogtunk a következő nagyvárosba, Port Macquarie-be. Ahogy beértünk a házak közé, megláttunk egy épületre festett feliratot: Maca’s Repair (Maca Szervize). Macának hívják Moncs anyukáját, így nem volt kérdés, hogy itt nézetjük meg a kocsit. :) Először az itteni műszaki vizsgálatot (Pink Slip / Roadworthy Report) csináltattuk meg, ami az eladáshoz kell majd. A mester megnézte a lámpákat, felemelte a kocsit, megrángatta a kerekeket, majd hosszasan vizsgálgatta a motort - aztán jött a rossz hírrel. Komoly olajfolyás lát, de a sok olaj miatt nem tudja megállapítani a hiba okát. Lehet, hogy csak egy tömítés, de lehet sokkal rosszabb is. :( Abban maradtunk, hogy lemosatjuk a motort – akkor tud majd többet mondani, amikor látja majd, honnan jön az olaj. Van még egy kis lyuk is a kipufogón, meg kiégett az egyik izzónk – de örültünk volna, ha csak ennyit talál!

Aznapra már nem fért bele semmi, beköltöztünk a legközelebbi kempingbe. Ez vicces volt, mert bár ki volt írva, hogy háziállatot tilos behozni (No Pets, Sorry), elvadult nyulak tucatjai rohangáltak a füvön és a betonplaccokon, ahogy behajtottunk. Hogy „vadak” lettek volna, az túlzás, mert mint eddig minden kempingben lakó állat, ezek is egy-két méterre közlekedtek körülöttünk; és a kocsi alá húzódtak be egy kis melegért. :) Másnap reggel 70 dollárért lemosattuk a motort, majd otthagytuk a kocsit a szerelőnél. Jó egy óra múlva jöjjünk vissza, mondta, akkor tud többet mondani. Gyomorideges várakozás következett, többször kicsekkoltuk a kávézó vécéjét, ahová beültünk. A kitűzött időpont elérkeztével remegő lábakkal botorkálunk vissza a szervizbe. Lelki szemeink előtt megrepedt motorblokk, roncstelep lebegett, csak reméltük, nem a legrosszabb történik velünk.

A szaki mosolyogva fogadott: jó hír, nem tudta előcsiholni az olajfolyást, pedig már kétszer megjáratta a kocsit az autópályán is. Szinte hallani lehetett a döngést, ahogy leesett a kő a szívünkről. Mondtuk neki a nehéz indulást, meg megrepedt(?) benzincsövet. Megnézte, de ő sem látott rajta repedést. További 3 perc alatt kiderítette, hogy az üzemanyag szabályozó (fuel regulator) ereszt, és a lyuk miatt túl sok benzint adagol a motorba, emiatt indul az nehezen. Elketyeg így is a kocsi, nem kell cserélni, mondta. Az eladásra gondolva mégis úgy döntöttünk, hogy cserélje ki, mert nem túl meggyőző egy olyan kocsi, amit beindítani is alig lehet! Két óra alatt minden megcsinált, 218 dollárral könnyebben hagytuk ott a műhelyt. (Adagoló 138, kipufogó 50, pink slip 30 dolcsi.) Az új adagolóval nem csak takarékosabban, hanem fickósabban is ment a kocsi, ahogy egy 3,8-as, V6-os motorhoz illik! :) Bizakodva indultunk Sydney felé, remélve, hogy az olajfolyás nem jön újra elő, nem hagy el a szerencsénk az eladáskor.

május 22, 2007

Helyzet

Ebben a kempingben vagyunk, ugorjatok at, ha erre jartok! 2-es es 3-as unit a jobb folso sarokban... ;))

május 20, 2007

Háztűznézőben

Az ausztrál életforma két végletét sikerült kicsit közelebbről megszemlélnünk egyetlen röpke héten belül. A felső végletet Noosa felső kategóriás lakónegyedei képviselik: a tengerből kihasított, vagy a szárazföldön kialakított öblöket oly módon töltik fel, hogy kis a mesterséges utcák és lagúnák egymást váltogassák. A vízparton gyönyörű házak sorakoznak, előttük a tökéletesre manikűrözött, megtervezett előkert. Szinte minden ház mögött ott parkol egy kis motorcsónak és/vagy egy kajak. Irigylem a reggeli dilemmát: futni menjek vagy evezni? ;) Majd’ két órás sétát követően abban maradtunk Monccsal, hogy tudnánk itt élni. Sőt a hely az első ötben van a listán…

noosaville070520_120917_W800i070520_115711_W800i

A másik végletet talán a lakókocsik képviselik. Azt már tapasztaltuk a hosszú út során, hogy az ausztrálok imádnak kempingezni, és ennek meg is adják a módját: italtartós kempingszékek, teázó/ebédlőasztalok, előtető, néha egy tucat horgászbot hajóval… És ami a legfontosabb, egy lakókocsi. Kicsi, nagy, áramvonalas, szögletes – sokfélét láttunk, de csak kívülről. Aztán Graftonban bementünk egy kereskedőhöz, és végignéztük a teljes kínálatot. Hát mit mondjak, arra azért nem számítottunk, hogy a legnagyobbakban komplett kis lakásokat találunk nappalival, hálóval, két tévével, pöpec kis konyhával, fürdővel. A kisebbek csak egyszobásak voltak, de a háló és a konyha rész mindegyikben megvolt.

070528_113250_W800i

Leginkább az idősebbek járnak ezekkel, gondolom ők jobban igénylik a kényelmet, meg idejük is jobban van utazgatni. Viktor a megmondhatója, mennyire nem elég az a 4 hét szabi egy átlagausztrálnak. A lakókocsik nem olcsók, de a lakásárakkal összehasonlítva semmibe sem kerülnek, talán ezért is van, hogy sokan ilyen lakókocsiparkokban élnek, onnan járnak dolgozni, amíg - szerencsés esetben - a lakás kiadva pénzt hoz. Azért ezeket is beszavaztuk a top 5-be... :)

május 17, 2007

Fraser-sziget

Felejthetetlen ket napot toltottunk el itt, a Fraser-szigeten! Lattunk esoerdot, furodtunk tavakban, sodortattuk magunkat egy bovizu patakkal, homokduneken vagtunk at, hajoroncsot es dingokat fotoztunk, 50 fos busszal
szaguldoztunk homokparton.


Valtozatos, buja zold taj, a radiobol country vagy "God I'll follow you" (Istenem, kovetlek teged) a refrenu dalok jonnek, az ut szelen "Jesus is your future" (Jezus a jovod) feliratok varjak az utazot... Hol vagyunk? Ez bizony Queensland delkeleti resze, a Sunshine Coast (Napfeny Part), es mi utban vagyunk Ausztralia kovetkezo fenypontja, a Fraser sziget fele.


A Nagy Korallzatony es a Puspok-szigetek utan rogton a vilag legnagyobb homokszigete, a 120 km hosszu, 15 km szeles Fraser-sziget allt az utitervben. Cook kapitany anno ivovizet keresve nem kotott ki a szigeten, feltetelezve, hogy nem talalhato rajta edesviz. Mi ezt a hibat nem kovettuk el - mar tudjuk, hogy a szigeten tobb mint szaz edesvizu to van, egyedi novenyvilaga, valtozatos tajai, az egyetlen tiszta genallomanyu dingopopulacio vilagorogseg rangra emelte ezt a varazslatos helyet. A szigeten csak negykerek-meghajtasu jarmuvel lehet kozlekedni, igy a kenyelmesen belakott Commodore-unkrol le kellett mondanunk, es a szokasos prospektus-begyujtos, atnyalazos felmeres utan befizettunk a legjobbnak itelt 2 napos turara. (Biztosra akartunk menni, ezert nem vagtunk bele egy, csak kicsivel olcsobb, de joval rizikosabb vezesd magad turara, amikor nehany mas utazoval kellett volna osszeallnunk, es az uton eldontenunk - megvitatnunk -, mikor es merre menjunk, meddig maradjunk stb....)


Reggel fel 8-kor szedett fel minket a buszunk. Minden kempingnel, szallonal felszallt valaki, mire a kikotobe ertunk vagy 25-en gyultunk igy ossze. A masik iranybol erkezo hasonlo busz ugyanennyi utassal erkezett. A kikotoben a buszunkon kivul mar jo nehany auto varta, hogy atjusson a vadregenyes szigetre. A kompolas utan jott a meglepetes: az osszegyult vagy 50 utasbol 40 az egynapos turara jott, a ketnaposra csak tizen maradtunk. :) Meg jo, hogy nem fizettunk be egy garantaltan kiscsoportos, es ezert dragabb turara!

A kovetkezo ket napra egy porgos, fiatal srac, Patrick lett a soforunk, vezetonk, istapolonk. Eloszor egy szuk, mely homok boritotta erdei uton szaguldott vegig velunk a hatalmas negykerek meghajtasu busszal a komptol az elso megalloig. Ez az egykori fakitermelo allomas volt, aminek az epuletei most muzeumkent es latogatokozpontkent funkcionalnak. De nem is az epuletek fontosak itt, hanem a hatalmas fak, az oriasi, fan lako pafranyok, az esoerdohangulat. Utana ujabb erdei buszozas :) utan setaltunk egyet a Wanggoolba-patak partjan, ahol viszont olyan oserdohangulat fogadott, amilyet utoljara Cuc Phong nemzei parkban tapasztaltunk.


Egy oranyi seta utan Patrick ujra buszra pakolt minket, es elvitt ebedelni. A fejedelmi svedasztalos ebed utan kikanyarodtunk a szeles, homokos 75 Merfoldes Tengerpartra (Seventy-Five Mile Beach). Patric vigyorogva meselte, hogy ezt o inkabb Great Sandy Highway-nek (Nagy homokos autopalyanak) szokta hivni a nagy forgalom es a nagy sebesseg miatt. Sok baleset tortent mar a tengerparti szaguldozasok miatt, ezert az egyik prosi keri is az autosokat, hogy ne hajtsanak a homokon 80 km/oranal gyorsabban... Patric, mint hivatasos sofor ezt nem erezte magara nezve kotelezonek, sorra eloztuk meg a terepjarokat a hatalmas busszal. Egyszer elorekuksiztam, 100 km/orat mutatott az ora... :)

A kovetkezo allomas a Pezsgo-medencek (Champagne Pools) nevu hely volt, ahol a part menti sziklak kozott kialakult termeszetes medencekben lehet furdozni. A pezsgest, a habot a sziklakon neha atcsapo tajtek adta. Nem volt meleg, sokan kihagytak ezt a poent, de szerencsere talaltam egy melegebb pocsolyat, igy abban tudtam dagonyazni.


Innen a nem messze van az Indian-orom (Indian Head). Cook kapitany nevezte el igy ezt a kiszogellest, amikor erre elhajozva oslakosokat latott sziklakon. A jo kilatason kivul a hely arrol hires, hogy egy csomo fele allatot lehet innen latni: halak, delfinek, capak, teknosok, balnak - eppen milyen szerencseje van az embernek. Balnat sajnos nem lattunk, meg kell egy honap hogy az elsok ideerjenek a deli tengerekrol, es a delfnek is mashol jatszadoztak. De lattunk rajakat, teknost, Patrick mutatott capat is, de nagyon melyen lehetett, meg a foltot sem tudtuk kivenni a vizben. (O gyerekkora ota itt el, szerintem mar polarszuro is nott a szemere, hogy ne zavarja a viz csillogasa...) Ha szerencses az ember, Nagy feher capat is lathat. Ezek a hatalmas ragadozok egeszen idaig kovetik a balnakat a vonulaskor - ennel eszakabbra mar nem mennek, meleg nekek a viz, itt varjak meg a felnott balnakat es az ujszulott borjakat... :(


Hazafele megalltunk a Maheno roncsnal. Az S. S. Maheno egy, a Tazman-szorosban kozlekedo luxushajo volt a 20. szazad elejen. 1935-ben elavultnak nyilvanitottak, es Japanba akartak vontatni ocskavasnak. Utkozben egy ciklon elragadta a hajot, ami nehany nappal kesobb a Fraser partjan feneklett meg. A masodik vilaghaboru alatt a roncs bombazasi celpontkent szolgalt a gyakorlatozo ausztral legiero pilotainak. Mara a hajo csunyan szetrozsdasodott, es tobb mint 3 emelet melyen a homokba sullyedt. Igy is latvanyos, de csak kivulrol fotozhato, mert veszelyessege miatt termeszetesen tilos felmaszni ra. :)


Mar majdnem lement a nap, amikor az Elli-patakhoz ertunk. A pataknak lenyugozo, 80 millio literes a napi vizhozama: szeles a folyasa, es rendesen visz a vize, az utolso ketszaz meteren le is tudod vitetni magad vele a tengerig. Eloszor csak vegigazoltunk a medren, de aztan meggyoztuk magunkat, hogy a prospektusban csorgasrol volt szo, hat csorogjunk! Ruha le, visszaszalad, vizbe be. Nem is volt olyan hideg, es tenyleg sokkal jobb poen uszikalni, mint gazolni! :)


Este a fejedelmi svedasztalos vacsorat koltottunk el a szallason. (Ezeket a nagy kajakat azert kell kihangsulyozni, mert tenyleg nagy esemeny az eletunkben: amugy itt OZ-ban altalaban gyorskajakat eszunk vagy konzervet - nem rossz az sem, de itt tenyleg remekul foztek!) A negy fogas utan meg talaltam egy kis helyet a pocimban egy kis feherbornak; ekkor telepedett mellenk Patrick, es ket utitarsunk, egy holland par. A sracrol azt hittuk, hogy kint el Ausztraliaban, annyira jol beszelt angolul, de aztan kiderult, hogy a munkaja soran nagyon sokat beszel ameriakiakkal, innen a remek kiejtes. Patrick elmeselt egy-ket (rem)tortenetet a vezesd magad turak rossz statisztikajarol, amirol nem szolnak a hirdetesek: a 600 dollaros kuplungcsererol, 40 ezer dollaros totalkarosra tort autokrol. A Fraser mely homokja meg szaraz idoben is kemenyen probara teszi a tapasztalatlan off-road soforoket, es egy kis eso vagy egy kis pia meg inkabb... Patrick mutatott a mobiljan egy kepet egy felborult Toyota Landcruiserrol: 31 ezer dollaros kar. Ezt ilyenkor a benne utazoknak kell osszedobniuk, ha sikerul. Kepzelem azokat a veszekedeseket masnap: "Nem is en vezettem!", "Nem kellett volna annyit innod!" stb. Az autokolcsonzo mindenesetre levonja a kar osszeget a leteben hagyott bankkartyarol... brrrr...


Tanuja voltunk nahany nappal kesobb az internetkavezoban 2 hatizsakos beszelgetesenek:
- Vegul is ezt is meg kellett csinaltatni. 300 dollar volt.
- Aha.
- Akkor beleadnal te is?
- Jaaaa... persze. :(


Masnap delelott az elso megallo a Wabbi-to volt. Ez olyan tofele, amikor egy patak medret elrekeszti valami (jelen esetben egy homokdune), es a felduzzado viz tova gyarapszik. Erdekes a Wabbi alakja, ahogy az erdo, es a szelfutta homokdomb koze hosszukasan elnyulva beszorul. Kb. ket kilometert kell a homokduneken menni, mire a tohoz ersz, es ez az ut legalabb annyira szep, mint a to maga. Jol megizzadtunk, mire a vizhez ertunk, mar kivantuk a furdest. Aztan mar nem kivantam annyira, amikor belealltam a vizbe: kicsit huvoskes volt. Konkretabban nagyon hidegnek ereztem a felhevult testemhez kepest, percek alatt araszoltam be terdig. Moncs mar bentrol biztatott, hogy gondoljak a befizetett 300 dollarra, itt bizony uszni kell! A konnyem is kicsordult, es nem tudtam, hogy a nevetestol, vagy mert epp akkor erte el a viz az agyekomat... :)

A szokasos fejedelmi ebed utan masik tavas program kovetkezett, a McKenzie-to. Ez a tengerszint felett 100 meterre fekvo to ugy alakult ki, hogy egy sik homokfelelet megsullyedt, es a homok novenyi maradvanyokkal elkeveredve vizzaro reteget hozott letre. A 150 hektaros tavat kizarolag az esoviz taplalja, a vize kristalytiszta, tapanyagban szegeny, igy elovilag sincs benne. A viz pH erteke kicsit savas, ezert kituno a hajnak es a bornek. Ezt egy kicsit fenyezesnek tartottuk, de tenyleg nem valt szenakazalla egyikunk csomosodasra hajlamos haja sem. Moncs meg a boren is erezte, milyen puha lett, de nekem ez mar meghaladta (ferfiui) erzekelokepessegem hatarait...

Talaltunk egy neptelen partszakaszt, ahol a Punkosd-szigetekrol megismert hofeher szilikahomokot csak a tegnap megismert holland parral kellett megosztanunk - persze komoly osztozkodasrol nem beszelhetunk, szinte elvesztunk a hosszu parton. Vagy ket orank volt a strandolasra, amit szokas szerint az elso ora utan eluntunk. Kitalatuk, hogy megkeruljuk a tavat. Jo otlet volt, csak hat rosszul mertuk fel a tavolsagot, es jo fel ora alatt a negyedeig sem jutottunk a kituzott tavnak. Belattuk, ez csak futolepesben jonne ossze, de csak nem fogunk itt kocogni a paradicsomban! Jo fel ora mulva a busznal talalkoztunk a tobbiekkel. Patrick felpakolt minket, es elfuvarozott a kompig. Fajo szivvel vettunk bucsut a csodaszigettol.

Hogyan elhet buja novenyzet, esoerdo 100-200 meterrel a tengerszint felett - homokon?
Az sziget abbol a homokbol epul fel, amit a szarazfoldrol fujt ki a szel sokszazezer evvel ezelott. A szelfutta, mozgo homokduneken megtelepedo uttoro novenyzet, megkoti a duneket. Az elpusztult novenyek maradvanyai feldusitjak az amugy alacsony taperteku talajt, alkalmassa teve azt a kovetkezo novenytarsulas, a fuves puszta szamara, amire majd kesobb erdo telepulhet. Eljutunk igy egeszen a magaserdokig es az esoerdokig, sot a vilagon szinte egyedulallo jelensegig, hogy az erdokben kimosodik a tapanyag a talajbol, es ujrakezdodik ezaltal az egesz folyamat.

május 15, 2007

Szigetkozben

Ket sziget kozott vagyunk, most hagytuk el a Punkosd-szigeteket es holnap megyunk a Fraser Islandre. A csapat masik fele ma este mar Brisbane-ben van. Ime az ujabb irasok:

Udv
Lab, Moncs

május 14, 2007

Alternativ Tabortuz 2.

Rockhamptonban megváltunk a minket galádul cserbenhagyó autónktól, bezsúfolódtunk Labiék kocsijába és irány Hervey Bay. Útközben tanui lehettünk Labanc alternatív tábortűzgyújtási műsorának. Kigyulladt a benzinfőzője és az egész ketyere méteres lángokat okádott, persze nem csak ott, ahol égnie kellett volna hanem a kis benzintartályocska orrán-száján… Labi remegő kézzel locsolta a szerkezetet, Moncs balról, a háttérből kiáltozott, hogy „Ákos! Ákos!”, Macska jobbról, szintén a háttérből „a gázpalackunk! Felrobbanhat! Labi a gázpalackunk” én a túloldalon toporogtam és drukkoltam, nehogy tényleg a levegőbe repüljön Labanc, a pad, az ebéd, a benzinfőző és a gázfőző… Aztán végre Macska, bár tenni nem tudott semmit, legalább egy jó ötlettel állt elő: „dobd el az egészet az asztalról!” kiáltotta. Labanc így is tett, és immáron a földön lángoló benzintartályt locsolta. Mire elfogyott a 15 liter víz a palackjából, már kezébe is adtam az újabb 15 litert. A lángok csak nem akartak enyhülni. Ekkor Moncs éles szemével felfedezte hogy egy hatalmas víztartály mellett állunk. Kinyitotta a csapot, Labi alátartotta a lángoló benzines palackot és a lángok végre kihunytak! Az egész jelenet legalább 5 percig tartott. Mikor végre vége lett, mind a négyen remegő kezekkel és lábakkal roskadtunk a víztől tocsogó padra. Rég ijedtünk meg ennyire!

Estére megérkeztünk Hervey Bay-be, letáboroztunk egy kempingben koccintottunk sikeres életben maradásunkra, az autó eladásra, arra, hogy ismét a tengerparton nyaralunk, stb….

május 12, 2007

Punkosd-szigetek

A Nagy Korallzatonyt nem szabad kihagyni, ha mar Ausztraliaban jar az ember, es raadasul itt megy el mellette a parton. A korallzatony tobb ezer kilometern at huzodik Ausztralia eszakkeleti partjainal, es valahol nem sokkal a Punkosd-szigetek (Whitsunday Islands) alatt er veget. Sajnos nem maradt idonk arra, hogy eszakon, Cairns kornyeken probalkozzunk a koralzatonnyal, hanem itt kellett oszekotnunk a Punkosd-szigeteki latogatasunkkal. Akkor sem szabad a Nagy Korallzatonyt kihagyni, hogyha a Punkosd-szigetek az ausztralok egyik kedvenc nyaralohelye, es emiatt egy kicsit puccos, meg egy kicsit draga is.

Megfogadtuk az utikonyvunk tanacsat es raszantunk egy egesz napot arra, hogy vegignezzuk a rengeteg ajanlatot a szigetekre es kivalasszuk a nekunk legjobban tetszot. Melyik szigeten hany napot toltsunk, mit lehet ott csinalni? Mit erdemes megnezni? Hogyan lehet egyik szigetrol a masikra atjutni? Rengeteg kerdojel - az LP nem sokat irt a helyrol, nem tehettunk mast, begyujtottunk tobb kilo prosit, es orakon at bujtuk oket, hogy minel hamarabb kepbe keruljunk. Ket-harom ora elteltevel megszuletett a dontes: egy harom napos turara fizetunk be, amiben van egy nap sznorkelezes vagy buvarkodas a Nagy Korallzatonynal, egy nap konnyu turazgatas, henyeles az egyik szigeten es egy nap Ausztralia leghiresebb strandjan, a Whiteheaven Beach-en (Feher Mennyorszag strand). Mar napok ota borus, esos volt az ido, csak remeltuk, hogy az egiek is kegyesek lesznek hozzank, es vegig tudjuk csinalni ezt a harom napot szamottevo elazas nelkul is.

Az elso napra jutott a korallzatony. Itt azt kellett figyelni, hogy olyan turat valasszunk, amelyik a kulso nagy zatonyhoz visz ki, nem pedig a szigeteket korulvevo kisebb zatonyok egyikehez. Az altalunk valasztott tarsasag egy pontonallomast uzemeltet a zatony szelenel, ide vittek ki minket. Kierve a szigetek takarasabol a nyilt tenger eleg haborgnak tunt: a kb. 50-nel meno hajonk jo nagyokat ugralt a 3 meteres hullamokon. A korabbi repulos tapasztalatainkbol okulva orommel engedtunk a szemelyzet invitalasanak, es az elsok kozott voltunk, akik odasorjaztak a tengeribetegseg ellen kaphato gyogyszerert.

Meg a hajon el kellett donteni, hogy akarunk-e buvarkodni, vagy inkabb csak sznorkelezunk. Borus, hullamos idoben nehez, vagy nem lehet szorkelezni - meg hat kihagynank minden buvar almat, egy merulest a Nagy Korallzatonynal!? Hat nem! :) Komolytalan buvarmultunkat miatt Moncs a teljesen kezdo csoport fele kacsingatott. Nekem viszont nem volt kedvem meg egy tanfolyamot (akar csak egy gyorstalpalot is) vegigulni, meg en biztosabb voltam a tudasomban: be kell kapni a csutorat es lelegezni, mi kell meg ezen kivul?! :) Ezert aztan megkerdeztuk az egyik hajoslegenyt, aki a buvarkodasra vett fel a jelentkezeseket, hogy egy 3 eves, rozsdas nyilt vizi vizsgaval melyik merulest ajanlja. A vezetett buvarkodasok egyike tokeletesen megfelel nekunk, mondta - es ez osszevagott Viktor velemenyevel, hogy errefele nem nagyon varnak el tapasztalatot, hanem ha megvan mar a vizsgad, csak rad rakjak a palackot, aztan ussz!

Kesobb kiderult, hogy a megkerdezett „legeny", egy szimpatikus harmincas srac az egyik buvaroktato, es o fog levinni minket. Szerencsenk volt, aznap senki mas nem jelentkezett a vezettet buvarkodast, igy meghitt harmasban merultunk egy 45, perces 16 meteres szakaszt a korallzatony kulso falanal. Nagyon szep volt. A Ko Surinos elmenyeinkhez kepest annyiban volt mas, hogy kicsit tobb fele korall volt, es voltak nagy halak is. Ket nagyobb hal lakja allando jelleggel a pontonszigetet. Az egyik egy 2 meteres Qeensland Groper, o a tartozkodobb, jobbara csak az allomas alatt lebeg, meg gondolom eljar kajalni, es csak neha jon elo kivancsisagbol megnezni a buvarokat. A masik, a 120 centis Wally, a maori ajakoshal (Maori Wrasse) mar szinte haziallat, olyan szelid. Odauszik hozzad, lehet simogatni, nagyon baratsagos, igazi kis hazikedvenc! :)

A merules utan meg gyorsan sznorkeleztunk egy oracskat, aztan elkoltottuk a fejedelmi bufeebedet. Volt meg atlatszo alju hajo, amivel korbevittek, meg az allomasnak is volt viz alatti kamraja, ahonnan azok is csodalhattak az elovilagot, akik nem tudtak vagy akartak bemenni a vizbe. Hamar elment a fel nap, ugy kellett figyelnunk, hogy minden beleferjen az idobe.

Negykor indult vissza a hajo a Long Islandbeli szallasunkra. Az uduloben nem a tengerre nezo apartmanok egyiket vettuk ki :), hanem a Barefoot Lodge (Mezitlabas haziko) nevu reszben egy ketagyasat. Ez is teljesen korrekt volt, igazi nyaralasfeelingunk lett tole! Sot ugy ereztuk magunkat, mint a naszutasok, akik valami igazan klassz helyre utaznak, es nincs mas dolguk, mint elvezni a nyaralast es egymas tarsasagat. Este ennek oromere koccintottunk is a „naszutunkra"! ;) Igaz, egy evesre sikerult, meg beleoltuk az eskuvo (es a valas) arat is, de megerte! ;)) Este megtudtuk a hiradobol, hogy Uj Zeland felol egy nagy adag nedves legtomeg erkezett, ez okozza az egesz keleti parton a boseges esozest. A rossz hir, hogy ez meg egy hetig fog tartani. Csak azon drukkoltunk, hogy kitartson a szerencsenk, es a menetrendszeruen egy-ket orankent erkezo tropusi zapor mindig fedel alatt talaljon!

Masnap a boseges svedasztalos reggeli utan a sziget kincseit fedeztuk fel. A 13 kilometernyi utvonalnak a felet jartuk be, a masik fele egy tavoli beach-hez vitt volna, lemondtunk rola, miutan negyet mar lattunk aznap. Jopofa volt, hogy mennyire szelidek itt az allatok, a sziklakenguruk alig ugralnak nehany meterrel arrebb, ha mar nagyon kozel ersz hozzajuk, nagy madarakkal kerulgetitek egymast az utakon, es ha szerencses vagy, gyumolcsevo deneverekkel is talakozhatsz. Delutan elmentunk a haletetesre, amikor orias deneverhalat (Giant Batfish) es orias macskahalat (Giant Catfish) lehetett volna latni, de csak a deneverhalak jottek el az ebedre. (Masnap azert lattunk egy meteres macskahalat is ugyanott.)

Harmadnapra a program a Whiteheaven Beach volt. Ket opcio volt a kijutasra, a reggel nyolcas kozvetlen hajo, amikor hat orad van a strandon, meg a tizenegy oras jarat, de akkor bizony ketszer at kell szallni, es csak ket orad marad a bicsen. Az elozo napi esokbe belegondolva nagy dilemmaban voltunk, hogy melyik hajoval menjunk, ha megyunk egyaltalan! Mert csodalatos ez a strand, ha sut a nap, de mit csinalsz egy teljesen neptelen homokparton 6 vagy akar 2 oran at, ha szakad az eso?! Kellett nekunk az esos evszakban idejonni! ;) Meg hat amugy sem vagyunk azok a nagy strandolosak... Vegul a kesobbi indulas mellett dontottunk, es abban maradtunk, hogy kiszallunk egy alkalmas kikotoben, ha nagyon esore allna az idojaras.

Szerencsere mindig kitisztult annyira az eg, hogy nem kedvetlenedtunk el, es delutan kettore tenyleg kiertunk az alomstrandra. A Whiteheaven Beach egy 6 km hosszu, hofeher szilikahomokkal boritott part, mogotte a suru, athatolhatatlan erdo. A strandon nincs semmilyen epulet, a hajok hoznak ki mindent (vizet, frissitoket, szelfogot), es viszik is el ezeket a latogatas vegeztevel. Vegul is masfel orat tolthettunk el itt, nagyon elveztuk a gyonyoru kornyezetet, hogy megoldhattad, csak magad legyel egy hatalmas homokparton, hogy teknosoket lathattunk az obolben, amik fel-feljottek levegoert. Furodtunk is egyet a rend kedveert, de azert nem volt strandido - csak egyszer kellett beszaladnunk a fak koze az eso elol... :)

Visszafele egy atszallas alkalmaval volt husz percunk a Hamilton-szigeten, ez az amelyik a legjobban beepitett a Punkosd szigeteket alkoto ot sziget kozul. Itt mar van cukraszda, fagyizo, szallodak, mindenki golfautokon jar. Vicces volt. Ettunk egy fagyit, es bar elozo nap kihagytuk egy (a haleteteshez hasonlo, tajekoztatoval egybekotott) madaretetest, itt spontan kialakult egy: a fagyizo elott gyonyoru szines papagajok szedtek vamot, kunyaraltak kajat. A tolcsert nem szerettek annyira, csak a fagyit, meg a kave habjat. (Na ennyit arrol, hogy ne etesd a vadallatokat... :)) Hihetetlenul szelidek voltak! Es ha ez nem lett volna eleg, tanuja voltunk annak, hogy a pultoslany nahany masodperces tavolletet kihasznalva egy kakadu berepul a pultra, odatotyog az edesitokhoz, valogat, majd a kinezett cukortasakkal elrepul a kozeli fara. Szerintem nem volt teljesen elegedett, mert most nem volt a kedvenc markajabol.... :))))

Az egesz napos hajokazas utan, este ot fele kifaradva erkeztunk meg a kempingbe az autohoz, hogy masnap ujra negy kereken folytathassuk utunkat.

május 05, 2007

Jóban, rosszban

Gyakorlatilag már kifelé tartottunk a Kakadu Nemzeti parkból, amikor hirtelen ötlettől vezérelve, mégis csak visszafordultunk annak cooindai központja felé. A vizi madarak ezreitől és krokodiloktól hemzsegő Yellow Water nevű folyócskán megejtett kora reggeli hajókázásunk olyan mély nyomot hagyott mindkettőnkben, hogy búcsúzóul kedvünk szottyant felülről, sétarepülőről is megcsodálni e hatalmas park varázsatos tájait. Mivel az egy hónappal korábbi esőzések olyan mértékű áradást eredményeztek a nemzeti park területén, hogy a túraútvonalak jó része még mindig le volt zárva, annak lehetősége, hogy a szárazföldön jelenleg megközelíthetettlen vízeséseket és tavakat mégis csak megleshetjük, igen csábító volt.

Napjában többször is indul fél-, valamint egy órás sétarepülés Cooindaból - hirdette a kezünkben tartott prospektus. A központba érve aztán megtudtuk, hogy ez persze csak megfelelő számú jelentkező esetén igaz. A megfelelő szám pediglen a bűvös négyes. Azért bűvös, mert az utasok súlyától függően ez jelenthet minimum, de maximum létszámot is. Aznap két időpontra volt már fix járat, egy kora délutánra, egy pedig késő délutánra - mindkét esetben 4-4 utassal. Már nagyon indultunk volna tovább, ezért a két időpont közül kizárólag az előbbi jöhetett szóba. „Ha komoly az érdeklődésük, akkor foglaljanak helyet és várják meg a pilótát, aki az utasok szemrevételezését követően majd eldönti, hogy felférnek-e önök is a gépre" - mondták az információnál. Leültünk hát és vártunk. (A várakozás percei alatt ellenséges pillantásokkal illettünk minden egyes közelünkben őgyelgő túlsúlyos turistát...)

Aztán egyszer csak ott termett előttünk a pilóta, egy fiatal kölyök fehér egyenruhában. Váll-lapján csíkok, kezében fürdőszobamérleg. Ráparancsolt minket az eszközre, majd az eredmény láttán elégedetten közölte, van remény. Felkapta a mérleget és sietős léptekkel elindult a többi utas felkutatására. Néhány perc elteltével már vissza is tért a jó hírrel: a többi jelentkező - egy negyvenes nagyon szimpi házaspár és egy velünk egyidős szintén nagyon szimpi fiatal párocska - is kellően karcsú, így vidáman felférünk mind a hatan a gépre! Ezzel a pilótánk villámgyorsan átvedlett alkalmi sofőrré, bepakolta ezt a nagyon szimpi társaságot a minibuszba és irány a pár száz méterre lévő kisrepülőtér. Egy Cesna jellegű kicsi, 7 személyes repülőgép mellett fékeztünk le. A söfőrből ismét pilótává avanzsáló egyenruhás szépen elrendezett mindenkit a gépen - maga mellé előre a negyvenes pasit ültette, mögéjük Ákossal kettőnket, mögénk a fiatal párocskát és leghátul a negyvenes feleséget egyedül - és más suhantunk is fel az égbe.

Már az első néhány percben világossá vált két dolog. Az egyik, hogy ez a nemzeti park felülről is döbbenetesen szép. A másik, hogy ilyen szarul már régen bírtam a repülést. Ha a gépet föl-le dobáló légörvények nem lettek volna már önmagukban is elegendőek, hát akkor ott voltak a pilóta jobbra-balra döntögető manőverei. Itt kérem szépen senki nem maradhatott le semmiről. Éles jobb- és balkanyarokkal repültünk rá minden egyes látnivalóra, így biztosítva a tökéletes kilátást a gép mindkét oldaláról. A reggelire elfogyasztott szendvicsem lassan megindult felfelé. Egy ideg még hitegettem magam, hogy „ááá, nem lesz itt gond, a repülés sosem jelentett nekem problémát!", de kis idő elteltével mégis csak magamhoz ragadtam egyet a még indulás előtt kiporciózott fehér nylonzacsikból. Oldalra sandítva irigykedve állapítottam meg, hogy Ákosnak látszólag kutya baja: bár gyanúsan sápadt, lelkesen fotóz.

A szendvicsem egy része végül a Jim Jim vízesés fölött kéredzkedett ki. Mit tehettem hát, kiengedtem. Dolgom végeztével megkönnyebbülten dőltem hátra az ülésben. Hirtelen egészen jól éreztem magam. Hogy effelől mindenkit megnyugtassak, mosolyogva néztem szét magam körül. Nem sikerült szemkontaktust létesítenem senkivel. Ákos gyöngyöző homlokkal és falfehéren meredt maga elé, kezében egy fehér zacsit szorongatva görcsösen, a mögöttem ülő párocska kezében szintén egy-egy zacsi, egyelőre üresen tátongva. A gép belsejében minden igyekezetem ellenére erős hányásszag terjengett. Ettől kicsit rosszabb lett a kedvem. Attól viszont még inkább, hogy megint erősen émelyegni kezdtem. Néhány perc és egy újabb zacsit sikerült telepakolnom. Azt hiszem, abban az aprócska zárt légtérben, ez már mindenkinek sok volt. Szinte vezényszóra kezdtek rókázásba körülöttem a többiek. Ákos mellettem, velem együtt öklendezett (erre mondják, hogy jóban rosszban...?) a párocska mindkét tagja pedig mögöttem tette ugyanezt. A többiek akcióit nem kísértem figyelemmel, de személy szerint nekem háromszor kellett mélyen a zacsimba temetnem a fejem.

Miután újra földetértünk, az utasok teli zacsijukat himbálva, remegő lábakkal szálltak ki a gépből. Szótlanul, lassú zombi járással indultunk el egyesével a géptől kb. 20 méterre lévő szemetesig. Máig is nehezen hiszem el, de a korábban mögöttem ülő szimpi srác saját zacsija mellé begyűjtötte a többiekét is, mondván hogy majd ő elviszi azokat a szemetesig. A lovagiasság nevotábbja! A részemről, legalábbis. Irtó hálás voltam neki!

Kérdésünkre, hogy vajon mindig ilyen „eredményes"-e ez az egy órás kis sétarepülés, pilótánk szemét bűnbánóan lesütve válaszolta, hogy már régen tapasztalt errefelé ennyi légörvényt. Ha lett volna hozzá erőnk, kérdeztünk volna még mást is, mindenfélét, bármit, csak hogy húzzuk az időt a minibuszba történő beszállásig. Szemmel láthatóan senkinek sem akaródzott újra járműbe szállni. Legyen az akármilyen is... Aztán mégis erőt vettünk magunkon és szépen lassan felszállingóztunk a buszra. „Olyanok vagyunk, mint egy vert sereg" - jegyezte meg Ákos hangosan. „Ja, ezt a csatát kétségkívül a pilóta nyerte meg" - kontrázott a szimpi negyvenes.

Az átéltek valahogy nem kovácsolták össze a társaságot, így a központhoz visszaérve szűkszavúan elbúcsúztunk egymástól. Ákosba szorult azért még annyi erő, hogy verejtékező arccal odamormoljon a pilótának egy „Ez csodálatos volt!"-ot, bár erősen kétlem, hogy a címzett ezt bevette... Bizonytalan léptekkel indultunk el Ákossal a mosdók felé, hogy egy kicsit rendbeszedjük magunkat, de nem jutottunk el odáig. Erőtlenül rogytunk le félúton, az étterem teraszán álló asztalok egyikénél. Annyira kimerültek voltunk, hogy az asztalra borulva perceken belül el is bóbiskoltunk. Talán fél órát regenerálódhattunk ebben a pózban, amikor felvert minket az ebédelni érkezők népes hada. Szédelegve felültem, majd arcomon a faasztal erezetének lenyomatával lassan körbenéztem. Nem messze ült tőlünk a szimpi negyvenes párocska, egy másik asztalnál pedig az egykori pilótánk egy kollégája társaságában. Hát ennyit az „elbújunk a sebeinket nyalogatni" tervünkről. Premier plánban szenvedtünk.

Még mindig nem volt elég erőnk ahhoz, hogy felálljunk, így aztán csak tehetetlenül ücsörögtünk tovább. Annyira szánalmas látványt nyújthattunk, hogy végül meg is lettünk szánva. A negyvenes házaspár női tagja egyszer csak ott termett az asztalunknál és lepakolt elénk egy nagy kosár sültkrumplit, az ebédjük maradékát. „Nekünk már nem kell, egyétek meg srácok. Ez jót fog tenni"- mondta és már ott sem volt. Nem is tudom, talán ez volt az a pillanat, amikor kínosan kellett volna éreznünk magunkat. De az érzés elmaradt, a túlélő ösztön diadalmaskodott felette. Mohon vetettük magunkat a váratlan adományra. Falatozás közben, vihorászva idéztük vissza dicstelen utazásunk minden egyes részletét. Kezdtünk határozottan jobban lenni. Már csak fél óra kellett ahhoz, hogy végre lábra is bírjunk állni.

május 01, 2007

Nagy kovek videke

Az utobbi nehany napban megneztunk nehany, a kontinens kozepen elhelyezkedo nagyobb kodarabot.

Eloszor az Ausztralia jelkepenek szamito Ulurut, a kozelmultbeli neven Ayers Rockot neztuk meg. Egy szoval lehet leginkabb leirni: hatalmas. Nem, inkabb igy: HATALMAS. Egyetlen hatalmas kodarab, egy monolit! Mar tobb tiz kilometerrol meglatva lenyugoz, ahogyan 348 meterre kiemelkedik a korulotte lustan hullamzo tajbol. Aztan ahogyan egyre kozelebb mesz, egyre nagyobb lesz, mar latod, hogy nem olyan sima, mint a kepeken, hanem barazdalt es hullamos. Ahogy a feny valtozik napkozben, ugy fedi fel elotted a ko egy-egy ujabb reszletet. Aztan ha teljesen kozel mesz, akkor latod a felszinet, hogy pikkelyesen hamlik, es akkor latszik igazan, hogy az egesz egyetlen oriasi tomor szikla.

A latogatokozpontban lattunk egy nagyon szepen fenykepezett dokumentumfilmet az Uluru kozelmultbeli torteneterol. Arrol, hogyan harcoltak eveken at az abok, hogy visszakaphassak a foldjuket, a park kozos iranyitasarol, amely megfelel mind az abo torvenyeknek, mind a feher erdekeknek, az allat- es a novenyvilag vedelmerol, nehany mar kipusztult faj visszatelepiteserol. Utana korbejartuk az Ulurut. 10 km-es seta, amiben a legnagyobb nehezseget a meleg es a legyek jelentettek. Sajnos a legszebb reszek, ahol nagyobb kodarabok szakadtak le, es gurultak szet, mind szent helyek voltak, igy nem lehetett ott fenykepezni. Nem baj, igy is keszult vagy ketszaz kep a 3 oras seta soran. Utana meg megneztuk a kovet vagy 300 masik lelkes turista tarsasagaban naplementeben is, majd kiautoztunk a nemzeti parkbol az elore kinezett szallashelyunkre, egy kies parkoloba.

Mi tiszteletben tartottuk, az oslakosok kereset, hogy ne masszuk meg az Ulurut, a foldjuk es a hitvilaguk egyik legszentebb helyet. Masok nem voltak ilyen tapintatosak, egesz iskolas csoportok sikoltoztak a gerincen lefele csuszkalva. Nekem ez az egesz a feher vezetes erdektelenseget vagy bevetel-felteset tukrozi – egyik sem hizelgo rajuk nezve. Regen, amikor az oslakosoknak semmi beleszolasuk sem volt az itt folyo dolgokba, meg lehetett maszni a kovet, korlat lett vegig leverve a gerinc menten, egeszen a csucsig. Manapsag, amikor az abok vagy 10 eve visszakaptak a foldjuket es az Ulurut, a korlat meg mindig bent van, csak lent, a ko tovenel keri egy tabla, hogy ne massz fel… de ha mar felmesz, vigyazz az egeszsegedre, sokan kaptak itt mar hogutat, vigyel magaddal eleg vizet stb.

Ez igy nem egy turistaut lezarasa! Az ausztralok - ha akarjak - be tudjak tartatni a szabalyaikat, eleg megnezni, milyen szepen halad mindenki 50-nel a varosban! Itt is csak ki kene venni a korlatokat, ez mar megnehezitene a tobbseg a dolgat, a maradeknak pedig kitennem azt a tablat, amit mar lattunk jonehany nemzeti parkban: Lezart terulet, a belepes 2200 dollaros birsaggal buntetheto. Ketten leesnenek, megbuntetnenek tiz embert, jo sokat irnanak errol az ujsagok, es nem maszna meg tobbet senki a kovet. Egy darabig kevesebb ausztral erkezne, mert ugy erznek, korlatozzak oket a jogaikban, de nehany ev alatt elfogadnak az uj rendet. De most meg az van, hogy en erzem magam szarul, hogy nem lathattam fentrol azt a pazar kilatast, amit a sok bunko megnezhetett!!! … Sebaj, az erkolcsi gyozelem az enyem! J

Masnap az Ulurutol 30 km-re, de meg a nemzeti park teruleten levo Kata Tjuta hegyseget neztuk meg. Az abo nev jelentese Sok Fej. A legmagasabb csucs, a kornyezo tajbol 541 m-re kiemelkedo Mt. Olga (Olga hegy) utan Olgas-nak (Olgak) is hivjak a hegyseget. A lekerekitett voros sziklak az Uluruhoz hasonloan lenyugozoek, es a valtozatossaguk miatt jobban is tetszettek nekunk a hires monolitnal.

Bar hasonlonak tunnek, a ket hegy anyaga kulonbozo. Az Uluru anyaga foldpatban es vasercben gazdag homokko, aminek a jellegzetes vorosesbarna szinet az oxidalodo vaserc adja. A nem oxidalodott felulet szurke, nehol lehet is latni a tovenel. A pikkelyesen hamlo feluletet a lebomlo asvanyi anyagok hozzak letre. A sok helyen lathato, a ko feluletevel parhuzamos repedeseket a homersekletingadozas alakitja ki. A mely volgyeket, katlanokat es godroket a viz vajta ki a tomor feluletbol. Erdekes, hogy a ko a mai poziciojahoz kepest kb. 90 fokkal elfordulva alakult ki, a kulonbozo kemenysegu, most mar fuggolegesen elhelyezkedo homokretegek jol kivehetok a felszinen. Senki sem tudja pontosan, de egyes velemenyek szerint az Uluru (egy jeghegyhez hasonloan) meg 5-6 km melyen folytatodik a felszin alatt.

Bar a szine miatt messzirol hasonlonak tunik, a Kata Tjuta anyaga kulonbozik az Uluruetol; hogy lathato legyen a kulonbseg, eleg csak kozelebb menni a sziklakhoz. Ennek anyaga konglomeratum, tormelekkozet: a kvarc-, bazalt- es granitdarabokat – affele osi betonkent – homok es iszap cementalja egybe. A szine ennek is a vaserctol voros.

A kovetkezo napon a nehany szaz kilometerre eszakra levo, kevesbe ismert Kings Canyonhoz autoztunk at. A gyalogosveny korbejarja a kanyont, de feluton leereszkedik a folyovolgyben megbujo, Edenkert nevu kis oazisba… gyonyoru. A 100 meter mely kanyon, amit felulrol csodalhattunk meg, egyenesen lenyugozo latvany. A kanyon tetejen elhelyezkedo, kuposan lekopott sziklak neve Elveszett Varos – tenyleg egy osi romvarosra emlekzetetnek, hosszasan csodaltuk oket, Moncsit alig lehetett elrangatni onnan. J Messze megerte a nagy kitero, csodalatos fel napot toltottunk itt.

Az utolso koves kalandunk a videken a megint sok szaz kilometerrel arrebb fekvo Devil's Marbles (Az Ordog Uveggolyoi) sziklaformacio volt. Az egykor tomor bazaltsziklat a szel es a viz feldarabolta, es golyokka koptatta, igy alakult ki ez nehany negyzetkilometeres lenyugozo kis sziklakert. :))




Es a vegere egy sorrend. Melyik sziklakepzodmeny tetszett a legjobban? Mindegyik, de ha mar sorrendbe kell oket tenni, akkor ez lesz az:


  1. Kings Canyon

  2. Kata Tjuta

  3. Uluru

  4. Devil's Marbles