Az eszaki utvonal elso szakasza a Nam Seuang folyon valo felhajozast jelentette Nong Khiaw faluba. Busszal gyorsabb es olcsobb lett volna, de az LP a kornyek leglatvanyosabb hajoutjat igerte, igy ezt valasztottuk.
A luang prabangi szallasadoink altal csomagolt szendvicsekkel felszerelkezve, melegen feloltozve (ertsd: ket nadrag, ket pulover, fulvedo - kinek mije volt :)) mar fel nyolckor a hajoallomason toporogtunk. Egy ora mulva a mekongi hajonkra megszolalasig hasonlito, de annak egyharmada, 10-12 szemelyes hajo(ka)ra mar vagy 25-en vartunk, viccelodve talalgattuk, hogyan is fogunk elferni ebben a pici hajokaban, ami alig nagyobb, mint egy meretes csonak. Aztan vegul ket hajot inditottak, nem kellett nyomorognunk.
Az LP nem hazudott: a vad, erintetlen hegyi tajakon vagtunk at, amelyet csak egy-egy, a fak kozott megbujo falu, tehen- vagy bivalycsapat, vagy homokvetemenyes szakitott meg. A tiszanyi folyo nehol lustan szetterult, olyannyira, hogy csak nehezen talaltunk hajozhato csatornat a sekely vizben, maskor meg feher habot verve vadvizkent zudult ala a sziklak kozott. Soforunk, kapitanyunk(?) remekul kormanyozta fel a kis hajot a legvadabb reszeken is. Csodalatunkat a hajo oldalan neha atcsapo es az olunkbe omlo hullamok sem enyhitettek.
Esemeny nelkul, menetrend szerint negy orakor erkeztunk meg Nong Khiaw-ba. A soforunk csak egyetlen fiaskot vetett, amikor a hatizsakokat a hajobol kiadogatva az enyemet a vizbe ejtette. Rettentoen sajnalta, en meg "No problem"-ekkel - nyugtatgattam, sejtve hogy a zsakon belulre nem sok viz juthatott. Am a mosolyom mar nem volt oszinte, amikor a zsakot magamra csatolva vagy masfel liter viz preselodott ki a csuromvizes vall es derekpantokbol derekamra es a nadragomra. A jokedvem csak az atoltozessel es a vacsoraval jott meg ujra.
A faluban a festo fekvesen kivul szinte semmilyen latnivalo sincs. Tobbnapos trekkinget inkabb eszakabbra terveztunk, igy a masnapi program a kornyek bebarangolasa es a kozeli barlang felfedezese volt. A falut sikerult bejarni, sot ket eskuvo nasznepet is megcsodaltuk, ahogy a hosszu asztalok menten, zeneszo mellett ettek, ittak mar kora delelott. Ugy latszik a pentek egy jo nap az eskuvore! Aztan betevedtunk egy etterembe, ahol a sorozgetes mellett megkostolhattuk vegre az orszag egyik nevezetesseget, a Lao Lao rizswhiskey-t. Az ital mar onmagaban is jo volt, diolikor izzel az elejen, nemi zelleres utoizzel, de meglepoen jo izharmoniat fedeztunk fel a Lao sorrel egyutt kortyolgatva - talan nem veletlen a nevrokonsag! :)) A vilag mas nagy osszefuggeseire is rajottunk ezalatt, de azota elfelejtettuk oket...
Olyan jol sikerult ez a kis gasztronomiai kitero, hogy hamar delutan lett, epp csak a naplemente megcsodalasara maradt idonk a falut ket felet osszekoto hidrol.
A napot Zsu es Macs koronazta meg, akik olyan 20 perccel korabban ertek haza mint mi, es akiket a csalad beinvitalt magahoz. Valamit unnepeltek, de pontosan nem derult ki, hogy mit, aztan enni is kellett, alig birtak kikerulni a husokat. Aztan valamire penzbeli adomanyt kellett tenni, Macs legkisebb cimlete a szokasos osszeg tizszerese volt, a korabbi italozastol megtaltosodva azt dobta be. Onnantol kezdve meg megbecsultebb vendegek voltak, csak hat az etteremben mar jol belaktak, meg a husok is csak jottek, a vegen alig birtak gyorsan ugy lelepni, hogy ne tunjenek udvariatlannak. Mikor megjottunk, nevetve meseltek a kis kalandjukat, amit az alatt a fel ora alatt eltek meg, mig mi a folyoparton boklasztunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése