Cusco

Négy, többé-kevésbé aktív napot töltöttünk el az Inka Birodalom egykori fővárosában. A hegyek által körülvett, 3310 méteres magasságban fekvő város a megmaradt inka emlékek és a koloniális épületek sokasága miatt megér egy hosszabb vizitet.

Gazdag történelme ellenére viszonylag keveset láttunk a városból. Aznap délelőtt, amikor a városba érkeztünk, a sors összehozott minket egy fiatal amerikai párral. Úgy esett, hogy egy hospedaje-ban szálltunk meg, majd együtt bóklásztunk estig a városban. Újdonsült barátainkról kiderült, hogy egyetemisták, 3 hetes utazásuk végén Jeff Ecuador fővárosában, a quitói egyetemen fog egy fel evet tanulni, míg Courtney az amazon dzsungel béli Iquitos-ba megy angolt tanítani. Ez a 22 éves pár minden tekintetben meglepett minket: mindketten nagyon jól beszeltek spanyolul, nyitottak voltak, érdeklődőek, érettek; és semmi sem volt bennük az amerikaiakra oly gyakran jellemző harsányságból és arroganciából.

Annyira megtetszettünk egymásnak, hogy el is határoztuk, együtt indulunk el a Machu Picchura. Persze ehhez ki kellett találni az alternatív útvonalak közül melyiken és miként jutunk a hegyek közé rejtett inka városhoz. A klasszikus útvonal, a négy napos Inka Ösvényen való trekking alapból kiesett, amióta az állagának megóvása érdekében napi 500 főnél többet nem engednek az útra, és a szezonra már hónapokkal előre betelnek a helyek. Az alternatív útvonalakat csak nagy vonalakban vázolta az útikönyvünk, így következő másfél napot arra kellett szánjuk, hogy az utazási irodákban kiderítsük, miként tudunk feljutni az inka uralkodók eme rendkívül látványos nyári menedékébe.

Az utazási irodákat járva azért apránként felfedeztük a várost is. A spanyolok szinte az összes inka épületet elpusztítottak, de szerencsére gyakran a masszív inka alapokra építettek a házaikat. Ezeket a ma is tökéletes állapotban levő falakat lehet még sok helyen megcsodálni a városban. Az egyik falban megtaláltuk a híres 12 oldalú követ, ami az inka kőművesek elképesztő tudását dicséri, hogy - elképesztő precizitással - szinte bármilyen formát képesek voltak kifaragni. Az inka épületek falai a mai napig kitűnően ellenállnak a földrengéseknek. A malter nélkül épített falak illesztései még ma is annyira pontosak, hogy egy késpengét sem lehet a kövek közé dugni! A 12 oldalú kőtől nem messze, lelkes önjelölt gájdok mutatták meg egy másik épület falán az inkák szimbólumok iránti szerelmének egyik kitűnő példáját, a fal kövei által kirajzolt pumaformát. Sokan hiszik, hogy a város utcai is úgy lettek kialakítva, hogy azok egy puma testét alkossák, míg a fejet, a fogakat, a város szélén levő erőd fala adják. A város térképére pillantva ez elég hihetőnek tűnik.

A várost járva az egyik udvaron egy kis hangszerboltba botlottunk. Hamar kiderült, Jeff is és Courtney is zenészek, és egy közös zenekarban játszanak. A kiállított gitárok és a charrangók megcsodálása és kipróbálása után hátramentünk a műhelybe, ahol a kedves, fiatal hangszerkesztő srác örömmel magyarázta el a pengetős hangszerek készítésének fázisait. A számomra legérdekesebb - bár valószínűleg nem a legszebb hangú – charrango az, amit a tatuk páncéljából készítenek.

A másfél nap hamar eltelt új útitársaink körében. Az étkezéseket lelkes beszélgetésekkel nyújtottuk el: a rendszerváltás előtti élet leírásával mindig lenyűgözzük a kommunizmust csak hírből ismerő népek gyermekeit, míg ők meglepő éleslátással és kritikával meséltek az amerikaiak életviteléről, világlátásáról, szokásairól.

Harmadnap reggel immáron elegendő tudás birtokában nekivágtunk a Machu Picchunak: két napig tartott az odaút, egy napot csodáltuk az inka építészet e remeket, majd újabb fél nap alatt értünk vissza Cuscóba. Már csak ez a délutánunk maradt együtt, az amerikaiak busza este indult Lima felé. Jeff még nem épült fel teljesen, vagy három órát kókadozott a szobában, ami alatt mi hárman beültünk egy puccos cukiba, egy helyi különlegességre, valami tojásos, sós töltött csodára. Jeff később elég erőt érzett magában ahhoz, hogy csatlakozzon hozzánk egy kis sétára meg egy ebédre, ahol szokás szerint jól elszórakoztattuk egymást. A vacsora végeztével abban a reményben búcsúztunk el egymástól, hogy egyszer még látjuk egymást az életben. Újabb igazi barátokra leltünk, még ha csak rövid időre is.

A terveink szerint még egy napot töltöttünk volna a városban, de a változatosság kedvéért másnap hajnalban én keltem akut hasmenéssel. A tojásos csodára gyanakodtunk, de igazából bármi lehetett. Most én voltam az, aki kora délutánig az ágyat nyomta. Mivel aznap már semmire sem voltam képes egy kis sétán kívül, így rá kellett húzzunk még egy napot a cuscói terveinkre. Másnap megnéztük az inka vallás egyik legfontosabb épületet, a Nap Templomát, vagyis ami maradt belőle, mert a spanyolok fölé építették a Santo Domingo templomot. Más helyre nem nagyon mentünk be, inkább csak az utcáról csodáltuk az épületeket. Egyrészt sajnáltuk a 10 múzeumba szóló drága turistabérletre a pénzt, másrészt minket ezek közül csak két hely érdekelt. Ugye-ugye, amikor a kapzsi szolgáltató által kínált csomag ennyire nem találkozik a vásárló igényeivel! Mi elégedetlenek maradtunk, ők meg nem jutottak bevételhez. (Az meg külön vicc, hogy vannak helyek, mint például a Nap Temploma, amire nem érvényes a turistabérlet, külön jegyet kell rá venni.)

Minden turistássága ellenére a szívünkbe zártuk Cuscót: a gyönyörűen felújított épületeivel, a puccos főterével és a dombokra felkúszó hangulatos kis utcácskáival - és persze az izgalmas inka emlékeivel maradandó emlékünkké vált.

Klikk: Térkép Képtár