Elkeveredtünk a helyi piacra is, ahol a pomázi hentesbolton és újabban a kalászi Corán edződött lelkemre új élmények vártak. Kibelezett tengerimalacok, mint otthon a csirkék sorakoztak, a másik standon nyúzott marhafejet (a nyelve kilóg, a szeme téged néz) meg mindenféle belsőséget lehetett kapni. Az egyik kanadai útitársunk mesélte, hogy imád a piacokon nézelődni. El tudom képzelni, hogy ez neki még nagyobb élmény lehet, ugyanis ők a csirkének csak a combját és a mellét eszik meg, a többit kidobják. Marhából is csak combot és egy-két nevezetesebb részt lehet kapni náluk.
Huarazba datálódik az első hamis pénzes élményünk is. A hamis pénzek hazája Bolívia, ahol még az aprót is hamisítják, de igazából Peru sem sokkal jobb nála! Azt látni kellene, ahogy a kofák a piacon milyen elmélyülten vizsgálgatják az átadott 10 Solos bankjegyet – ez az itteni legkisebb papírpénz, és kb. az otthoni 500-asnak felel meg…
Minket a hotelportás vágott át (jó, mi?!), aki a fizetés után fél perccel visszahívott, hogy nem jó a pénz, amit átadtam. Ártatlan feje volt, azt hittem túlreagálja a dolgot, mivel automatából kivett pénzzel fizettem, tehát biztosan jó volt. Jóhiszeműen kicseréltem, persze hamis pénzt adott vissza…
(Amúgy sem volt szimpatikus a hely, csak a fáradtság miatt választottuk, de erre azért nem számítottunk. Az már csak hab volt a tortán, hogy másfél órával később nem találták a portára leadott hátizsákomat, benne minden értékünkkel. Laptop, fényképezőgép, miegymás… A hozzáállásról meg csak annyit, hogy még nekik állt feljebb: kinek adtuk oda, hogy nézett ki a táska, hogy nézett ki a portás… Két évet öregedtem az alatt a negyed óra alatt, amikor végre előkerült a becses batyu. Másnap természetesen első dolgunk volt másik szállást keresni.)
Azóta még komolyabban vesszük a pénzzel kapcsolatos szabályokat, amik amúgy nem sokban különböznek az otthoniaktól. Minden létező biztonsági jelet jól meg kell nézni, mielőtt elfogadod a papírpénzt:
1. A nyomatnak tisztának, pontosnak kell lennie, a két oldal ellenőrzőjegyeinek pontosan kell fedniük egymást.
2. Legyen rajta vízjel (bár ez mindegyiken van…). Ha ez portré, akkor általában megegyezik a tintával rányomtatott személy képmásával.
3. A tinta mindig „vastag” az igazi pénzen, érezni a recét, amikor végighúzod rajta az ujjad/körmöd. A pénzváltókban is szinte mindig ezt nézik leginkább.
4. A lila hologramos szám színjátszó az igazi perui pénzen, a hamison csak lila.
5. A fémszál (csak az újabbakon van!), ami egyszer az egyik, egyszer a másik oldalon bújik elő, bele van öntve a papírba. Ahogy a csík átjön a másik oldalról, a papír és a fém határa általában nem egyenes, a csík szinte „kiúszik” a papír felszínére. A mi hamis pénzünkön megfelelő távolságokban ki volt vágva a papír (a vágás jól látszódott), és a fémszál bele volt fűzve. Az eredeti fémszálon a Peru felirat tisztán olvasható, a hamisokon kicsit elmosódottabb.
Ha egy kicsit is gyanús a pénz, másikat kell kérni. Papírpénzzel való fizetésnél mindig figyelni kell, mit csinál az eladó a bankjeggyel. Nem tűnhet el a pénz a szemed elől, mert ilyenkor egy pillanat alatt kicserélheti egy másikra, aztán visszaadja, hogy mégsem jó. A legjobb módszer, ha felírod a nagyobb papírpénzeid számát, vagy legalább megjegyzed az utolsó 3 számjegyet, amikor átadod a bankjegyet.
A mi hamis bankónk nem melegedett sokáig nálunk: első étteremben fel órán belül elsóztuk. Pechünkre abban a kitűnő étteremben remekül főztek, hihetetlen kedvesek voltak, még az ajtót is kinyitották előttünk távozáskor! Jó sz..rul éreztük magunkat! Vezeklésképpen még kétszer visszajöttünk ide vacsorázni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése