Mint az a Földvarázsra felrakott térképes utitervünkön is látszik, elég sokat fogunk utazni szerte Ausztráliában a következő két hónap alatt. Összesen mintegy 13.000 kilométer szeretnénk megtenni. Tapasztalt Ausztrália utazók példáját követve úgy döntöttünk, mi is veszünk egy (illetve négyen kettő) autót, azzal járjuk be a tervezett útvonalat. Május végén pedig, amikor újra Sydneybe érünk, megpróbálunk túladni a kocsikon.
Vettünk is a héten két Holden Commodore-t (V6, 3800 cm3), a miénk 90-es, a Labiéké 94-es gyártmány. A hátsó ülés támlája jól lefektethető, és így a csomagtartóval együtt príma jó kis fekhelyként fog szolgálni számunkra a következő két hónapban.
Szerda délután hoztuk el Maccsal a járgányt az autó”szalon”-ból. Autókáztunk vele a városban, megálltunk itt ott sétálni, nézelődni. Ekkor néztük meg a Kings Cross nevű városnegyedet, a hátizsákos turisták gyűjtőhelyét – mit ne mondjak, elég lepattant kis környék... – meg a Rocks-ot, Sydney óvárosát. 1800-as évek végén, 1900-as évek elején épített, hangulatosan kivilágított öreg házikók sorakoznak a tengerparton, egyik hotel, másik étterem, harmadik pub, majd újabb hotel, étterem, ... stb. A kis házak hátterében – egy három szintes autóúttal elválasztva – már hatalmas üveg-toronyházak magasodnak, a kompállomás is csak egy kőhajításnyira van, itt különböző méretű, a sötét vízre fényárt bocsátó hajók süregnek forognak.
Csütörtökön délelőtt buzgón összeírtuk a rengeteg tennivalónkat aznapra – autót a nevünkre iratni, autóklubba beiratkozni, polárszűrőt szerezni, szivargyújtó adaptert venni, bevásárolni, városnézni, stb... Lelkesen lesiettünk az új kocsinkhoz, bepattantunk, bekötöttük magunkat (itt ezt nagyon szigorúan figyelik), Macs indít.... és csak nyekergés. Újra indítózik.... továbbra is nyekergés. Egy darabig szórakozott, egyre idegesebben, végül meg kellett állapítanunk: az autó bizony nem akar elindulni...
„Palira vettek Minket! Megvettük Sydney legszarabb kocsiját! Basszus! Azt a rézfán fütyülő rézangyalát neki...!”- mondta Macska, majd hozzátette: „Beállítjuk egy garázsba, eladjuk, mi meg megvesszük Vili kocsiját!”
Vártunk egy kicsit, míg lehiggadtunk, visszamentünk a lakásba, és józanabb terveket kovácsoltunk. Először is felhívjuk Viktort, ő mit tanácsol, mint Ausztrál állampolgár! Sajnos – illetve az ő szempontjából szerencsére – azonban Viknek még nem volt ilyen tapasztalata, így túl sok javaslattal ő sem tudott előállni. Akkor felhíjuk Grahamet, a srácot, akitől vettük, legkevesebb, hogy beolvasunk Neki és esetleg még segítséget is kérünk tőle... És e második ötlet már eredményesnek bizonyult – egész elcsodálkoztak, hogy az a príma jó autó hogyhogy nem indul, és megígérték, hogy kiküldenek valakit, aki megnézi mi lehet a probléma. Egészen elképedtünk ezen a javaslaton. És elkezdtünk bizakodni.
Másfél óra múlva megérkezett Kelvin, egy középkorú, szimpatikus figura, kezében bikázó szettet szorongatott (hehe, ők is azt hitték, hogy az aksival lehet a bibi! Pedig nem, az teljesen tökéletes...). Próbálta berregtetni kicsi kocsinkat, de ő bizony Neki is csak nyekeregni volt hajlandó. Kelvin magasra húzta szemöldökét, és közölte, hogy ezt az egészet nem érti, ő vezette elég sokáig az autót, előtte meg a haverja, és soha semmi problémájuk nem volt vele. Pontosan szervizelt, megbízható járgány... Hümmögött, hápogott, majd végül félve megkérdezte: van-e benzin az autóban. „Persze! Tegnap tankoltunk 10 litert” vágtuk rá büszkén. „10 liter az kevés lehet.” mondta Kelvin, majd hozzátette: „úgy tűnik, mintha a motor nem kapna üzemanyagot indításkor.”
Vettünk is a héten két Holden Commodore-t (V6, 3800 cm3), a miénk 90-es, a Labiéké 94-es gyártmány. A hátsó ülés támlája jól lefektethető, és így a csomagtartóval együtt príma jó kis fekhelyként fog szolgálni számunkra a következő két hónapban.
Szerda délután hoztuk el Maccsal a járgányt az autó”szalon”-ból. Autókáztunk vele a városban, megálltunk itt ott sétálni, nézelődni. Ekkor néztük meg a Kings Cross nevű városnegyedet, a hátizsákos turisták gyűjtőhelyét – mit ne mondjak, elég lepattant kis környék... – meg a Rocks-ot, Sydney óvárosát. 1800-as évek végén, 1900-as évek elején épített, hangulatosan kivilágított öreg házikók sorakoznak a tengerparton, egyik hotel, másik étterem, harmadik pub, majd újabb hotel, étterem, ... stb. A kis házak hátterében – egy három szintes autóúttal elválasztva – már hatalmas üveg-toronyházak magasodnak, a kompállomás is csak egy kőhajításnyira van, itt különböző méretű, a sötét vízre fényárt bocsátó hajók süregnek forognak.
Csütörtökön délelőtt buzgón összeírtuk a rengeteg tennivalónkat aznapra – autót a nevünkre iratni, autóklubba beiratkozni, polárszűrőt szerezni, szivargyújtó adaptert venni, bevásárolni, városnézni, stb... Lelkesen lesiettünk az új kocsinkhoz, bepattantunk, bekötöttük magunkat (itt ezt nagyon szigorúan figyelik), Macs indít.... és csak nyekergés. Újra indítózik.... továbbra is nyekergés. Egy darabig szórakozott, egyre idegesebben, végül meg kellett állapítanunk: az autó bizony nem akar elindulni...
„Palira vettek Minket! Megvettük Sydney legszarabb kocsiját! Basszus! Azt a rézfán fütyülő rézangyalát neki...!”- mondta Macska, majd hozzátette: „Beállítjuk egy garázsba, eladjuk, mi meg megvesszük Vili kocsiját!”
Vártunk egy kicsit, míg lehiggadtunk, visszamentünk a lakásba, és józanabb terveket kovácsoltunk. Először is felhívjuk Viktort, ő mit tanácsol, mint Ausztrál állampolgár! Sajnos – illetve az ő szempontjából szerencsére – azonban Viknek még nem volt ilyen tapasztalata, így túl sok javaslattal ő sem tudott előállni. Akkor felhíjuk Grahamet, a srácot, akitől vettük, legkevesebb, hogy beolvasunk Neki és esetleg még segítséget is kérünk tőle... És e második ötlet már eredményesnek bizonyult – egész elcsodálkoztak, hogy az a príma jó autó hogyhogy nem indul, és megígérték, hogy kiküldenek valakit, aki megnézi mi lehet a probléma. Egészen elképedtünk ezen a javaslaton. És elkezdtünk bizakodni.
Másfél óra múlva megérkezett Kelvin, egy középkorú, szimpatikus figura, kezében bikázó szettet szorongatott (hehe, ők is azt hitték, hogy az aksival lehet a bibi! Pedig nem, az teljesen tökéletes...). Próbálta berregtetni kicsi kocsinkat, de ő bizony Neki is csak nyekeregni volt hajlandó. Kelvin magasra húzta szemöldökét, és közölte, hogy ezt az egészet nem érti, ő vezette elég sokáig az autót, előtte meg a haverja, és soha semmi problémájuk nem volt vele. Pontosan szervizelt, megbízható járgány... Hümmögött, hápogott, majd végül félve megkérdezte: van-e benzin az autóban. „Persze! Tegnap tankoltunk 10 litert” vágtuk rá büszkén. „10 liter az kevés lehet.” mondta Kelvin, majd hozzátette: „úgy tűnik, mintha a motor nem kapna üzemanyagot indításkor.”
Mi egyetértőleg bólintottuk, Macska ugyanezt a diagnózist állítótta fel röpke két órával ezelőtt. Kelvin lehúzkodta a motorról a benzinadagoló, benzinelvezető és ki tudja még milyen csöveket, hallgatgatta a benzinpumpa benzintankból kiszűrődő agonizálását, telefonos segítséget kért és kapott, de továbbra is csak hümmögött. Ekkor megszántuk és mentő ötletként bedobtuk neki, hogy a haverunk kocsijában van egy nagy benzinkanna. Hozhatnánk benne egy kis benzint, hátha az változtat valamit. Kelvin szeme felcsillant és már pattant is be mögénk Vili autójába. Még a kedvezményre jogosító kártyácskáját is nekünk adta tankoláskor, annyira akart segíteni.
Visszaértünk betegeskedő autónkhoz és beletöltöttük a tankjába mind a 20 liter frissen vásárolt benzint. Kelvin beült, elfordította a slusszkulcsot és a motor abban a pillanatban halk, duruzsoló hangon berregni kezdett… „Brrr, brrr, brrr, jól megtréfáltatalak benneteket, hitetlenek!” burmmogta, mi pedig könnyes szemmel tettünk fogadalmat, hogy többé nem kételkedünk működőképességében.
2 megjegyzés:
A kocsi hangját feltétlen küldjétek el nekem.
Na meg képeket is róla.
Banyeg itthon ekkora köbcentinél már az átírás elviszi a büdzsét.
Asszem itt nem kobcentire megy az atiras, nem fizettuk ra a gatyankat (108A$)!
A hangja kicsit versenyautos a takarekos csaladi autonknak: vrrrrrr-o-vrrrrrrrrrrr..... A nyikkanas az automata valto volt. ;) Kimeletesen vezetve kihoztam belole 10,6 literes fogyasztast!
Megjegyzés küldése