"Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, házak, célok, életkorok és változások között haladsz... Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben."
(Márai Sándor)



visited 15 states (6.66%)
Create your own visited map of The World or try another Douwe Osinga project

február 18, 2007

Utazz Dél-Kelet Ázsiába!

Ebben a régióban eddig utunk során 6 országot látogattunk meg több mint 3 hónap alatt. Ezek sorrendben Myanmar (Burma), Thaiföld északi része, Laosz északi része, Vietnám ‘császárok útja’, Kambodzsa Angkorra öszpontosítva és Thaiföld déli része. Mindegyik ország más és más, bár egyik-másik között hasonlóság felfedezhető.
Myanmar és Laosz elmaradottsága, barátságossága miatt kissé hasonlít egymáshoz. A talán szegénységből fakadó lelki béke, boldogság a nyugati utazó számára szinte ‘ijesztő’. A két országban eltöltött hetek alatt szanatoriumban éreztem magam, vendéglátóimban egy-egy pszihológust véltem felfedezni. Kedves hangjuk kellemes a fülnek, mosolyuk és a Természetből vett anyagokból felépített világuk megnyugtató a szemnek. Az itt élők az idővel nem állnak harcban, a 24 óra mindenre elég. Van idejük a családukra és a szomszédokkal való esti hosszantartó beszélgetésekre tábortűz mellett. Munkájukat pedig nem kínlódva, órát lesve végzik, hanem egyenletes tempóban, sok pihenéssel az árnyékban a nap járásához igazodva. Nem találkoztam az élet elviselhetetlen súlya miatt alkoholizmusba menekülő emberekkel s a hegyi törzsek öregei között előforduló drogfogyasztás is inkább ősi kultúrájukból fakadó tevékenység, mint bűntett.
Myanmarban a modern háborúk híján fennmaradtak a több száz éves műemlékek. Itt a hegyi törzsek világa nem turista látványosság, az életükbe csak engedéllyel rendelkező látogatható kukkanthat bele. Minden férfinak életében egyszer szerzetesnek kell állnia, ahol a buddhista tanok szellemében a mértékletes életre tanítják őket.
Laosz nagy részét még mindig az áthatolhatatlan dzsungel uralja. Itt szabadon mozoghatsz és betévedhetsz a világtól elzárt olyan településekre, ahol esetleg úgy néznek rád, mint a fehér elefántra.
(Gondolataim gyorsan a politika ösvényére terelődnek, így inkább nézzük utunk további országait.)
Thaiföld - Myanmar után - ultra modernek tűnik. Bangkokba érkezve mindazt megkaphatod, ami talán otthon nélkülözhetetlen. Bank, Rock And Roll, kóla autómata, HBO, aszfaltos út, mozi. A királyság a térség legfeljettebb országa és népszerű üdülőhely. Itt a ‘fejlett országból’ érkező turista enyhe túlzással akár egy tengerpartot is kisajátíthat magának, ahol nyugodtan lebonyolíthatja sürgős üzleti telefonbeszélgetéseit.
Az ország északi részén különböző törzsek életébe kukkanthatsz bele, ellátogathatsz például azokba a falvakba, ahová a turizmus fellendítése érdekében hosszúnyakuakat telepítettek be Myanmarból. Sukothaiban és Chiang Maiban párszáz éves buddhista templomokat ismerhetsz meg, Chiang Rai gondosan berendezett múzeumában a hegyi törzsek életéről szóló gyűjteményébe tudsz belefeledkezni, északkeleten a kevésbé látogatott thai falukba szervezheted utad, míg délen a számos apró sziget homokos tengerpartján pihenhetsz és indulhatsz merülőtúrára. Zárómondatként: a gondtalanul pihenni vágyok országa ez.
Vietnám. Itt nem maradhat el egy rövid politikai előzetes. Az ország mára felhígult kommunista politikai berendezettsége a nép opitmizmusával és szorgalmával párosulva lendületes fejlődésre nyújt lehetőséget. A vietek túlélő képessége példa értékű, a hosszú évszázadokon keresztüli folyamatos kínai elnyomás, a területért folyó évszázados-évezredes harcok után vidáman, hagyományaikhoz ragaszkodva élik életüket – az ő múltjukhoz viszonyítva a magyarság önmagáról kialakított üldözöttség-képe a szememben eltörpül. A Sziámi-, a Champa- és a Khmer Birodalom is időlegesen uralta a térséget. Még mindig ez az a ország, amelyik hovatartozása a nyugat számára nagyon nem mindegy az utolsó császár 1945-ben történt hatalomátadása óta. Eisenhower dominóelmélete szerint, ha Kína után Vietném is a kommunizmus útjára lép, akkor ez magával sodorhatja a szomszédos Dél-Kelet Ázsiai országokat is s végül a toleranciájáról híres India is kénytelen behódolni ennek a vérszomjas ideológiának. A második indokínai háború (1959-75) - ami csak vietnámi háború néven ismert - kirobbanásának oka ebben rejlik.
Talán a legjobb választás, ha a fővárosba, Hanoiba érkezel és rögtön a nagyon igényes Nemzeti Múzeum meglátogatásával készíted fel magad az ország megismerésére. Itt képet kaphatsz a 100-200 éve Kína tartományaiból betelepült hegyi törzsek életéről, az óriás plakátok megmutatják az itt élő 53 népcsoport családfáját, a szabad téri múzeumban végig járhatod lakhelyük hű másolatát, több videófilm tájékoztat a törzsekre jellemző népszokásokról és ideiglenes kiállítások keretében megismerkedhetsz a viatnámi kommunizmus hiánygazdaságával.
A kínai határ közeli hegyvidéken, a Sapa nevezetű település környékén él a ma már önmagát leginkább turizmusból fenntartó több egymással rokon törzs. Északkeleten közel a kinai határhoz fekszik Halong-Bay, ami a világörökség része. Pár nap hajókázás elég is a tengerből sűrűn kiemelkedő cserjés dombocskák között. Véleményem szerint ha a Föld ezen részét alaposan megismered az öböl nem nyújt különösebb élményt. Ninh Binhtől nem messze Tam Coc már érdekesebb. Itt a fent említett sziklaképződményeket keskeny kanálisrendszeren csónakázva szemlélheted meg, ahogyan megművelt területek, rizsföldek közepén szürreális módon nőnek ki a földből. A várostól pár órányira van az ország első nemzeti parkja, ahol dzsungel túrára van lehetőséged. Megdöbbentő az ezeréves fa talajszinti 5 méteres átmérője és szivet melengető a langur majmok menhelyének gondossága.
Innen ha délnek fordulsz, már a tengerparti ‘császárok út’-ját járod. Hué közelében az épen megmaradt császári udvarok, síremlékek, monostorok kihagyhatatlanok. A délebbre fekvő Hoi An, a következő fontos megállóhely, ami faházaival egy régi kikötőváros és szintén világörökségünk. Innen szervezett kirándulással, idegenvezetővel érdemes ellátogatni a hindu Champa Birodalom romjaihoz My sonhoz, bár ha Indiában egy jelentős templomot is láttál, akkor ez a program kihagyható. A vietnámi háborúban a vietkongok itt is bújdostak, így az amerikai bombázások ezt a területet sem kimélték. Ekkor a még meglévő templom együttes mintegy 70%-a romba dőlt. Hoi An megismerése után még délebbre utaztunk s pihenőhelynek Mui Ne tengerparti nyaralóhelyet választottuk. A hely híres a közelben elterülő fehér, vörös homokdűnékről, kanyonokról. Csak mérete emlékeztet arra, hogy nem valamelyik afrikai sivatagba tévedtél. Pár nap kikapcsolódás után Saigonba utaztunk. Szűk sikátoraiban sétálni kissé félelmetes, benézni az utcára nyitott nappalikba pedig rendkívül érdekes. A nagyvárosból tovább indulva Kambodzsa felé, számomra a legszebb vietnámi táj a Mekong deltában fogadott. Turistacsoportunkat négy személyes csónakokba ültették s természetes, néhol igen keskeny csatornákban, banánfák kíséretében pillanthattunk bele a helyi tésztakészítés, csokoládégyártás kisüzemi folyamatába.
Kambodzsába érkezve olyan érzésem volt, mintha India és Laosz keveredett volna össze. A hinduk nyomorúsága nagyon hasonlatos a khmerek koldus életéhez. A lakosság vidéki élettere pedig a laosziak közvetlen környezetére emlékeztet. Az itt élők utolsó háborús időszaka a Pol Poth vezette Vörös-Khmer uralom alatt, 1975 és 1979 között volt. Túl azon, hogy szisztematikusan kiirtotta a kambodzsai értelmiséget, szegénységbe taszította az országot és folyamatos terror alatt tartotta a népet, katonái szinte az egész ország területét elaknásították. Számos nemzetközi szervezet segíti a taposóakna mentesítést Kambodzsában, de sajnos még napjainkban is több aknát “találnak meg” a helyi emberek, állatok, mint a tűzszerészek. Talán a tájékoztatási kampánynak köszönhetően is a néhány évvel ezelőtti 300-ról 25-30-ra csökkent a havonta taposóaknára lépő vidékiek száma. És ez még mindig hatalmas szám! Országszerte rengeteg szerencsétlen, végtag nélküli emberrel lehet találkozni, ki koldulásból, ki zenekarba tömörülve utcai zenélésből próbálja eltartani családját. A nagyvárosi éjszakai életben - egész Kelet-Ázsiában oly divatos karaoke bárokban – sűrűn előfordul, hogy újgazdag khmer fiatalok fegyvereikkel egymásra célozgatnak a mikrofonok felett. Az ország kommunista vezetői óriás plakátok segítségével próbálja rávenni a lakosságot a családok kezében lévő fegyverek beszolgáltatására. Bár közel sem biztos, hogy így jó kezekbe kerül. A városait járva az ország fejlődő képet mutat, de valahogy végig olyan érzésem volt az ott töltött 10 napban, hogy itt még bármikor kirobbanhat egy háború, s ez akár még Angkor romjait is végleg tönkreteheti.
Angkor, a Khmer Birodalom fővárosa kihagyhatatlan, Dél-Kelet Ázsia legfontosabb épület együttese. Minimum három napot szánjunk a romok végig járására, sőt megéri a pénzt és időt csak Angkor miatt ide repülni.
(Olyan fontos helyeket nem említettem, mint például Mingun, Inle-tó Myanmarban vagy Luang Prabang Laoszban de ezekről már készült részletes élménybeszámoló, ezeket elolvashatod korábbi dátumok alatt.)

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

na igen, erre gondoltam, koszi! gyorgyi