Sapa Inka által kialakított birodalmat Tawantinsuyu-nak nevezte, vagyis A Négy Terület Egységének. A nevének megfelelően a birodalmat 4 régóra, közigazgatási egységre osztották, amelyek központja Cusco volt.
A környező népeket és azok területét a következő módszerrel olvasztották a birodalomba. Az inka uralkodó kémeket küldött a kinézett királyságba, akik tájékoztattak őt a terület politikai szerveződéséről, katonai és gazdasági erejéről. Ezután drága ajándékokat, luxuscikkeket küldött a királynak azzal az üzenettel, hogy még gazdagabbá válhat, ha behódol a birodalomnak. A királyok, helyi uralkodók általában isteni elrendeltetésnek, visszafordíthatatlan dolognak tekintettek az inkák megjelenését és ajánlatát, és a legtöbbjük békével elfogadta a felajánlást. A király gyermekeit ezután Cuscóba vittek, az inka államigazgatásra tanítsák őket. Amikor ezek a gyerekek visszatértek szülőföldjükre, már inka szellemben irányították apáik királyságát. Némi szerencsével az inka uralkodok be is házasodtak a helyi uralkodócsaládokba, még szorosabbá téve az együttműködést Cusco és az újonnan megszerzett terület között. Azokat a népeket, amelyek nem hódoltak be, fegyverrel kényszerítették a birodalomba.
Az Inka Birodalom 1527-re érte el a fénykorát. Ekkorra a területe kb. 2 millió négyzetkilométer volt, és magába foglalta a modern Perut, Bolíviát, Ecuadort, Chile nagy részét, valamint kisebb területeket a mai Kolumbiából és Argentínából is. A birodalom gazdasági alapját a kereskedelem, a közmunka és javak megadóztatása kepézték. (Az inka adószedőkről az a mondás járta, hogy még a tetűt is elviszik a nyomorék koldus fejéről...)
A birodalom gerincét az országot behálózó, 22 500 km hosszú útrendszer alkotta. Az Andok 5000 méteres hágóin is áthaladó, kikövezett utakon kiterjedt áruszállítás folyt. Az utakat gyalogosan és teherhordó állatokkal használták. Az útrendszer másik alapvető funkciója az információszállítás volt. A híreket szóban vagy a quipukban csomókötéssel kódolva szállították a futva közlekedő futárok, a chasquik. Az egymást váltó chasquik napi 240 km-t tudtak így legyőzni, ezáltal egy üzenet egy hét alatt eljutott az ország legtávolabbi sarkába is.
Az úthálózat a hírek és az áruk továbbításán kívül az inka hadsereg gyors mozgását is lehetővé tette. A katonák az utak mellé megfelelő távolságokra épített pihenőkben tudtak éjszakázni. Kitűnően szervezett rendszer biztosította háború esetén a csapatok élelemmel való ellátását.
(Ma ennek a kiterjedt úthálózatnak egy alig negyvenvalahány kilométeres darabját hirdetik az utazási irodák az Inka Ösvény [Inka Trail] néven.)
Ez a rendkívül jól szervezett, és hatékony birodalom nagyon sok, különböző kultúrájú, nyelvű népcsoportokból tevődött össze, amelyek attól függően, hogy milyen módon lettek a birodalomba olvasztva, ill. hogy a valóságban mennyit nyertek az új helyzetből, nem egyforma mértékben voltak hűsegesek az inkához. Ez a belső feszültség, az egyes területek elszakadási törekvese belülről gyengítették az országot, ami néhány külső hatással együtt - alig száz évvel a felvirágzásuk után - a birodalom vesztét okozták.
Francisco Pizzaro, az írástudatlan kalandor (felfedező és katona) először 1524-ben szervezett expedíciót Panamából az addig ismeretlen déli földrész felfedezésére és kiaknázására. A nehéz körülmények azonban néhány hónap után visszafordulásra késztették őket. A két évre rá szervezett újabb expedíció is kudarccal végződött, de addigra Pizzaro néhány elfogott indiántól tudomást szerzett egy délen fekvő gazdag birodalomról…
A harmadik expedícióra már egyenesen V. Károly spanyol királytól kellett Pizzarónak engedélyt kérnie, miután a panamai kormányzó az újabb kudarctól félve megvonta tőle a támogatását. Az expedíció 1532-ben ért partot a mai Ecuador partjainál. Ez idő tájt az inka birodalmat a Közép-Amerikából induló himlőjárvány, és az azt követő polgárháború jelentősen meggyengítette. A 3 agyúval, 62 lovassal és 106 katonával (más források más számokról tudnak, mindenesetre kevesebb, mint 200 emberrel) rendelkező Pizzaro mélyen behatolt az Inka Birodalom területére, két hónap alatt a mai Peru északi részén levő Cajamarca városáig jutott, ahol összetalálkozott a testvérét éppen legyőző Atahualpa Inkával. Pizzaro kieszközölt egy barátságos találkozót az uralkodóval, amely során egy vakmerő húzással megölte az uralkodót testőreit és annak több magas rangú tisztjét, majd foglyul ejtette az inkát. A spanyolok ezután támadtak az immáron fejetlen 80 ezer fős inka seregre. Egyes források szerint a csata inkább mészárlás volt, mint harc: a spanyolok puskákkal, vaspáncéllal és acélfegyverekkel felszerelt, kitűnően képzett katonákkal; ágyúval; és az akkori viszonylatban tanknak számító nehézlovassággal támadtak a lovakat és a lőfegyvereket egyáltalán nem ismerő, kezdetleges fegyverzetű inka katonákra. A mérleg: 2 sebesült a spanyol oldalon, 7000 halott a másikon.
Ezután fortély, diplomácia, szövetségek, árulások, manipuláció, véres erőszak és gyilkosságok sorozata következett, amelyek egyik momentumaként a mesés váltságdíj kifizetése ellenére kivégezték Atahualpa Inkát, és amelyek végeredményeként 1533 végén Pizzaro bevette a fővárost, Cuscót. Az inkák még vagy negyven évig ellenálltak, és több (sikertelen) felkelést is szerveztek a spanyolok ellen, de 1572-ben, az utolsó inka leszármazott meggyilkolásával a spanyolok végképp levertek minden ellenállást az országban.
Forrás: Wikipedia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése