La Paz 2 - Buszos városnézés

Adrian az esti vacsora alkalmával újságolta, hogy másnap reggel kilenckor egy buszos városnéző túrára megy. A délelőttin kívül indul egy másik járat kora délután is – tudtuk meg, és ez már felkeltette az érdeklődésünket. Ebben a ritka levegőben nem volt sok kedvünk a város meredek utcáit róni, a délelőtti tapasztalatunk megmutatta, hogy van még hova fejlődnie a kondinknak. A városnéző buszozás alkalmával legalább mindent megmutatnak néhány óra alatt, és most az egyszer nem kell „megdolgozni” ezért. Amikor másnap kiderült, hogy a hotelünkben is lehet jegyet venni erre a túrára, nem sokat teketóriáztunk, rögtön befizettünk rá.

Jópofa volt, olyasfajta nyitott tetejű, emeletes busszal vittek minket körbe, amit Budapesten is látni, azzal a különbséggel, hogy ez nem rózsaszínű. A tetőn ülve a hányaveti elektromos vezetékezés miatt sokszor le kellett húzzuk a fejünket, hogy a kábelek akadálytalanul átsuhanhassanak az utastéren. Amíg én felállva, elmerülve fotózgattam körbe-körbe, addig Moncs kettőnk helyett figyelt; időről-időre visszarángatott a székbe, ha fennállt a veszély, hogy belegabalyodok egy-egy közeledő kábelbe. A felszállásnál kapott fülhallgatót a 8 aljzat közül mindenki abba dugta, amelyik nyelven szerette volna hallgatni az idegenvezetést. Meglepően jó volt a hangkommentár, az üres időkben, amikor épp nem volt semmi látnivaló, Bolívia vagy a város történelméről, vagy éppen a helyi szokásokról mesélt nekünk. Megtudtuk, hogy itt a férfiak várható élettartama 61, a nőké 63 év, a nyugdíjkorhatár viszont itt is 65 év…

Megtudtuk, mi a története annak az érdekes keménykalapnak, amit az itteni nők hordanak. Valamikor az 1800-as években egy élelmes kalapkereskedő nem tudott mit kezdeni egy szállítmány eladhatatlan férfi keménykalappal. Aztán elkezdett házalni a tehetősebb családoknál, és ott a kalapokat, mint az új női európai divatot mutatta be. A szélhámosság bejött, az első vásárlókhoz egyre többen csatlakoztak, végül már a szegényebbek is - akik a gazdagok viseletét követték - elkezdték hordani az új viseletet. Egy népszokás született.

Megtudtuk azt is, hogy a független Bolívia alig 182 éves történelme elég viharosra sikeredett. Ez idő alatt majd’ 200 puccs és ellenpuccs eredményeként 192 választott vagy önjelölt elnök vezette az országot; volt hogy egyszerre 3 kormány is „hatalmon” volt. A legrövidebb ideig kormányzó államfő mindössze 6 órát töltött a hivatalában. A belső politikai zűrzavar miatt az ország nemigen tudta megvédeni magát a környező országok nyersanyag-éhségétől: 1867 és 1935 között Bolívia több háborúban elvesztette az eredeti területének a felét. Chile a rézben és a fémnitrátokban gazdag Atacama-sivatagot foglalta el, elvágva ezzel az országot az egyetlen tengeri kijáratától. Brazília a gumi-boom idején a gumifákban gazdag amazóniai Acré-t, Argentína az olajban gazdag Chaco egy részét és az Atacama de Puná-t, és végül Paraguay Chaco maradék részét csatolta magához.

A belváros megtekintése után felvittek minket a város közepén fekvő egyik kilátópontra, ahonnan remek körpanorámában gyönyörködhettünk. La Paz eredetileg egy mély folyóvölgyben fekszik, de az idők folyamán túlnőtt azon, a házak felkúsztak a meredek kanyonfalra, ill. továbbterjeszkedtek lefelé a folyóvölgyben. A hegyoldalban komoly alapozást kell építeni minden egyes épületnek, nehogy a következő esőkor a ház is lecsússzon laza talajjal együtt. Az alapozás a legtöbbször többe kerül, mint maga az épület! A városon belüli szintkülönbség valami hihetetlen, 1000 méter, a kilátóból kb. 500 méternyi szintkülönbség volt egyszerre látható. A gazdagabbak a kellemesebb klímájú, alacsonyabban fekvő városközpontban élnek, kb. 3600 méteren. A leggazdagabbak még lejjebb, európai szintű környezetben, az itteni Rózsadombon (vagy Rózsavölgyben?) laknak. A kevésbé tehetősebb középosztálybeliek szorultak a külső, magasabban fekvő területekre. A legszegényebbek, főleg a megélhetésért a fővárosba költözött vidékiek már nem is völgyben, hanem a környező fennsíkon élnek. Ennek a neve: El Alto (A magas).

Az Altón kapott helyet a város repülőtere is, alig 4050 méterrel a tengerszint felett! :) A ritka levegő miatt tengerszinthez képest a repülőgépeknek dupla akkor sebességgel kell fel- és leszállniuk, ehhez megfelelően hosszú kifutópályát kellett építeni. A nagyobb gépeknek 5 km-nyi gyorsítópálya is kell, mire fel tudnak szállni. A repülőgépeket különleges gumikkal szerelik, amik bírják az extrém megterhelést. Az Alto amúgy a legfiatalabb város Bolíviában, alig 22 éves.

A városnézés legvégén elvittek minket az egyik helyi attrakcióba, a Hold-völgyébe is, ami nem más, mint egy erodált folyóvölgy, érdekes formájú, szürke homokkő-agyag oszlopokkal. Sajnos a terület már eléggé beépült, nem volt olyan látványos, mint korábban lehetett.

Buszos városnézés képtár itt