Az előző napi 16 órás repülőutat (Sydney -> Buenos Aires) cseppet sem kipihenve, a fáradtságtól kótyagosan vánszorogtunk le buenos airesi szállásunk lépcsőjén. Tegnap este azért annyira meg futotta az erőnkből, hogy megnéztük, honnan is indul az a busz, ami kivisz minket újra a reptérre (ezúttal Buenos Ariesből délre, Comodoro Rivadaviaba tartottunk), így zsákjaink súlya alatt roskadozva, rögtön abba az irányba indultunk el e ködös reggelen.
A busz hamar befutott, de legnagyobb értetlenségünkre a sofőr váltig állította, hogy ő ugyan nem megy a reptérre. Hiányos spanyol nyelvtudásom nem igazan volt segítségünkre e rejtély megoldásában, így inkább visszasiettünk a szállásunkra és a recepciós fiú közreműködesevel taxit hívtunk magunknak. Az első taxis zsákjaink láttán azonnal megfutamodott. (Na, ez sem látott minket Indiában, amint egy normál esetben 2 személyes riksába 4en, 4 hatalmas és 4 kisebb zsákkal is begyűrtük magunkat, ha úgy akartuk...) Az újabb taxira történő várakozás hosszú percei alatt, egyre idegesebben pillantgattunk az óránkra... "A végén meg lekéssük a gépünket!"
A második taxis szerencsére nem volt ennyire finnyás és nem emelt kifogást a batyunk ellen, így vagy háromnegyed órás késéssel végre elindulhattunk a reptérre. Útközben a sofőrünk kézzel-lábbal mutogatva próbált tudtunkra hozni valamit, amiből annyi jött át, hogy valami zárva van. "Ám legyen..." - gondoltuk és elnezően bólogattunk.
Mindenre számítottunk, csak arra nem, ami ezután következett. A reptéren kaotikus állapotok uralkodtak! Az előcsarnok zsúfolásig tömve volt hangosan kiabáló emberekkel, akik hol egymással, hol pedig az idegesen rohangászó reptéri alkalmazottakkal perlekedtek. A becsekkolós pultok előtt rendezetlen, ordibáló tömeg, a mennyezetről lógó, menetrendet mutató monitorok alatt ideges, tétova emberek. Közelebb vergődve a monitorokhoz, legnagyobb megrökönyödésünkre azt láttuk, hogy a legtöbb járat mellett a "TÖRÖLVE", a maradék mellett pedig a "KÉSIK" felirat szerepel. "Mi a fene folyik itt?!" - néztünk egymásra döbbenten. Elanyátlanodva toporogtunk a felbőszült embertömeg közepén.
Aztán egyszer csak kiszúrtuk, hogy az egyik, eddig üresen tátongó becsekkolós pult mögé éppen beül egy fiatal alkalmazott. Gyorsan utat törtünk magunknak felé. Sikerült megtudnunk tőle, hogy a felfordulás oka nem más, mint a sűrű köd, ami miatt jelenleg egyáltalán nem szállhatnak le és fel a gépek. A mi gépünk egyelőre csak "KÉSIK" státuszban van, úgyhogy elképzelhető, hogy ugyan néhány órás késéssel, de azért fel tudunk ma szállni. Ez utóbbi kijelentése hallatán igen csak megkönnyebbültünk.
Az előcsarnok kávézói természetesen dugig voltak, sehol egy szabad szék. Így hát az egyik pultnál elvitelre kértünk két kávét és néhány croissant-t, majd el is vittük kb. 3 méterre, ahol aztán a hatalmas zsákjainkon kucorogva befaltuk azokat. (Közben azon szitkozódtunk magunkban, hogy a szobánk árában benne volt a reggeli is, amit a korai indulás miatt kénytelenek voltunk otthagyni...)
Kb. fel óra elteltével hirtelen életre kelt a hangosbemondó és női hangon közölt valamit spanyolul, amiből ugyan semmit sem értettünk, de a tömeg reakciója alapján egyértelműen rossz hír volt. Óriási mozgolódás támadt, az emberek egy része a légitársaságok irodájához rohant, a többiek a becsekkolós pultokat rohamozták meg.
A reptéri alkalmazottak megközelitése ebben a helyzetbe lehetetlen feladatnak tűnt, mindegyikre több tucat ordibáló utas jutott. A legjobb megoldásnak az tűnt, hogy mi is beállunk az egyik becsekkolós pult előtt kígyózó sorba, aztán amikor sorrakerülünk, ugyis kiderül mi a teendő. Várakozás közben, a mögöttünk álló argentin, de már évek óta az USA-ban elő fazon segítségével helyére kerültek a törtenet hiányzó részletei. A köd miatt már lassan 24 órája nem szállhattak fel és le gépek, és az ily 
módon reptéren ragadt több száz ember, az előcsarnok vagy a tranzit várok hideg kőpadlójan heverve volt kénytelen eltölteni az előző éjszakát. Ez a kimerült, ideges embereken túl, a bejáratnál látott TV-s stábok jelenlétére is azonnal magyarázatot adott.
Miközben a sorban álldogáltunk, a hangosbemondóból többször is elhangzott, hogy a Commodoro Rivadavia-ba tartó gépre fel lehet szállni, az utasok fáradjanak a 2-es kapuhoz. „De hiszen ez a mi gépünk!” - örvendeztünk. A sor iszonyat lassan haladt. Az előbb még azon keseregtünk, hogy nem megyünk sehova, most meg már megint azon izgultunk (ma már másodszor!!), hogy lekéssük a gépünket!
Végre sorrakerültünk! Feladtuk a csomagokat, megkaptuk a beszallókártyánkat és már száguldottunk is a 2-es kapu felé. Az utolsó métereket már loholva tettük meg. A gép indulásra készen vesztegelt a hatalmas üvegtáblák mögött, a kapu előtt már csak a hiányzó utasokra váró reptéri alkalmazottak ácsorogtak. Futó alakunk láttán felderült az arcuk. Sajnos az örömük nem tartott sokáig. Beszállókártyánkra pillantva megállapították, hogy ez nem is a mi gépünk. Ugyan ez is Commodoro-ba megy, de ez meg az a járat, aminek reggel 6-kor kellett volna indulnia. (A mi gépünk eredetileg valamikor 10 óra körül indult volna.)
A nagy rohanástól kifulladva huppantunk le a közeli műanyag széksorok egyikére. Aztán az ekkor kezdődő közel 6 órás várakozás során, hűek is maradtunk ezekhez. Az első 2 órában semmi biztató nem történt, aztán végre megjelent a monitorokon a gépünk járatszáma mellett az indulás időpontja is: du. fél 3! Bár már kezdtünk meglehetősen éhesek lenni, gondoltuk kihúzzuk addig, a gépen majd úgyis kapunk valamit.
Persze, hogy cseppet se könnyítsék meg a dolgunkat, egy klassz kis étterem gazdag választékában gyönyörködhettünk egész idő alatt a tőlünk néhány méterre levő asztalok sokaságán. Csakhogy azon a néhány méteren kívül egy üvegfal és a becsekkolós pult is elválasztott minket az étteremtől, úgyhogy esélyünk sem volt elcsábulni. A mi oldalunkon csak egy kávézó volt sütikkel, amire a reggeli adag után már igazán nem vágytunk...
Vártunk és éheztünk. Fél 3-kor kötelességtudóan megjelentünk a kiírt kapu előtt. Már helyes kis sor kígyózott a pult előtt. Alkalmazott sehol. Eltelt 20 perc, fel óra... A negyvenedik perc után a sor elkezdett felbomlani, a leendő utasok frusztráltan ültek vissza a székekre. Ekkora már kínzó éhség mardosta a gyomrunkat, eddig kitartó türelmünk a végét járta. Elsétáltam az egyik monitorig, hátha újabb időpont került fel rá, de hitetlenkedve kellett megállapítanom, hogy nemhogy új időpont nem volt, de még a régi is eltűnt! Na, ez betett! Fogtuk magunkat és elsétáltunk a pár méterre lévő kávézóig azzal a feltett szándékkal, hogy most aztán croissant-ba fojtjuk a mérgünket!
Csak hogy ez se legyen olyan egyszerű, a pultos kislány értetlenül nézett ram, mikor a croissant-t kértem. Az egyik vendég sietett a segítségemre: „medialuna" - mondta spanyolul. A leányzó idegesen horkantott, majd a kért sütiért nyúlt. Ezzel egy pettyet azért felb… ööö felbosszantott. Különösképpen azért, mert a feje fölött kivilágított táblán „croissant" felirat virított, nem pedig annak spanyol „medialuna" megfelelője. Legszívesebben mondtam volna neki, hogy legalább azzal legyen tisztában, hogy mi szerepel az étlapjukon, de az angol egyértelműen nem volt az erőssége, ugyanúgy, ahogy a spanyol sem az enyém. Úgyhogy mérgemet lenyelve, inkább szó nélkül távoztam.
Komótosan sétáltunk vissza a kapunkhoz, ahol... NEM VOLT SENKI!! Távollétünk alatt úgy tűnik, mégis csak előkerültek az alkalmazottak és kinyitottak a kaput! Idegesen kotorásztunk a beszállókártyánk után, majd azt a türelmetlen, lestrapált jegykezelőnek átadva, végre felszállhattunk a gépre. Persze utolsóként! Árulkodó croissant (csak azért is croissant!!) morzsákkal a szánk sarkában, szemrehányó tekintetek kereszttüzében siettünk a helyünkre. De kit érdekelt?! Ugyan 7 órás késésben voltunk, de végre minden újra a tervek szerint haladt!
A busz hamar befutott, de legnagyobb értetlenségünkre a sofőr váltig állította, hogy ő ugyan nem megy a reptérre. Hiányos spanyol nyelvtudásom nem igazan volt segítségünkre e rejtély megoldásában, így inkább visszasiettünk a szállásunkra és a recepciós fiú közreműködesevel taxit hívtunk magunknak. Az első taxis zsákjaink láttán azonnal megfutamodott. (Na, ez sem látott minket Indiában, amint egy normál esetben 2 személyes riksába 4en, 4 hatalmas és 4 kisebb zsákkal is begyűrtük magunkat, ha úgy akartuk...) Az újabb taxira történő várakozás hosszú percei alatt, egyre idegesebben pillantgattunk az óránkra... "A végén meg lekéssük a gépünket!"
A második taxis szerencsére nem volt ennyire finnyás és nem emelt kifogást a batyunk ellen, így vagy háromnegyed órás késéssel végre elindulhattunk a reptérre. Útközben a sofőrünk kézzel-lábbal mutogatva próbált tudtunkra hozni valamit, amiből annyi jött át, hogy valami zárva van. "Ám legyen..." - gondoltuk és elnezően bólogattunk.
Mindenre számítottunk, csak arra nem, ami ezután következett. A reptéren kaotikus állapotok uralkodtak! Az előcsarnok zsúfolásig tömve volt hangosan kiabáló emberekkel, akik hol egymással, hol pedig az idegesen rohangászó reptéri alkalmazottakkal perlekedtek. A becsekkolós pultok előtt rendezetlen, ordibáló tömeg, a mennyezetről lógó, menetrendet mutató monitorok alatt ideges, tétova emberek. Közelebb vergődve a monitorokhoz, legnagyobb megrökönyödésünkre azt láttuk, hogy a legtöbb járat mellett a "TÖRÖLVE", a maradék mellett pedig a "KÉSIK" felirat szerepel. "Mi a fene folyik itt?!" - néztünk egymásra döbbenten. Elanyátlanodva toporogtunk a felbőszült embertömeg közepén.Aztán egyszer csak kiszúrtuk, hogy az egyik, eddig üresen tátongó becsekkolós pult mögé éppen beül egy fiatal alkalmazott. Gyorsan utat törtünk magunknak felé. Sikerült megtudnunk tőle, hogy a felfordulás oka nem más, mint a sűrű köd, ami miatt jelenleg egyáltalán nem szállhatnak le és fel a gépek. A mi gépünk egyelőre csak "KÉSIK" státuszban van, úgyhogy elképzelhető, hogy ugyan néhány órás késéssel, de azért fel tudunk ma szállni. Ez utóbbi kijelentése hallatán igen csak megkönnyebbültünk.
Az előcsarnok kávézói természetesen dugig voltak, sehol egy szabad szék. Így hát az egyik pultnál elvitelre kértünk két kávét és néhány croissant-t, majd el is vittük kb. 3 méterre, ahol aztán a hatalmas zsákjainkon kucorogva befaltuk azokat. (Közben azon szitkozódtunk magunkban, hogy a szobánk árában benne volt a reggeli is, amit a korai indulás miatt kénytelenek voltunk otthagyni...)
Kb. fel óra elteltével hirtelen életre kelt a hangosbemondó és női hangon közölt valamit spanyolul, amiből ugyan semmit sem értettünk, de a tömeg reakciója alapján egyértelműen rossz hír volt. Óriási mozgolódás támadt, az emberek egy része a légitársaságok irodájához rohant, a többiek a becsekkolós pultokat rohamozták meg.
A reptéri alkalmazottak megközelitése ebben a helyzetbe lehetetlen feladatnak tűnt, mindegyikre több tucat ordibáló utas jutott. A legjobb megoldásnak az tűnt, hogy mi is beállunk az egyik becsekkolós pult előtt kígyózó sorba, aztán amikor sorrakerülünk, ugyis kiderül mi a teendő. Várakozás közben, a mögöttünk álló argentin, de már évek óta az USA-ban elő fazon segítségével helyére kerültek a törtenet hiányzó részletei. A köd miatt már lassan 24 órája nem szállhattak fel és le gépek, és az ily 
módon reptéren ragadt több száz ember, az előcsarnok vagy a tranzit várok hideg kőpadlójan heverve volt kénytelen eltölteni az előző éjszakát. Ez a kimerült, ideges embereken túl, a bejáratnál látott TV-s stábok jelenlétére is azonnal magyarázatot adott.Miközben a sorban álldogáltunk, a hangosbemondóból többször is elhangzott, hogy a Commodoro Rivadavia-ba tartó gépre fel lehet szállni, az utasok fáradjanak a 2-es kapuhoz. „De hiszen ez a mi gépünk!” - örvendeztünk. A sor iszonyat lassan haladt. Az előbb még azon keseregtünk, hogy nem megyünk sehova, most meg már megint azon izgultunk (ma már másodszor!!), hogy lekéssük a gépünket!
Végre sorrakerültünk! Feladtuk a csomagokat, megkaptuk a beszallókártyánkat és már száguldottunk is a 2-es kapu felé. Az utolsó métereket már loholva tettük meg. A gép indulásra készen vesztegelt a hatalmas üvegtáblák mögött, a kapu előtt már csak a hiányzó utasokra váró reptéri alkalmazottak ácsorogtak. Futó alakunk láttán felderült az arcuk. Sajnos az örömük nem tartott sokáig. Beszállókártyánkra pillantva megállapították, hogy ez nem is a mi gépünk. Ugyan ez is Commodoro-ba megy, de ez meg az a járat, aminek reggel 6-kor kellett volna indulnia. (A mi gépünk eredetileg valamikor 10 óra körül indult volna.)
A nagy rohanástól kifulladva huppantunk le a közeli műanyag széksorok egyikére. Aztán az ekkor kezdődő közel 6 órás várakozás során, hűek is maradtunk ezekhez. Az első 2 órában semmi biztató nem történt, aztán végre megjelent a monitorokon a gépünk járatszáma mellett az indulás időpontja is: du. fél 3! Bár már kezdtünk meglehetősen éhesek lenni, gondoltuk kihúzzuk addig, a gépen majd úgyis kapunk valamit.
Persze, hogy cseppet se könnyítsék meg a dolgunkat, egy klassz kis étterem gazdag választékában gyönyörködhettünk egész idő alatt a tőlünk néhány méterre levő asztalok sokaságán. Csakhogy azon a néhány méteren kívül egy üvegfal és a becsekkolós pult is elválasztott minket az étteremtől, úgyhogy esélyünk sem volt elcsábulni. A mi oldalunkon csak egy kávézó volt sütikkel, amire a reggeli adag után már igazán nem vágytunk...
Vártunk és éheztünk. Fél 3-kor kötelességtudóan megjelentünk a kiírt kapu előtt. Már helyes kis sor kígyózott a pult előtt. Alkalmazott sehol. Eltelt 20 perc, fel óra... A negyvenedik perc után a sor elkezdett felbomlani, a leendő utasok frusztráltan ültek vissza a székekre. Ekkora már kínzó éhség mardosta a gyomrunkat, eddig kitartó türelmünk a végét járta. Elsétáltam az egyik monitorig, hátha újabb időpont került fel rá, de hitetlenkedve kellett megállapítanom, hogy nemhogy új időpont nem volt, de még a régi is eltűnt! Na, ez betett! Fogtuk magunkat és elsétáltunk a pár méterre lévő kávézóig azzal a feltett szándékkal, hogy most aztán croissant-ba fojtjuk a mérgünket!
Csak hogy ez se legyen olyan egyszerű, a pultos kislány értetlenül nézett ram, mikor a croissant-t kértem. Az egyik vendég sietett a segítségemre: „medialuna" - mondta spanyolul. A leányzó idegesen horkantott, majd a kért sütiért nyúlt. Ezzel egy pettyet azért felb… ööö felbosszantott. Különösképpen azért, mert a feje fölött kivilágított táblán „croissant" felirat virított, nem pedig annak spanyol „medialuna" megfelelője. Legszívesebben mondtam volna neki, hogy legalább azzal legyen tisztában, hogy mi szerepel az étlapjukon, de az angol egyértelműen nem volt az erőssége, ugyanúgy, ahogy a spanyol sem az enyém. Úgyhogy mérgemet lenyelve, inkább szó nélkül távoztam.
Komótosan sétáltunk vissza a kapunkhoz, ahol... NEM VOLT SENKI!! Távollétünk alatt úgy tűnik, mégis csak előkerültek az alkalmazottak és kinyitottak a kaput! Idegesen kotorásztunk a beszállókártyánk után, majd azt a türelmetlen, lestrapált jegykezelőnek átadva, végre felszállhattunk a gépre. Persze utolsóként! Árulkodó croissant (csak azért is croissant!!) morzsákkal a szánk sarkában, szemrehányó tekintetek kereszttüzében siettünk a helyünkre. De kit érdekelt?! Ugyan 7 órás késésben voltunk, de végre minden újra a tervek szerint haladt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése