Az egyik legkülönlegesebb élményünk a danaiszlepkék (Danaus plexippus) téli pihenőhelyének meglátogatása volt. Ez a lepkefaj az Egyesült Államokban és Kanadában a Nagy Tavak környékén él. Nyár végén a populáció egy része felkerekedik, és Mexikóba felé indul. 2-4 hónapig vándorolnak egyre sűrűsödő rajokban, majd 3500-4500 km megtétele után megérkeznek Mexikóba, a téli menedékükbe. Mindig ugyanazokban a völgyekben telelnek, ahol óriási tömegben, fürtökben lepik el a fákat.
Már a megérkezésünk napján fel szerettünk volna menni az egyik lepkemenedékhez, de a szállásunkon mondták, hogy a borús idő miatt a lepkék nem repülnek, menjünk inkább holnap. Nem akartunk késlekedni, féltünk, hogy másnap már esni is fog, nem először jártunk volna így, ezért csak nekiindultunk. Délután lévén már csak egyetlen közlekedési eszköz volt elérhető, a taxi. Viszont az aznapi helyi ünnep miatt a tarifa a duplájára (ha nem a triplájára) emelkedett, és mivel ez már minden lélektani határon túl volt, így mi sem erőltettük az „Amit ma megtehetsz” elvünk betartását.
Másnap reggel tényleg verőfényes napsütés fogadott. A házinénink segítőkészen elkalauzolt addig a buszig, amelyik felmegy a legközelebbi menedékig. A jó háromnegyed órás zötykölődést követően elsőként érkeztünk a park bejáratához. Kiderült, hogy kötelező vezetővel menni, de rajtunk áll, mennyit adunk a szolgálatáért. Először bosszankodtunk a kötelező teher miatt, aztán hamar rájöttünk, hogy ez lehet a falubeliek egyetlen bevételi forrása a mezőgazdaságon kívül, ráadásul a vezető az, aki megvédi a lepkéket a turistáktól. :) A mellénk osztott fiatal nő türelmesen válaszolgatott a kérdéseinkre a pillangókig tartó jó fél órás meredek séta alatt. Az első tisztásra kiérve már százszámra repkedtek a lepkék a napfényben, lelkesen kezdtem fotózgatni őket. Vezetőnk öt percig türelmesen várt, majd óvatosan megjegyezte: fent sokkal többen lesznek… Mentünk hát.
Ahogy fölfelé haladtunk, egyre több lepke röpködött körülöttünk, már vigyázni kellett, nehogy a földön pihenőkre lépjünk. Óvatosan haladtunk fölfelé a fák között. Nem sokkal később egy tisztásra jutottunk. Itt már ezerszám villóztak a narancssárga kis szárnyak a fák között beszűrődő napfényben! Lenyűgözve bámultuk a kis vándorok „táncát”! Ahogy jobban körülnéztünk, megfigyelhettük, hogy amíg a lepkék ezerszám repkednek körülöttünk, addig tíz- vagy százezerszám aludtak a tisztást körbevevő fákon! Olyan sűrű fürtöket alkottak, hogy alig lehetett kivenni alattuk az ágakat! Megtudtuk, hogy az éjszakákat hibernálódva a fák ágain töltik, nappal viszont a legmelegebb időszakban az erdő nedves talajára telepszenek. Délután szinte mind a talajon pihennek, narancs-arany szőnyeget alkotva a földön. Ahogy a tél hűvösödik, a lepkék fokozatosan egyre lejjebb költöznek a domboldalon a melegebb völgyek irányába.
Ahogy mind magasabbra hágott a nap, egyre több lepke ébredt fel, egyre nagyobb tömegben lepték el a napsütötte foltokat a tisztáson. Mindenütt pillangók röpködtek, a levegő megtelt a lepkeszárnyak neszével! Sosem hittem volna, hogy ezt hallani lehet! Egy tündérmese és egy David Attenborough természetfilm keverékében éreztük magunkat. Bármerre néztünk, narancssárga lepkéket láttunk röpködni, melegedni, aludni…
Egy jó másfél órás bámészkodás után indultunk el visszafelé. Azok a kis törékeny lények, akikkel az imént találkoztunk matuzsálemi kort érnek meg: a vándorló generáció 7-8 hónapig él, míg ennél a fajnál a szokásos élettartam alig 1-2 hónap. Az itt telelő generáció tavaszra válik ivaréretté. A szaporodás után a hímek elpusztulnak, a megtermékenyített nőstények február-március környékén visszaindulnak az északi területek felé. Texas és Florida magasságában egy kutyatej félére rakják le a petéiket, majd elpusztulnak. A kikelő hernyók a növényből táplálkoznak, bebábozódnak, majd a kikelő pillangók folytatják a vándorlást észanak. Vagy ez a generáció, vagy az ő utódaik érnek végül vissza a Nagy Tavak területére, ahonnan az őseik majd egy évvel korábban délre indultak. Az ide érkezők újra petét raknak, majd elpusztulnak. A következő generáció augusztus közepére már készen áll, hogy délnek, Mexikó felé induljon – a kör bezárult. Ez az egyik legösszetettebb állati vándorlás a világon, aminek az oka még mindig nem ismert teljesen a tudósok előtt. Hogy hogyan találnak vissza a lepkék több generáció elteltével ugyanarra a telelőhelyre, szintén nem tudjuk.
Azt viszont ismert, hogy az áttelelés csak összefüggő erdőségekben lehet sikeres, ahol a sok fa megvédi a pillangókat a hirtelen hőmérsékletingadozástól. Szerencsére a helyiek is egyre inkább tisztában vannak ezzel, így a telelőhelyek ma már védettséget élveznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése