Az Iguazú-vízesés

Klikk: Képtár Térkép

Már napok óta fáztunk, mire az Iguazú vízeséshez értünk. Itt esőerdei klíma lesz, majd itt át tudunk melegedni – reménykedtünk. Részben be is jött a számításunk, az első nap 17 fokot mutatott a hőmérő, és a nap is kisütött vagy egy órácskára! A második napon sajnos a napsugarak alulmaradtak a vastag felhőtakaróval sz emben, így a 10 fokos párás hidegben megint csak végigdiderektük a napot.

Valljuk be, nem ez a legjobb időjárás a világ legnagyobb zuhatagának fotózásához! És ha a fotókon ez nem is látszik, a vízesés egy másik, kevésbé ismert oldalát láthattuk így, egy sejtelmesebb, a megszokottnál is baljóslatúbbat arcot, amikor a víznek még a szaga is más – vígasztalt minket később az egyik szállásadónk.

Nem vagyunk nagy vízesésrajongók, nem választjuk feltétlenül azokat a túraútvonalakat, amelyek a zúgók mellett vezetnek el, de vitán felül ez a hely lenyűgöző, a világ egyik természeti csodája. A bővizű Rio Paraná egy hatalmas bazalttáblán folyik keresztül, mire az argentin határhoz ér. A szomszédos puhább kőzet, ami egykoron egy szintben feküdt a bazalttal, az évezredek folyamán elkopott, és most átlagosan 70 méterrel a bazaltréteg alatt folytatódik. Ez az a mélység, amibe a folyó vize egy vagy két lépcsőben aláhullik. Ez eddig nem túl izgalmas, ugye? Azért, mert most tényleg a méret a lényeg! :) A folyó a bazalttábla szélén szétterül, és a mi Dunánknak megfelelő mennyiségű vize 2,5 km-es szélességben zúdul alá, valami elképesztő természeti jelenséget produkálva!

A zuhatag nagy része az argentinok oldalon fekszik, itt vagy 8 kilométernyi útvonalon, majd egy tucat kilátópontról csodálható a víz számtalan arca. Ebből az egyik legjobb Az ördög torka nevű rész, amikor a folyóra épített járda majd’ az ördög „garatáig” visz, a víz szinte az ember lába alatt hullik alá bömbölve az U alakú mélységbe. A rengeteg vízpára miatt a másik, a brazil oldal alig látszik, a zúgó alja pedig teljesen ködbe vész.

Kötelező átmenni a brazil oldalra is, mert csak ott tudja felfogni az ember a zuhatag valódi méretét. Bár itt csak alig egy kilométernyi ösvényen sétálgatva csodálhatod a vizet, de végig a vízeséssel szemben, a zúgóktól alig néhányszor tíz méternyire haladsz: bármerre nézel, körülötted 180 fokban az üvöltve aláhulló víz, alattad a száguldó, örvénylő, tajtékos folyó. Szinte maga alá gyűr a látvány, az élmény hátborzongató, percekig csak a korlátba kapaszkodva bámulsz, képtelenül arra, hogy továbbindulj.

Számomra a legnagyobb élmény ezek mellett az argentin San Martin sziget kilátója, és az a brazil a járda volt, ami szinte bevezetett Az ördög torka alá. Az érzés mindkettőnél leírhatatlan. Körülötted a bömbölő, őrjöngve kavargó víz, az egyetlen szilárd pont a korlát, esetleg a távolban egy-két szikla. A vízpára elvakít, és másodpercek alatt csuromvizessé áztat. Mintha egy forrongó üstben állna az ember – a varázst alig töri meg a tény, hogy hideg van. A látvány itt sem ereszt, csak az egyre nedvesedő ruhád tud végül elszakítani a csodálatod tárgyától.

A vízesés körüli őserdő állat- és növényvilága a brazil esőerdőkhöz hasonlóan kiemelkedően gazdag: nagytestű emlősök, jaguár, tapír, majmok; számtalan madárfajta, tukánok, papagájok; valamint megszámlálhatatlan rovarféle él itt. A legérdekesebb az fecskefajta, amelyik a lezúduló víz mögötti sziklákon fészkel. Fene sem érti az ízlésüket! Szomorú, hogy a zuhatagot körbevevő eredetileg 1.000.000 km2-nyi esőerdőből mára már csak 60.000 km2 maradt. Csipetnyi öröm az ürömben, hogy ez a terület kiemelt turusztikai fontossága és védettsége miatt már valószínűleg megmarad az utókornak.

Bár két lenyűgöző és kimerítő napot töltöttünk itt, maradt két kötelességünk: napsütésben és teliholdnál is meg kell néznünk még egyszer ezt a csodát. Az itt töltött rövid idő alatt most egyik sem volt adott; így egy nagy VISZLÁTtal búcsúztunk a környéktől.