Két okból választottuk Salentót: egyrészt mert ez az egyik legrégebbi kisváros a régióban, a főtér és a környező utcák gyönyörű állapotban maradtak meg. Tulajdonképpen ennyi is az egész kisváros a maga 3500 lakosával, akiknek a jó része a környező farmokon él. A helyiek csak a rövid utcák és a hosszú emlékek városának hívják Salentót. A másik ok, amiért idejöttünk, a néhány kilométerrel errébb fekvő Cocora-völgy a csak itt honos, különleges viaszpálmákkal.
Miután felfedeztük és végigfényképeztük a kisvárost, egy környező kávéfarmra igyekeztünk, ahol a gazdák szívesen körbevezetik a turistákat az ültetvényeken, miközben elmagyarázzák a kávé készítésének lépéseit. „Dél- és Közép-Amerika országai nagy kávétermelő múltra tekintenek vissza. Világviszonylatban a kávé több mint felét Brazíliában és Kolumbiában termelik.” A kávét 1830 óta termesztik Kolumbiában, kizárólag a kényesebb, de annál finomabb arabica fajtát. „A frissen pörkölt kolumbiai babkávéból készült eszpresszó testes, élénk aromájú és élénk savasság jellemzi.”
„Az érett kávégyümölcsöt kizárólag kézzel szüretelik.” A kávébokrok itt egész évben érnek, „a szedők kéthetente végigjárják az ültetvényeket, és csak a piros kávébogyókat szedik le.” Azon a kis farmon, ahol mi jártunk, vagy 15 napszámos dolgozik folyamatosan abban a néhány hónapos időszakban, amikor a bokrok megindulnak. A kávészemeket itt a nedves eljárással dolgozzák fel: „a kávébogyók húsát és babszemét gépi úton választják el egymástól, majd egy speciális, erjesztő folyadékban történő áztatási és mosási eljárással jutnak a nyerskávéhoz. Csak ezt követően kerül sor a szárításra, mely így csupán 5 napot vesz igénybe.” A nyers arabica szemek krémszínűek, később a pörkölés hatására kapják az általunk is ismert sötétbarna színt. Az egész kis túra végén természetesen kaptunk egy-egy csésze frissen főzött kávét, majd visszasétáltunk az egy órányira levő hostelünkbe, ami 120 éve még egy kávéültetvény lakóépülete volt.
Másnap korán felkerekedtünk a Cocora-völgybe. Erre a kirándulásra Johanon kívül mellénk társult a hostelben megismert dél-koreai Jung (e: csáng) is. Először a helyi mindenes járművel, egy dzsippel vitettük magunkat a völgy bejáratához, ahonnan gyalog vágtunk neki a zöld alpesi legelőre hasonlító tájnak, azzal a különbséggel, hogy itt a fenyők helyett pálmafák nőnek az égig. Nem sokkal később már az eredeti növényzetben, vagyis esőerdőben haladtunk tovább. A túra félénél – még a dzsungelben – belebotlottunk egy kis farmba, ahol forró csoki és sajt mellett gyönyörködhettünk a kitett itatókra gyűlő kolibrikben. Különleges lehetőség volt ez a kis madarak megfigyelésére, ugyanis máskor, mint a méhek, virágról virágra repülnek, pikk-pakk eltűnnek az ember szeme elől. A kis kirándulásunk vége felé érkeztünk a völgynek arra a részére, ahol a legtöbb pálma él. Ez az 50-60 méter magasra megnövő pálma a világ legmagasabb egyszikű növénye, a sima, szürke törzsét viasz borítja, innen kapta a nevét. A nap pont kisütött, gyönyörűen megvilágította a csoportokban álldogáló pálmákat, amelyek tövében tehenek legelésztek, ezalatt az esős évszak baljós felhői adták a tökéletes hátteret. Festményre kívánkozó tájkép volt, csak a rövid időre eleredő eső tudott tőle elszakítani!
Meglehetősen sokan gyűltünk össze az aznapi utolsó, Salentóba tartó dzsipnél. Miközben azt latolgattuk, hogy fog az apró platóra felférni 10-15 ember, meg egyáltalán miért nem indul már, és fordul kettőt, addig az egyik turistabusz sofőrje odasétált hozzánk, és felajánlotta az üres helyeket buszán – a dzsipnél is olcsóbban. Egy perc múlva a buszon ültünk, a következő percben pedig már indultunk is. Nem kellet sok, hogy rájöjjünk, hogy az utasok szinte mind fiatal lányok, ugyanarról az egyetemről. Nekik ez a hétvégi kirándulás csupa buli, már követelték is hangosan a zenét. Miután elénekeltek néhány számot, a figyelmük felénk fordult: három szőke és egy keleti turista egy csoportban, meg még három angol az utolsó üléssoron! Öt per múlva azon kaptuk magunkat, hogy az egyik lány kamerával a kezében interjúvolt minket, míg eközben egyszerre három fényképezőgép vakuja villogott az arcunkba. Pillanatok alatt sztárokká váltunk! Annyira megilletődtem, hogy még lefényképezni is elfelejtettem a minket fotózó tömeget! Az egyetlen helyi srác nem volt ilyen szemérmes, mint mi, kedvesen elcsacsogott a lányokkal, akik szinte már az ölébe ülve fényképezkedtek vele. :)) Fél órával később épségben leszálltunk a buszról Salentóban.
Klikk: Salento Képtár Térkép
Cocora-völgy Képtár
Forrás: A kávé története http://www.iosephinum.hu/noheader.php?showtype=print&page=cikkek&op=print&id=321
Babkávé variánsok http://www.kavezona.hu/babkave-variansok.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése