Ügyintézés ausztrál módra

Itt Ausztráliában nagyon könnyű kocsit venni, megnézed a járgányt, ha tetszik fizetsz és már viheted is. Ezt követően csupán egyetlen fontos tennivalója van a vevőnek: a vásárlást követő 14 napon belül át kell iratnia az autót az új tulajdonos nevére. Hogy mihamarább túl legyünk a formaságokon, és indulhassunk vándorutunkra egyik délután elsiettünk a közeli autó regisztrációs irodába. Kitöltöttük a szükséges formanyomtatványt és amikor sorra kerültünk odafáradtunk az ügyintézőhöz. A személyazonosítás érdekében a hölgy elkérte Macska útlevelét, bankkártyáját és valamely a lakcímét igazoló iratot (gázszámla, bérleti szerződés, ilyesmi). Az első kettőt elő is teremtettük neki, a harmadikkal azonban gondban voltunk. Mondtuk, hogy igazából mi utazók vagyunk, csak két hónapig vagyunk az országban, erre az időre vettük az autót, és addig a barátunknál fogunk lakni, az ő címét tudjuk megadni. A válasz nem igazán tetszett – az egyébként india – hölgynek, de még áthidalhatónak látta e problémát, egy igazolással, amit egy minket 12 hónapnál régebb óta ismerő személy ír, aki vállalja a felelősséget azért, hogy az útlevél tulajdonosa, Macska, tényleg Macska és nem valaki másik személy...

Mikor végzett mondókájával, rápillantott Macs már beszolgáltatott irataira és hirtelen felfedezett egy hatalmas rendellenességet! Az útlevélben az állt, hogy Macska családneve Ács, keresztneve pedig László. Bankártyáján azonban neve Ács Lászlóként szerepel és nem László Ácsként. Márpedig minden értelmes ember tudja, hogy midőn papírra veti a nevét, először a kereszt-, majd a vezetékneve következik: Paul Verlain, Christian Clavier, William Shakespeare, Eddie Murphy, stb.

„Ez a bankkártya rossz!” közölte ellentmondást nem tűrő hangon.
Először nem értettük mi a problémája, de mikor leesett, elmagyaráztuk, hogy bizony, a mi hazánkban a vezetéknév kerül előre. Tehát semmi rendellenesség nincs abban, hogy az Ács szerepel elöl, mi ezt így használjuk. S mindezt bizonyítandó elővettünk még néhány bankkártyát, diákigazolványt, jogosítványt... A hölgyemény megnézte az elővarázsolt új anyagokat, majd fintorogva dobta vissza őket, mindre közölve, hogy rossz, rossz, rossz. Amikor pedig meglátta a bankkártya hátoldalán Macska aláírását, már nem tudta leplezni megvetését: „ még ez az aláírás is rossz! Há’ mé’ nem előre írta a keresztnevét, ember! Há’ még a saját nevét se tudja leírni, ember?!?!” mondta fejcsóválva, majd elment megtanácskozni az esetet kolléganőivel. Vagy öt percig tanakodtak Macs cuccai felett, végül visszatért hozzánk az indiai nőszemély egy fehér szőke hölgy társaságában. Ez utóbbi is megerősítette, hogy sajnos ezt a bankkártyát nem fogadhatják el, hisz rosszul van írva rajta a neve, ráadásul még ez a balga ember az aláírását is elrontotta rajta! „Tudják, a keresztnévnek kell elöl szerepelni, a családi névnek pedig hátul.” Mondta szomorú ábrázattal a szőke. „Igen, Ausztráliában. De Magyarországon, ahonnan jöttünk, és ahol a kártyát készítették, ott nem, ott így a jó, mi fordítva írjuk a nevünket!” Ez a párbeszéd megismétlődött még kb. ötször, végül az indiai hölgy arca felderült és mosolyogva osztotta meg velünk fantasztikus ötletét: menjünk el a környéken egy citibankba, és kérjünk tőlük új, jó bankkártyát, amin Macs neve rendesen szerepel. Elképedve, de udvariasan magyarázam el a hölgyeknek, hogy nem csupán a bankkártya, hanem maga a bankszámla is magyar. Az ausztrál citibank nem fog új bankkártyát kiállítani Macska számára. Értetlen és hitetlen arckifejezésüket látva azonban feladtam a próbálkozást, kedvesen megköszöntük segítőkészségüket és a jótanácsot és sietve elhagytuk az irodát, bízva abban, hogy Vikor segítségével sikerül majd áthidalnunk ezt az óriási problémát.