Goergetownbol egy hat oras buszuttal lehet a Cameron felfoldre eljutni. Mi is egy meneteben terveztuk ezt a szakaszt lenyomni, de aztan egy orult sofor miatt valtoztatnunk kellett a tervunkon.
Tortent ugyanis, hogy a buszsoforunk nem volt a helyzete magaslatan. Bekesen olvasgattam a buszon, majd Monccsal el is szunyokaltunk - a tudatom hataran eszlelt hirtelen fekezeseket es kormanymozdulatokat a forgalomnak tudtam be. Persze hogy mifele forgalmi helyzetek lehetnek egy autopalyan, abba nem gondoltam bele. Aztan felebredve beszedbe elegyedtem a mellettem ulo, indiai gyokerekkel biro fiatal sraccal, es meglepodve tapasztaltam, hogy a busz minden mozdulatara nyugtalanul elorepillant a sofor fele. Nem vagyunk egyformak, biztosan ideges tipus, gondoltam egeszen odaig, amig Safi elolrol hatra nem jott, es az elottem levo szekbe huppanva be akarta csatolni a biztonsagi ovet(!), ha lett volna!
- Indiai buszbaleset feelingem van! - mondta olyan idegesen, amilyennek eddig csak ritkan lattam.
- Sleepy, sleepy! (Almos, almos!) - erositette meg vigyorogva ujdonsult beszelgetotarsam a sofor fele intve.
- Lattatok, majdnem nekimentunk egy kamionnak! - kerdezte Safi izgatottan.
- Micsoda??? - huledeztunk.
Elmeselte, hogy mar egy ideje mentunk az autopalyan, amikor egyszercsak megbokte Macskat:
- Figyeld, elaludt! A soforunk kenyelmesen ult, bal keze a valton pihent, feje lehajtva, a napszemuveg alatt a szeme nem latszott.
- A csak nez valamit lent - keresett logikus a magyarazatot Macs, majd elorehajolt a legelso szekbol, kutatva mit is kell nezni, de a minden ok nelkul lassulo busz meggyozte, it tenyleg elalvas esete forog fenn! A legdurvabb az volt, amikor szinte fekezes nelkul rongyoltunk majdnem bele egy lassan halado teherautoba, ezutan jott hatra Safi. Macs eleinte ugy gondolta, hogy jott valami a belso savban, ezert vart a vezeto az utolso pillanatig a savvaltassal, de ugy tunt inkabb, megint elbobiskolasrol volt szo, es a sofor csak az utasok kialtozasara ebredt fel, es kapta felre a kormanyt.
Mire Safi idaig ert a tortenetben, addigra felfedeztem nemi nyugtalansagot az elol ulo utitarsaink arcan is, illetve gyanakodva neztuk mi is a sofort. Es tenyleg, megint volt nehany indokolatlan lassitas, egyszer majdnem a korlatnak mentunk a leallosavban, egyszer pedig atsodrodtunk a belso savba, leszoritva az eppen ott kozlekedoket. Moncs szerint amikor eppen akkor aludt be a sofor, amikor felcsuszott a szemoldoke a napszemuveg mogott, mert eppen igy probalta nyitvatartani a szemet - sikertelenul.
Nehanyan probaltak szoval tartani a vezetonket, megkerdeztek nem faradt vagy almos-e, amire csak hangos hozonges volt a valasz:
- Sok-sok eves tapasztalat van a hatam mogott! Ha maguk meghalnak, en is meghalok, ne aggodjanak! (Szabad forditas beszelgetotarsamtol, az indiai sractol...)
Vezetonk ezutan mar folyamatosan magaban beszelt. Nem baj, ha bolond vagy duhong, de legalabb nem alszik! - gondoltuk. A tobbiek ravettek, hogy alljunk ki egy pihenonel, ahol o nem szallt ki, de legalabb az indiai srac vett neki egy energiaitalt. Safi mar itt ki akart szallni, de meggyoztuk, hogy ez nem eppen a legmegfelelobb hely az ejszakazasra, meg mar a soforunk is felebredt. Kesobb, az egyik ujabb helyzet utan Macs egy kis kolat kinalt nekik, aki erre teljesen bepoccent, onnantol mar a kormany is rangatta a nyilegyenes uton, es meg hangosabban kiabalt mege ele!
Monccsal eleinte ugy gondoltuk, hogy Safi tulsagosan beparazott, de vegul meggyoztuk magunkat, hogy a kovetkezo nagyvarosban (Ipohban) kiszallunk. Annal is inkabb, mert az indiai srac szerint onnan jon a hegy szakasz, ami igy eleg veszelyes lesz. Miutan Ipohban leszalltunk, Macs ujsagolta, hogy szerinte elromlott a busz kapcsolhato motorfekje, amit sofor meltatlankodva meselt a mogotte ulo utasnak. Ez vegkepp meggyozott minket, hogy jol dontottunk, amikor leszalltunk!
Talaltunk a buszallomas kozeleben egy Mekit, ahova be is tertunk mindannyiunk kedvencere, egy Fish-O-Mac (az otthoni FishMac) menure. Elvezettel tomtuk magunkba a junk foodot, ugy, mint akik mar 4 honapja nem ettek rendes kajat... ;)) Utana kovetkezett a feloras maganszamom, amikor az utikonyvunkkel a kezemben probaltam megtudni, hol is vagyunk, es merre kene a szallasunk fele indulni. Beszeltem vagy tiz emberrel, koztuk 4 kuala lumpuri fiatallal, akik csak 5 percnyi talalgatas utan boktek ki, hogy nem is idevalosiak. Utana jott a fel Mekis szemelyzet, belertve a floor managert, a gazdasagist az irodaban, es meg annak a ferjet is. Mint sokszor mar eddig, most is a pokolba kivantam a LP terkeprajzoloit, hogy nem tudjak bejelolni azt a buszallomast a terkepukre, amire mi megerkeztunk!
Aztan nagy nehezen vegul busszal es taxival, akarom mondani teksivel jutottunk el a szallasra. Masnap egy egy joval eberebb soforrel erkeztunk meg Tanah Ratahba. Tokeletes volt az idozites, Kocso - az utitarsunk a kovetkezo egy honapban - epp akkor szallt le a kuala lumpuri buszrol.
***************
A tortenetet tovabb arnyalja, hogy a kovetkezo este Tanah Ratahban vacsoraztunk eppen egy teraszon, amikor elhaladtaban megismert minket az a turista par, akikkel egyutt utaztunk a buszon. Ok hatrebb ultek, nem nagyon erzekeltek a busz elejen torteneseket, igy tovabb mentek Ipohbol. Megszolitottak, megkerdeztek, miert szalltunk le az erdektelen Ipohban, ha mi is ide jottunk a felfoldre? Elmeseltuk, miket eltunk at ott elol, mire elmondtak, hogy ok is rettegesben utaztak vegig az ut masodik felet: a sofor ugyanolyan orulten vezetett tovabb, azzal megspekelve, hogy sotetedeskor a lampat csak az utasok keresere kapcsolta fel, amugy meg csak az ejjellato napszemuvege mogul morgott mindenkire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése