Utban Pushkarba

Jaipurt elhagyva, eredetileg Ajmerbe keszultunk, ahol a helyi latvanyossagok megtekintese utan meg aznap tovabb indultunk volna Pushkarba. De aztan meg a buszon eszbe kaptunk, hogy hoppa most velunk vannak a kozel 20 kilos zsakok is, amik igen csak megkeseritenek a varosnezest. Igy gyorsan kitalaltuk, hogy Ajmarba erkezve rogton atszallunk egy Pushkarba tarto buszra, ott letaborozunk es majd onnan latogatunk vissza Ajmerbe egy fel napos kirandulas kereteben.

A helyi buszokra valo fel- es leszallasrol a kovetkezoket kell tudni: amint a buszmegallo latotavolsagon belul er, a sofor kinyitja a busz egyetlen ajtajat es az emberek elkezdenek lefele ugralni a meg mozgo jarmurol. Mire a busz beparkol a megalloba, azok, akik le akartak szallni mar reg leszalltak, sot a felszallni szandekozok jo resze is mar kenyelmesen elfoglalta a helyet a felszabadult uleseken.

Mivel a mi buszunk igencsak tomve volt, ez kivetelesen nem jatszodhatott le ilyen gyorsan: a leghatsobb sorokban az emberek komotosan szedelodzkodtek (velunk egyutt), mig a busz elejen utazok hada lassan utat tort maganak a kijarat fele. En is vallamra kaptam a zsakomat, de a derekpantjait nem aplikaltam magamra, gondoltam a leszallas erejeig jo lesz az anelkul is. Rosszul tettem...

Ahogy elindultam a busz eleje fele a ketoldalt szabadon lifego vaskos oldalpantok szep nagy taslit nyomtak hatulrol minden ulve maradt utas fejere, aki mellett csak elhaladtam. "Excuse me, excuse me,..." motyorasztam zavartan, mikozben renduletlenul tortem az utat elore. De ezzel meg nem volt vege. A zsakomban folyamatosan fennakado fejek es a bunbano arcu, mentegetodzo hatrapillantasaim olyannyira lelassitottak az iramom, hogy jocskan lemaradtam az elottem halado mogott, aki mar el is erte a lejaratot. Ezt kihasznalva a megalloban varakozo zsibongo tomeg egymast taposva elindult felfele. Hiaba ismetelgettem a mar jol bejaratott "Excuse me, excuse me"-t, ez senkit nem hatott meg. A labamon taposva, rajtam atmaszva nyomakodott a tomeg a busz hatulja fele. "Menjel mar!" - lokdosott Akos hatulrol. Na, ennek fele sem trefa, gondoltam, es en is atvaltottam a nyomulos uzemmodba. Loktem, tapostam, konyokoltem es tovabb kantaltam a bocsanatkero szavakat. (ez utobbit mar inkabb csak magamnak, a jo modor altal diktalva...) Vegre elertem a buszrol lefele vezeto nehany lepcsofokot. Mar csak egy lepes es..., beszorultam!! A zsakom es az egyik labam meg valahol fent a buszon, a masik labam mar a buszon kivul a levegoben kalimpalva, a kezeim pedig mar ugyancsak a szabad levegot markolaszva.

Ugy latszik, lentrol nezve a helyzetem nem tunt olyan remenytelennek, mint amilyen valojaban volt, igy egy helyes kis indus meg felugrott mellem es ugy tett, mintha barikadkent terpeszkedo testem ott sem lenne: elszantan nyomakodott (volna!) felfele.

Teltek a masodpercek, se ki, se be. A lent varakozok legalabb felismertek a helyzet komikussagat es fogatlanul vigyorogva, egymast bokdosve mutogattak rank. Vegul Akos megelegelte a helyzetet (vagy csak akkor ismerte fel...) es hatulrol rantott egy nagyot a zsakomon. Az oldalpantok vegre kiszabadultak (az atkozottak!!) es mar hullottam is alabb a jardara...

Hat igy utazunk mi! :)