Karacsony - ujabb kitort szelvedovel... ;)

Karacsonyfa helyett egy szines lufikkal es egokkel feldiszitett kerti bokor, pulyka [mar akinek...] helyett salata es rizs, hazi rizswhiskey-vel es laoszi sorrel leoblitve.

Na, de hogy ne vagjak ennyire a dolgok elejebe... ;)

December 24. reggele a Mekong partjan fekvo Pak Beng nevu falucskaban ert bennunket. Az elozo napot vegig a Mekong folyon hajokazva toltottuk, igy akartunk eljutni Huay Xai-bol, a thai-lao hataron fekvo kis falubol Luang Prabang varosba. Az ut ket napig tart "slow boat"-tal (lassu hajoval) es 6 oraig "jumbo"-val (egy az uleseikbe preselodott, bukosisakot es mentomellenyt viselo utasaival eszeveszetten szaguldo hosszu motorcsonakkal). Ez utobbit meg az LP is eletveszelyesnek titulalja, igy konnyeden lemondtunk az altala kinalt elvezetrol. Az ily modon hosszabba valt menetidot viszont cseppet sem bantuk. Legalabb kenyelmesen elmerulhettunk a Mekong folyo altal atszelt vadregenyes taj csodalataban.

Dzsungelbe burkolozott magas hegyek es lankasabb videkek menten csordogaltunk delkeletnek. A szarazfoldet hol meredeken magasodo, feketen hullamzo sziklatombok, hol pedig homokos partszakaszok valasztjak el a folyo vizetol. Mindketto magan viseli az esos- es szaraz evszak eltero vizallasanak nyomait: a folyo a viz szintjevel parhuzamosan futo melyedesekett mart mindkettobe. Messzirol nezve egeszen olyan, mintha megannyi lepcsofok vezetne fel a fak surujebe.

De ezek a sziklak nem erik am be annyival, hogy a part menten sorakozzanak szofogadoan. Egyszer itt, egyszer ott bukkannak elo egeszen varatlanul a soteten orvenylo vizbol. Nehol eppen csak a csucsukat dugjak ki szegyenlosen a viz felszinere, de legtobbszor szemet gyonyorkodtetoen magasodnak a mellettuk elhalado barkak fole. Az esos evszakban teszik kulonosen veszelyesse a hajokazast. Ilyenkor a magas vizallas miatt legtobbjuk ki sem latszik a folyo vizebol es csak az altaluk keltett orvenyekbol, vizfodrokbol lehet kovetkeztetni a jelenletukre.

24-en reggel fazosan bujtunk elo az ejszakai szallasunkrol. Az egyetlen hosszu utcabol allo falu lassan eledezett a paras, kodos hidegben. A helyiek vastag kabatban, sapkaban es kesztyuben lattak neki a mindennapi teendoiknek. Ma mar mi is vastagabban oltoztunk fel, okultunk az elozo nap vegigdidergett kozel 7 oras hajoutbol. A hajonk (vagy inkabb csonakunk) ezuttal nem volt annyira zsufolasig megtomve utasokkal, mint tegnap, igy nem kellett senkinek sem a fapadok kozott talalomra lerakott muanyag szekeken vagy egyszeruen a foldon kuporogva nekivagnia a hosszu utnak. Mi negyen a hajo orrahoz kozel, a fedelzet ket oldalan kaptunk helyet.

A mai napra maradt utszakasz viszont korant sem telt annyira bekesen, mint az elozo napi. Ugyanis alig hogy elhagytuk a kikotot, a hajoskapitanyunk rosszul vett be egy kanyart es nekivezette a barkankat egy part menti sziklanak. Igazabol meg most sem vilagos, hogyan sikerult ennyire elszamitania magat - en szemely szerint az elozo este elfogyasztott rizswhiskey-re gyanakszom... ;)

Eloszor az tunt fel, hogy a kapitany idegesen felugrik a szekebol es remult tekintettel nez a hajo hatulja fele. Majd gyorsan visszapattan a szekebe, labat a "muszerfalnak" vetve teljes erobol nekifeszul a kormanynak es beletapos a gazba. Elol ultunk, igy semmi sem takarta ki elolunk a sebesen kozeledo sziklafal latvanyat. "Kapaszkodjatok!" kialtott Akos. Eloszor a hajo orranak jobb oldala csapodott a meredek falnak, majd a hajo jobb oldalat szantotta vegig a fekete kozet. A szelvedo hangos csorompolossel tort ki, uvegcserepek potyogtak szerteszet (mar megint!!). Safi, aki Macskaval egyutt a fedelzet jobb oldalan elhelyezett kertiszekek egyiken ult, ijedten ugrott fel a helyerol es szokkent at hozzank a bal oldalra. Viszont Macska, aki eppen a fuzetet olvasgatta elmelyulten, nem hallotta a figyelmeztetest es az utkozes hatasara a jobb oldali szeksorral egyutt elterult a fedelzeten. Hasonloan jart jonehany utas a hajo hatsobb reszein is. Persze oriasi volt az ijedelem. Szemtanuk szerint, Safi rogvest magara kapta a hatizsakjat, hogy meg a hajo elsulyedese elott kiszokkeljen a bunos sziklafalra, sot minden eshetosegre felkeszulve Akos is villamgyorsan elsulyesztette kamerajat annak vizallo tasakjaba. Macska meltatlankodva taplaszkodott fel a foldrol, mialatt az utasok tobbsege a hajo orraba nyomult es hangosan kovetelte az angolul alig erto kapitanytol, hogy azonnal navigalja a hajot a partra. Annak viszont esze agaban sem volt eleget tenni a felszolitasnak, ujra egyenesbe hozta a hajot es mar szeltuk is tovabb a tarajos hullamokat. Ezt latva mar-mar lincshangulat uralkodott el a hajo orraban. "Csereljunk kapitanyt" kialtotta egyik felboszult utitarsunk. Mire egy masik, aki meg nem vesztette el addigra a humorerzeket kontrazott: "Ne, ne! Csereljunk inkabb folyot!" :)

Tenyleg megdobbento volt, hogy anelkul folytatjuk az utunkat, hogy barki szemugyre venne a hajo orraban keletkezett kart. Foleg azert, mert onnantol kezdve a hajo erezhetoen a jobb oldalara dolt, mintha a beszivargo viz szepen lassan megtoltene hajotestet. Gondolom nem en voltam az egyetlen, akinek a szeme elott lepergett a Titanic cimu film azon bizonyos kepsora...

Kb. fel oraval kesobb megis kihuzodtunk a part szelere, de csak azert, mert amugy is kikotott volna a hajonk a le- es felszallo utasok kedveert. Jo alkalom volt ez arra, hogy mindenki lezuduljon a partra es vessen egy pillantast a kepzeletunkben ott tatongo hatalmas lekre. "Csalodnunk" kellett. Csak a hianyzo szelvedo, egy jelentektelen hosszanti karcolas es a hajo orranak nemi eldeformalodasa utalt a korabbi koccanasra. A hajoskapitanyunk megkonnyebbulese is szemmellathato volt, de azert magabiztos abrazattal, szinpadias mozdulatokkal (es kopott angolsaggal...) kozolte a kore csoportosult utasokkal, hogy lam-lam o megmondta, nincs itt semmi gond, nyugodtan folytathatjuk az utunkat. Ha nem is a monologja, de a latottak mindenkeppen altalanos megnyugvast hoztak a kedelyekre, igy szepen lassan visszaszallingoztunk a fedelzetre. Az ut hatrelevo resze szerencsere esemenytelenul telt el, de azert tovabbra is latni lehetett a feszultseget mindenki szemeben...

Delutan 5 ora fele erkeztunk meg Luang Prabang festoi varoskajaba. Elso dolgunk szokas szerint a szallaskereses volt. Hamarosan ra is bukkantunk a megfelelore: egy csaladi vallalkozasban mukodtetett ketszintes fogadora a vizparttol nem messze. A fogadot egy tunderi hazaspar vezette. Kulonosen annak ferfi tagja, egy szeles mosolyu idosebb bacsika lopta be magat a szivunkbe. Meg el sem foglaltuk a szobankat, de mar azt magyarazta, hogy karacsony este alkalmabol ingyen vacsoraval kedveskednek valamennyi vendeguknek, ezert feltetlenul maradnunk kell. Az ingyen vacsi gondolata csabito volt, igy nem sokaig kerettuk magunkat. Nem bantuk meg a dontesunket. Igaz, vegetarianuskent csak rizst es salatat (de azt istenit!) tudtunk fogyasztani az asztalunkra varazsolt sokfele laoszi finomsag kozul, de ezt a tenyt hamar feledtette velunk a hagyomanyos lao-lao, azaz rizswhiskey, amit a hazigazdank valoszinuleg hazilag keszitett es boszen kinalgatott a vendegei kozott. E kulonleges nedut egy meretes befotes uvegbol toltotte at egy soros korsoba, majd azzal es egy kicsi kupicaval jart szorgalmasan az asztalok kozott. Hamar tetetofokara hagott a hangulat. Miutan hazigazdanknak jonehany holgyvendeget is sikerult megtancoltatnia a szines lufikkal es egokkel feldiszitett kerti bokor korul, csillogo szemekkel jelentette be, hogy o bizony jonehany buvesztrukkot ismer, aminek bemutatasaval szivesen elszorakoztatna a jelenlevoket. Korusban kertuk, hogy tegye! Es tette, de mindezt olyan bubajosan, hogy Safival alig birtuk megallni, hogy ne adjunk neki egy-egy cuppanosat cserebe! :))

Nem ilyennek kepzeltuk a karacsonyt, de ilyen lett. Jol telt! :)