Ecuador

Ecuadoron valójában csak átsuhantunk. De nem volt sürgős, így aztán kb. másfél hétbe is beletelt, mire a Perut Eucadortól elválasztó határtól feljutottunk Kolumbiáig. Nem az ország hibája, hogy csak ilyen kevés időt szakítottunk rá. Igazság szerint van itt minden, ami maradásra bírhatná az utazót: sűrű dzsungel, hegymászásra csábító magas csúcsok, vulkánok, homokos tengerpart, szépen karbantartott koloniális városkák... És a fő attrakció: a varázslatosan gazdag állatvilágáról híres Galapagos-szigetcsoport. De még élénken élt bennünk a bolíviai esőerdő illata, a perui vulkánok látványa, az argentin bálnák és az ausztrál fókák emléke, a fürdőzéshez pedig (egyenlítő ide vagy oda!) valahogy hűvös volt... Úgyhogy kíváncsiságunkat és pénzecskénket inkább kevésbé felfedezett, ismeretlenebb területekre tartalékoltuk...

Amit viszont már az első perctől fogva igen nagyra értékeltünk Ecuadorban, az a határozottan kellemesebb klíma (még akkor is ha éppen most vette kezdetet az esős évszak), az utóbbi hónapok inkább kopár tájai után a rengeteg ZÖLD és a perui borzalmas kávé után az igazi gőzölgő tejeskávé íze! :)

Amolyan városlátogatósra sikeredett ez a rövidke ecuadori tartózkodás. Először Cuenca városában töltöttünk el néhány napot. Órákat kóboroltunk a macskakővel kirakott, alacsony, hófehér koloniális épületekkel szegélyezett utcácskákon és az óváros körül csordogáló kacskaringós folyó partján. Bár Cuenca kimondottan nagyvárosnak számit, azért ha az ember kora reggel lesétál a folyópartra még mindig szemtanúja lehet annak, ahogy az asszonyok a kétes tisztaságú sekély vízben térdig gazolva sikáljak a szennyest, majd nemes egyszerűseggel, a fűre kiterítve hagyjak megszáradni a nedves ruhákat.

Cuenca után Riobamba, egy kis hegyi városka következett. A hely egyetlen vonzerejét egy igencsak látványosnak mondott vonatút jelenti, aminek lélegzetelállító voltat sajnos nem sikerült lecsekkolnunk, lévén, hogy még az érkezésünk előtt elfogytak rá a jegyek.

E rövid, feleslegesnek bizonyult kitérő után felbuszoztunk Quitóba, a fővárosba. Az óvárosban, egy remek kis hostel legfelső emeletén sikerült megszállnunk, bagóért. A szobánk két fala padlótól a plafonig ablak volt, mintha csak egy műterem lenne! Nappal feltartóztathatatlanul ömlött be a napfény, este pedig, ha úgy akartuk, a város megannyi alattunk pislákoló fénye adott csak világosságot. Quito rendkívül hangulatos város. A régi városrész pedig különösen az. Egzotikus növényekkel és fákkal teli gyönyörű főtérrel, keskeny utcákkal, az elmaradhatatlan koloniális épületekkel, szépséges templomokkal es katedrálissal büszkélkedhet. Az óváros mellett természetesen itt is van egy új városrész, ami sokkal modernebb és nyüzsgőbb, mint elődje. Itt egymást érik a jobbnál jobb éttermek és kávézok, míg az óvárosban tényleg csak hosszas keresgélés utam bukkantunk a kedvenc fekete nedűnkre specializálódott vendéglátó-ipari egységekre.

És ami a legfontosabb, itt újra találkozhattunk Jeffel, azzal az édes amerikai sráccal, akivel még Peruban ismerkedtünk meg, és akivel annak idején együtt másztunk fel Machu Picchura. Az ő nyaralása már néhány hete véget ért, jelenleg az egyik quitói egyetem padjait koptatja spanyolt, mezőgazdaságot, sziklamászást(!!) és jogát(!!!) tanulva. Elvileg csak a spanyolját kívánta tökéletesíteni, de az ösztöndíjához kapcsolódó előírásoknak megfelelően kénytelen volt még három másik tantárgyat is felvenni. Hat ezen a kis az életművészen aztán nem fog ki senki! :))

Aztán eljött az újabb határátkelés napja. Mivel éppen szombat volt és mivel éppen útba esett, úgy döntöttünk, hogy néhány órácskára megállunk még a határ előtt, hogy körülnézzünk egy kicsit Ottavalo városban is, ami a szombati piacáról nevezetes. Miután lekaszálódtunk a buszról, első dolgunk a nagy hátizsákoktól való megszabadulás volt. A buszpályaudvar egyik csendesebb sarkában ücsörgő büfés néni vállalta magara a zsákok megőrzésének a feladatát. Nem a mienk volt az egyetlen rábízott csomag. Az ablaktalan, aprócska raktárban már jó néhány doboz, szatyor, zsák, és tyúkketrec sorakozott. Az egyik doboz lépteink zajara élénk mocorgásba kezdett, majd baljósan elhallgatott. Mivel máshol már nem volt hely, óvatosan leraktuk melle a zsákokat és villámgyorsan eliszkoltunk.

A város maga kedves, jól karbantartott (kimondottan turistás!), de a piac igazából nem volt valami érdekes. Leginkább souvenirekkel megpakolt standok foglaljak el a városka szinte valamennyi utcáját szeltében-hosszában. Van még egy aprócska állatpiac és egy valamivel nagyobb ételpiac is, de a kis számú népviseletbe öltözött helyi lakoson kívül, valójában semmi izgi látnivaló nem akadt.

Hamar vissza is mentünk a zsákokért, majd elindultunk annak a kereszteződésnek az irányába, ahol tudtunkkal a határ felé tartó buszokat lehet lestoppolni. Komótosan ballagtunk a poros úton, amikor hangos kurjongatásra lettunk figyelmesek: "Quito! Quito!" A hang irányába fordultam és láttam, hogy az út túloldalán a szembejövő sávban, tőlünk vagy húsz méterre, egy lassan araszoló busz ablakán derekig kihajoló sofőr kiabál torka szakadtából – NEKÜNK! Igaz, szemmel láthatóan a másik irányba battyogtunk, mégis megért neki egy próbát. Itt is, mint a legtöbb dél-amerikai országban, kemény harc folyik az utasokért. Visszaintettünk, hogy "kösz, nem!", ő is barátságosan visszaintegetett, majd padlógáz és már ott sem volt.

Néhány méterrel később sikerült leintenünk egy másik, már a megfelelő irányba haladó buszt és már száguldottunk is a határvároska, Tulcan felé. Egy-két órával később, legnagyobb meglepetésünkre, Johan is csatlakozott hozzánk. Szervezni sem lehetett volna jobban! Mikor a buszunk begördült az ibarrai pályaudvarra, ő is ott állt a felszállásra varok sorában. (Johannal már Peru óta, egészen pontosan Trujillo óta együtt utazgatunk, bár hébe-hóba rövid időre elválnak útjaink. Legutóbb Quitóban intettünk búcsút egymásnak azzal, hogy "Viszlát Kolumbiában!".)

Innen már csak néhány óra választott minket el a határátlépéstől. Mindig furcsa érzés magunk mögött hagyni egy már ismerős országot, hogy helyette egy még ismeretlenbe lépjünk be. E furcsa érzés csak tovább erősödött bennünk, amikor a buszon elkezdődött a szokásos filmvetítés. Egy ecuadori buszon csücsülve, útban Kolumbia felé, egy Budapesten forgatott kínai akciófilmet bámulhattunk végig. Ugyan mi jöhet még?! :)

Klikk: Ecuador Képtár

Cuenca Képtár
Quito Képtár
Ottavalo Képtár