Jo reggelt, Hanoi!

Amikor este hetkor felszalltunk a Sapabol (pontosabban Lao Cai-bol) indulo vonatra, jo ismeroskent koszontottek a priccsekre teritett gyekenyszonyegek. Amikor egy hettel korabban megvettuk a vonatjegyeket, meg nem sejtettuk, mi var rank... Az utazasi irodaban ulo lany szerint a soft sleeper es a hard sleeper (puha alvo, kemeny alvo) kocsik priccsein levo matracok kozott csak nehany centi a kulonbseg. Az indiai alvokocsis tapasztaklatokbol kiindulva ugy dontottunk, nem eri meg a 6 dollarnyi arkulonbozetet a puha agy.

Amikor felszalltunk a vonatra elborzadva neztuk az egyszeru gyekenyszonyeggel leteritett deszkat - ezen fogunk aludni? Aligha, igy eleg hosszu ejszakanak nezunk elebe. Hiaba tudtuk, hogy Myanmarban majd' minden csalad ilyen gyekenyeken alszik, valahogy ez sem vigasztalt. Aztan az utitarsaink elmutogattak, hogy kaphatunk takarot a kocsi vegeben, igy azt magunk ala teritve csak sikerult kenyelmesebb fekhelyet varazsolnunk. Jol aludtunk vegul.

Remeltuk, hogy kesni fog a vonat, de nem tette. Igy pontosan hajnali negyed otkor gordultunk be Hanoiban a palyaudvarra. Almosan baktattunk a hotel fele, ahol a nagy zsakokat hagytuk. Korulottunk lassan ebredezett a varos - ujsagkihordok szortiroztak terhuket a jardan, zoldseget szallito motorosok tartottak ismeretlen celjuk fele. A hotelunket, mint szinte minden mast is, zarva talaltuk.

Ezutan kavezot kerestunk, hogy eltoltsuk az idot hatig, amikor az uzletek nyitnak. De ilyen koran csak a levesarusok voltak nyitva. A vietnamiak tesztalevessel (noode soup) es rizzsel mukodnek. A levest reggel, a rizst a tobbi etkezeshez eszik valamilyen husfelevel.

Ahogy kavezot keresve egyre kozelebb botorkaltunk a to fele, egyre tobb melegito, nyujto, kocogo emberkevel talakoztunk. Aztan a tohoz erkezve (ami korul-belul a mi varosligeti tavunknak felel meg) lattuk, hogy ez a varos legnepszerubb sportpalyaja. Minden korosztaly, de foleg idosek(!) edzettek itt: a legtobben csak a to korul gyalogoltak, mig masok kocogtak vagy tornaztak. Egy felhangositott radiobol indulo szolt. Aztan fel hat fele kezdodott a reggeli radiotorna, amire vagy tiz-tizenoten kezdtek egyszerre mozogni valahol a mi tevetornank es a Tai-chi kozott elhelyezkedo mozdulatokkal. Kepek sajnos nem keszultek, mert epp mire elovettem volna a gepet, lekapcsoltak a kozvilagitast.

Egy padon ulve, nezelodve remekul szorakoztunk, epp csak a reggeli hianyzott, amikor a sotebol egy peksutemenyt arulo neni bukkant elo. A kozos nyelv megtalalasa (angol vagy francia) es a szokasos erdeklodo kerdesek (honnan jottunk, hany evesek vagyunk, hazasok vagyunk-e, vannak-e mar gyerekeink) utan megalkudtunk egy csokis peksutire. Mar csak a kave hianyzott. A neni intett, nem gond. Erre is megalkudtunk, mire lerakta mellenk a kosarkajat, es eltunt a sotetben. Ot perc mulva ket uvegpoharnyi gozolgo kaveval tert vissza. :))

Aztan nekiindultunk szallast keresni. Hat fele mar kezdtek nyitni a hotelek. Ott nem volt szoba, amelyikben a zsakokat hagytuk, aztan a kovetkezo tizenot is vagy tele volt, vagy nem a mi arfekvesunkben kinalt szallast. Aztan fel nyolc fele talaltunk valamit, de varni kellett a kikoltozesre. Vegul kilencre tudtunk nagy zsakostul bekoltozni. Gyors zuhany, aztan felfrissulve(?) vagtunk neki a varosnezesnek.