Ko Surin Szigetre torteno megerkezesunk napjan ugy dontottunk, hogy nem fizetunk be az aznapi sznorkelezesre. Minden nap ketszer, delelott es delutan vittek ki a sznorkelezni vagyokat motorcsonakkal a szigetet korulvevo szamtalan korallzatony egyikehez. Ugy gondoltuk, hogy az elso probat inkabb magunk tesszuk meg (ingye'!), meghozza abban az obolben, amelynek partjan a taborunk is elhelyezkedett.
Akos faradtnak erezte magat, igy inkabb lepihent a satorban, mi harman viszont boldogan siettunk le a partra, hogy felavassuk a jobbara kolcsonzott sznorkel felszerelest. "Azert egy kicsit izgulok!" - motyogta maga ele Macska, mikozben a homokos parton gyalogoltunk a viz fele. Ahogy ott feszitett mellettunk, a meg a sator biztonsagaban magara aplikalt mentomellenyben, el is hittem neki...
A viz meleg es selymes volt... de csak nem akart melyulni. Egy ideig turelmesen bukdacsoltunk a korallokkal es sziklakkal teleszort homokos mederben, de aztan megelegeltuk a dolgot es mikor mar vegre a csiponket nyaldostak a hullamok, gyorsan hasravetettuk magunkat a vizben.
Feher homok, feher korall, szurke szikla... Na jo, egy-ket halacska is, de azert meg mindig rettentoen uncsi. Azert sem adtuk fel! Kitartoan haladtunk elorre a surusodo akadalyokat kerulgetve. Neha-neha felpillantottam, hogy megallapitsam mennyit haladtam elorre, illetve, hogy hol vannak a tobbiek. Egy-egy ilyen kitekintes alkalmaval racsodalkoztam arra, ahogy Safi jocskan lemaradva mogottunk, mindig valamelyik sziklan acsorogva, a buvarszemuvegen keresztul tanacstalanul pasztazza maga korul a vizet. Mikor mar sokadszorra pillantottam meg ebben a pozban, odakialltottam neki: "Minden ok?". "Megfeneklettem" - jott a furcsa valasz. "Hat keruld ki a sziklakat es zatonyokat" - adtam az igen bolcs tanacsot.
Visszadugtam a fejemet a vizbe es tovabb uszikaltam. Vagyis csak uszikaltam volna. Mig eleinte konnyeden atsiklottam a sziklak es korallok felett, most mar egyre inkabb csak kerulgetni birtam azokat. Sot mintha mar az uszas sem ment volna igazan, a feneket borito zatonyokon megtamaszkodva, inkabb csak loktem magamat elorre a kezeimmel. Aztan egyszer csak ereztem, hogy mar a hasamat karcoja a durva tengerfenek. "Mi a fene...!" Nagy nehezen magam ala gyurtem a labaimat es felalltam. A terdemig sem ert a viz!!
Megforultam es lattam, hogy Safi megint csak egy magaslat tetejerol nez felem, illetve nevet: "Ott is addig er a viz?". "Ja, megfeneklettem" - valaszoltam. "Valahogy letertem a helyes osvenyrol es beusztam ide a sziklak koze." - probaltam a magam szamara is megmagyarazni a helyzetet. Tekintetunkkel Macskat kerestuk. Meg is pillantottuk hamar, amint narancssarga mentomellenyeben tolunk kb. 10 meterrel beljebb lebeg a viz felszinen. "Ott megint jo mely a viz" - mondtam - "Valahogy evickeljunk oda!"
Homokbuckarol homokbuckara lepegetve haladtunk beljebb, az ahitott mely viz fele. Egyszer csak, pontosan elottem, edes bohochalakat pillantottam meg, ahogy izgatottan uszkaltak ki-be az otthonukkent szolgalo, kecsesen hullamzo tengeri rozsa nyulvanyainak rejtekebol. "Erre gyere!" - kialltottam hatra Safinak, aki jo nehany meterrel mogottem jott imbolyogva. Visszavettem a buvarszemuvegem es belehasaltam a labszarkozepig ero meleg vizbe. Talan 3-4 fobol allhatott e narancssarga feher csikos halcsalad - legalabbis momentan ennyien voltak otthon...
A viz meleg es selymes volt... de csak nem akart melyulni. Egy ideig turelmesen bukdacsoltunk a korallokkal es sziklakkal teleszort homokos mederben, de aztan megelegeltuk a dolgot es mikor mar vegre a csiponket nyaldostak a hullamok, gyorsan hasravetettuk magunkat a vizben.
Feher homok, feher korall, szurke szikla... Na jo, egy-ket halacska is, de azert meg mindig rettentoen uncsi. Azert sem adtuk fel! Kitartoan haladtunk elorre a surusodo akadalyokat kerulgetve. Neha-neha felpillantottam, hogy megallapitsam mennyit haladtam elorre, illetve, hogy hol vannak a tobbiek. Egy-egy ilyen kitekintes alkalmaval racsodalkoztam arra, ahogy Safi jocskan lemaradva mogottunk, mindig valamelyik sziklan acsorogva, a buvarszemuvegen keresztul tanacstalanul pasztazza maga korul a vizet. Mikor mar sokadszorra pillantottam meg ebben a pozban, odakialltottam neki: "Minden ok?". "Megfeneklettem" - jott a furcsa valasz. "Hat keruld ki a sziklakat es zatonyokat" - adtam az igen bolcs tanacsot.
Visszadugtam a fejemet a vizbe es tovabb uszikaltam. Vagyis csak uszikaltam volna. Mig eleinte konnyeden atsiklottam a sziklak es korallok felett, most mar egyre inkabb csak kerulgetni birtam azokat. Sot mintha mar az uszas sem ment volna igazan, a feneket borito zatonyokon megtamaszkodva, inkabb csak loktem magamat elorre a kezeimmel. Aztan egyszer csak ereztem, hogy mar a hasamat karcoja a durva tengerfenek. "Mi a fene...!" Nagy nehezen magam ala gyurtem a labaimat es felalltam. A terdemig sem ert a viz!!
Megforultam es lattam, hogy Safi megint csak egy magaslat tetejerol nez felem, illetve nevet: "Ott is addig er a viz?". "Ja, megfeneklettem" - valaszoltam. "Valahogy letertem a helyes osvenyrol es beusztam ide a sziklak koze." - probaltam a magam szamara is megmagyarazni a helyzetet. Tekintetunkkel Macskat kerestuk. Meg is pillantottuk hamar, amint narancssarga mentomellenyeben tolunk kb. 10 meterrel beljebb lebeg a viz felszinen. "Ott megint jo mely a viz" - mondtam - "Valahogy evickeljunk oda!"
Homokbuckarol homokbuckara lepegetve haladtunk beljebb, az ahitott mely viz fele. Egyszer csak, pontosan elottem, edes bohochalakat pillantottam meg, ahogy izgatottan uszkaltak ki-be az otthonukkent szolgalo, kecsesen hullamzo tengeri rozsa nyulvanyainak rejtekebol. "Erre gyere!" - kialltottam hatra Safinak, aki jo nehany meterrel mogottem jott imbolyogva. Visszavettem a buvarszemuvegem es belehasaltam a labszarkozepig ero meleg vizbe. Talan 3-4 fobol allhatott e narancssarga feher csikos halcsalad - legalabbis momentan ennyien voltak otthon...
Lassan Safi is odaert es lekuporodott mellem. Most mar ketten neztuk megbuvolten e viz alatti csaladi idilt. "Mutassuk meg Macskanak is" - javasolta Safi. Felneztunk es kb. 5 meterrel beljebb meglattuk Macska raszta tincseit a sarga melenykeje korul szetterulve. Meg mielott odakialthattunk volna neki, egyszer csak magatol abbahagyta az "uszast" es felegyenesedett a vizben. Maga is meglepve konstatalta milyen sekely korulotte a viz - valamivel a bokaja felett ert! "Mit pancsikolsz ott? Gyere inkabb ide, mutatunk valamit!" - nevetgeltunk.
Macska odakacsazott mellenk es lehuppant az egyik homokbuckara. "Hova lett a viz?" - kerdezte ertetlenul. Es tenyleg, ahogy korulneztunk eszrevettuk, hogy az addig sima vizfelszint egyre tobb helyen megtorik az elobukkano sziklak, homokzatonyok. "De hiszen apaly van!" - csapott a homlokara Macska. Es tenyleg! Mar korulottunk is alig-alig volt viz. Mint partra vetett balnak csucsultunk ott harman a homokzatonyok tetejen - buvarszemuveggel az arcunkon, pipaval a szankban, sot Macska mentomellenybe bugyolalva!
Ha elkepzelem milyen rohejes latvanyt nyujtottunk, ahogy az apaly kezdeten egy profi buvarcsapat magabiztossagaval vetettuk magunkat be az obol visszahuzodo vizebe...! Meg jo, hogy nem volt rajtunk bekalab! Eroteljes labtempoinkkal konnyeden agyoncsaphattuk volna azt a keves hatramaradt halacskat... ;)
Ahogy ott kucorogtunk a mar felszinre kerult, homokkal vastagon boritott korallok es a vizzel teli aprocska "medencek" kozott, figyelmunk ismet a labaink elott bujocskazo kedves bohochalakra terelodott. Miert is ne, ha mar egyszer itt vagyunk, lassunk is vegre valamit! Igy hat a meg nedves homokon szorosan a celpont kore gyultunk, majd buvarszemuveg fel, pipa be! Macska hasra vetette magat, Safi terdelo poziciot vett fel, en pedig torokulesben zartam a kort. Elszantan dugtuk be fejunket a vizzel teli godorbe, a csikos halacskak legnagyobb remuletere... :)
http://www.bubblevision.com/albums/koh-ta-chai/images/clownfish.jpg
Elvegre Dave - a Kao Sok Nemzeti Parkban megismert arizoniai vizibiologus - is megmondta, "Ko Surinon sznorkelezni olyan, mintha akvariumba merulne az ember..." . Igaz, mi akkor ezt a latvanyra ertettuk, nem pedig a viz melysegere... :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése